„Ahol a pénz válik a vadászat egyetlen hajtórugójává – ott baj van. Onnét S.O.S.-t jelez valamelyik vadállat. Számtalan példa bizonyítja ennek igazságát.” Gróf Széchenyi Zsigmond
A fenti idézet a „Közösen az orvvadászat ellen. Az orvvadászat megelőzésének és felderítésének lehetőségei” címmel csütörtökön, az Állatorvostudományi Egyetemen megrendezett konferencia mottója.
A konferencia fővédnökei dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke és prof. dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora voltak, a védnökök pedig dr. Nagy István agrárminiszter, Kovács Zoltán, a Nimród Vadászújság főszerkesztője, dr. Deli Gergely, az NKE rektora, dr. Jámbor László, az OMVK elnöke, dr. Simicskó István frakcióvezető, dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos, dr. Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, Prof. dr. Faragó Sándor, az MTA Erdészeti Tudományos Bizottság Vadgazdálkodási Albizottságának tiszteletbeli elnöke voltak.
A fenti felsorolásból kiderül, hogy az orvvadászat témáját a legmagasabb állami, közigazgatási és tudományos szinten is rendkívül komolyan veszik. A rendezvényre felsorakoztak a vadászati érdekképviseleti szervezetek és a vendéglátó Állatorvostudományi Egyetem mellett az Agrárminisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Országos Rendőrfőkapitányság képviselői.
Az előadások alaposan körüljárták az orvvadászat jellemzőit, valamint az ellene fellépő szervezetek és egyének tapasztalatait. Volt szó a fenti idézet szerzőjének, gróf Széchenyi Zsigmondnak, mint az egyik legismertebb magyar vadásznak az életútjáról és a vadászathoz való viszonyáról, nemzetközi kitekintésben a „Robin Hood”-típusú orvvadászatról, a nemzetközi bűnbandák tevékenységéről, a hazai bírói gyakorlatról, egy hivatásos vadász több évtizedes tapasztalatairól a vadorzókkal szembeni küzdelem kapcsán, a rendőrségi tapasztalatokról a tendenciák és a hatósági fellépés tükrében, az orvvadászathoz kapcsolódó bűncselekményekről, az igazságügyi szakértők szerepéről, a genetikai vizsgálatok lehetőségeiről a felderítésben, egy állatkínzási eset bemutatásáról és a magyarországi orvvadászat elleni jogi szabályozás és vadvédelem történetének ismertetéséről.
Kovács Zoltán államtitkár, a Nimród Vadászújság főszerkesztője köszöntőjében elmondta, hogy az itt felsorakozott tudományos kutatók, szakértők és gyakorlati szakemberek sokfelől, egymástól eltérő területekről érkeztek egy vadászatot és vadgazdálkodást érintő tanácskozásra. Szerinte ez a tény is rámutat arra, hogy a vadászat nem pusztán a vadászjeggyel rendelkező néhány ezer ember összessége, hanem annak a tudásnak, a hozzáadott egyéni és kollektív értékeknek az összesége, amelyekről időről időre, különböző irányokból beszélni kell. Ez az alkalom is ilyen, amikor egy sajátos, bár sajnos a mindennapokban jelenlévő jelenségről, a vadorzásról értekezünk. Ez volt az üzenete a 2021-ben megrendezett vadászati világkiállításnak, amely egyrészt a vadászatról szóló tudásunk metszetét kívánta bemutatni, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy nem elég egy pillanatképet ábrázolni, mert egy élő, a hétköznapokban is fejlődő tevékenységről van szó, amelyről folyamatosan beszélni kell, művelni a tudományos, hétköznapi, egyetemi és szervezeti diskurzust. Ezért minden ilyen esemény külön-külön is megbecsülendő, mert hozzájárul annak a megvalósításához, amelynek a szellemében rendeztük 2021-ben a világkiállítást. Az államtitkár szerint, az orvvadászat kérdése talán egyidős a vadászat kérdésével, amely rendkívül összetett és szerteágazó téma. Hozzátette, hogy ezen a napon egyrészt az Állatorvostudományi Egyetemen zajlik a tudományos konferencia az orvvadászatról, másrészt Miskolcra érkezik az idén januárban Veszprémből indult Nimród Fórum, amelynek most részben a nagyragadozókkal való együttélés lesz a témája. Szerinte utóbbi is felveti a vadorzás kérdését, hiszen egy még szabályozatlan területről beszélünk, így ha nem keresünk válaszokat a megjelenő farkas és medve miatt gyarapodó kérdésekre, akkor óhatatlanul szembesülni fogunk az orvvadászat problémájával.
Marghescu Tamás, a CIC nagykövete rövid kitekintést tett időben és térben. Megemlítette, hogy az orvvadászat valaha egyfajta hőstett volt, amikor a nyomorgó szegényeknek szerzett húst az a bátor személy, aki vállalta a lebukással járó kegyetlen büntetést. Ebből az alapállásból jelentette ki, hogy a vadászat egy alapjog, amelyet a törvények korlátoznak. Az ókorban még szabad tevékenység volt, majd a földtulajdon megjelenésével változott meg ez az állapot. Ma viszont más a helyzet, a jóléti társadalmakban már nincs ilyen szerepe a vadorzásnak, viszont a drogkereskedelem nagyságrendjéhez hasonló mértékű piaca alakult ki, amelyet jól szervezett bűnszövetkezetek mozgatnak és regionális háborúkat finanszíroznak belőle. Információi szerint, hetente veszti életét a világban olyan hivatalos személy, aki az orvvadászat ellen küzd. Ezért sem szereti az orvvadászat kifejezést, mert benne van a vadászat szó, ami pedig a szöges ellentéte a vadorzásnak. Beszámolt arról is, hogy a szervezete szeretett volna segíteni az orvvadászat elleni nemzetközi összefogás munkájában, de az állatvédő szervezetek nyomására nem kértek belőle, mert mint vadászati érdekképviseleti szervezet, gyanússá lettek nyilvánítva. Ez a szemlélet szerinte nagyon káros, mert egyrészt így pont azokat zárják ki, akik napi szinten a terepen vannak és pontosan tudják, hogy mi történik ott, másrészt, ha a legális vadászatot ellehetetlenítik, akkor az olyan helyeken, mint Afrika, a képzett vadászok kénytelenek lesznek orvvadászatot folytatni, hogy megéljenek.
Agyaki Gábor, az OMVK hivatásos vadász alelnöke és lapunk főmunkatársa a közel negyven éves hivatásos vadászi tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. Azzal kezdte, hogy az orvvadászok, akikkel dolga volt, mindig nagyon ragaszkodtak a zsákmányukhoz, azt egészen végletes módon voltak képesek védelmezni. A régi, hagyományos orvvadász eszközök közül a hurok maradt meg, amit a mai napig szívesen alkalmaznak, mert egyszerű készíteni, olcsó és nehéz észrevenni. Ez általában a megélhetési vadorzók szerszáma, amelyet leginkább a territoriális viselkedésű vadnál használják, amelynek a mozgásával jól lehet kalkulálni. A lőfegyverrel való orvvadászat történhet a trófea miatt, illetve ez is lehet a hús miatt. A jelentősebb anyagi haszon miatt orvvadászók a legveszélyesebbek és jól szervezettek. Minimum két autóval dolgoznak, az egyik elejti, a másik a gps-koordináta alapján összeszedi és ha megállítják, akkor azt hazudja, hogy találta és éppen a vadászoknak viszi. A saját élményeiből elmeséli, amikor egy vendéggel volt kint és a két tetten ért orvvadász kurblivassal verte össze őket. Miután súlyos sérülésekkel a földön feküdtek, a saját puskájával akarták lelőni, de az nem volt töltve, így az autóján törték össze a fegyverét. Mindez 1988-ban történt, az elkövetők 1990-ben, a rendszerváltás idején amnesztiával szabadultak. Másik esetben egy általa feljelentett vadorzó próbálta bosszúból elütni, amikor éppen egy társas vadászaton voltak kint többen. Sikerült elugrania az autó elől, majd egy fa körül üldözte őt a dühös orvvadász. Azért tartja tanulságosnak az estet, mert sem neki, sem a társainak nem jutott eszébe, hogy fegyvert emeljenek a támadóra. Szerinte a normális vadászokban annyira beleivódtak a biztonságos fegyverkezelés szabályai, hogy még ilyen szélsőséges helyzetben sem képesek emberre fegyvert fogni. Többször előfordult vele, hogy egyedül volt kint az erdőn, és vagy a megtalált illegálisan elejtett vadnál vették körbe az orvvadászok vagy fatolvajokat ért tetten és azok léptek fel vele szemben fenyegetően. Volt, amikor az autójában ugató kutya mentette meg, mert attól féltek a támadók. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején jellemző zűrzavarban, amikor rendkívül meggyengült az állam és az igazságszolgáltatás, és sokan úgy gondolták, hogy bármit megtehetnek, nem volt veszélytelen dolog fellépni ilyen ügyekben sem. Volt, amikor a rendőrökkel összejátszó maffiafőnököt jelentette fel, mert pisztollyal lövöldözött a vadra. A fegyvert nem találták meg, viszont neki csak úgy bocsájtott meg a bűnöző, hogy a rendőrei leckézetésből megbírságolták egy nagyobb összegre. Összegezve azt javasolja, hogy a hivatásos vadász ne szorítsa sarokba a vadorzót vagy fatolvajt, hanem a rendőrséget bevonva járjon el, mert hiába kapnak rendészeti képzést, nincsenek felkészülve a felelősségre vonástól, börtöntől félő és a zsákmányhoz ragaszkodó bűnözőkkel való küzdelemre. Intő példaként megemlíti a magyarlukafai esetet, amikor a hivatásos vadászra és a kísérőjére lőtt rá az elkövető, majd a kísérőnek elvágta a torkát, így ő belehalt a sérüléseibe.
