A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január végén.

 

A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínen, 9 975 erdei fülesbagoly telelt.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő vett részt.

Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is jól mutatja, hogy 2023-ban 149 olyan településről kaptunk információkat, ahonnan 2018 óta minden évben.

A megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók csillagászati száma lehet.

Figyelembe véve egy-egy erdei fülesbagoly legalább napi átlag 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igényét, kicsivel több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával számolva, a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly minimum 2 493 750 példány mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022/2023-as telelési időszakban.

Hogy ez mekkora szám? Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) több mint 62 tonna!

A gazdálkodóknak ennyi mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok teljesen ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről.

A felmérés egyéb részletei, érdekességei: ezernél is több baglyot számláltak Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdó-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben; idén is Túrkevén nappalozott a legtöbb erdei fülesbagoly: 555 egyed; tizenegy településen találtak száznál több telelő erdei fülesbaglyot: Túrkeve (555), Kisújszállás (337), Dévaványa (323), Hódmezővásárhely (216), Karcag (179), Tiszavasvári (152), Nagykörű (127), Kuncsorba (126), Tiszapüspöki (117), Makó (115), Kengyel (103); Budapesten összesen 7 kerületben sikerült 10 erdei fülesbaglyot találni; online űrlapon (lakossági megfigyelők) 303 megfigyelés érkezett; résztvevő óvodai csoportok és általános iskolai osztályok: Kádas György EGYMi, Óvoda, Általános iskola, Készségfejlesztő Iskola, Szakiskola és Kollégium karcagi tagintézménye, Kardoskúti Napközi Otthonos Óvoda, a tiszaligeti Szent Antal Katolikus Óvoda, Sárbogárdi Zengő Óvoda, "Kis felfedező" csoport, Kaszap Nagy István Református Általános Iskola Kétpói Tagintézményének 4.b osztálya.