A link vágólapra másolva!
Fotó: Mesterházi József
Fotó: Mesterházi József

Tavasszal a vadkáros hirdetések szaporulatát is megfigyelhetjük. Némelyikük gyors átfutása után tovább is görgetünk. Viszont akadnak köztük olyanok is, amelyeket megéri végigolvasni, majd felkeresni a hirdetőt.

 

Nemrég egy állami erdőgazdaság fővadászával beszélgettem, aki elmondta, hogy a terményárak meredek emelkedése miatt úgy fizetnek jóval több, az előző évekhez képest akár háromszor nagyobb kártérítést a gazdáknak, hogy közben csökkent a vadkár mértéke. Rossz hír ez a vadgazdálkodóknak, viszont jól járhatnak vele azok a vadászok, akik általában ezt a módját választják a vadászatnak, mert talán több helyre is eljuthatnak olyan feltételekkel, amelyeket képesek teljesíteni. Mielőtt bemutatunk két példát, amelyek vadban gazdag területeken korrekt feltételekkel hirdetnek vadkáros lehetőségeket, azt is meg kell jegyeznünk, hogy nem kis bizalom szükséges a vadásztársaságok részéről ahhoz, hogy idegen vendégeket ültessenek ki a területeiken.

Tolna és Somogy megyéből találkoztunk két hirdetéssel, amelyekből érzékelhető, hogy nem a bevétel növelése, hanem a vadkár miatti kiadás csökkentése a cél, így a legszűkebb költségvetéssel tervező vadász is megengedheti magának. Mindkettő esetében lőhető a vaddisznókan felár nélkül (természetesen mostanság a koca kímélendő), valamint a gímszarvasborjú, a róka, az aranysakál és a borz is. Az egyik esetben a kiszállítás díja 3000 Ft, a kiülésé 7000 Ft, de utóbbit csak akkor kell kifizetni, ha vaddisznót vagy borjút lőtt a vendég. Szállást is kínálnak, de annak nem derül ki az ára a hirdetésből. Ebben az esetben egy eredményes hétvége megúszható 20–30 ezer forintból; ha a szállásért is fizetni kell, akkor sem lehet több 50 ezernél. A másik lehetőségnél 7000 Ft a kiülés díja, de ha vaddisznó, gímborjú vagy aranysakál kerül terítékre, akkor két ingyenes alkalmat kap a vendég. Itt 8000 forintba kerül a szállás, így ha egy hétvégét nézünk, akkor 30 ezer forint befektetéssel megúszhatjuk még akkor is, ha eredménytelenek voltunk, viszont siker esetében a következő hétvégénk már szinte ingyen lesz.

Nyilván területenként változó a vadsűrűség, de az említett megyék hírneve bizakodásra ad okot. Aki ügyes és szerencséje van, az olyan élménnyekkel térhet haza, amiért egyéni bérvadászaton százezreket fizetne ki.