Mintaterületünk gazdálkodásának szemléltetése miatt érdemes szaldót húznunk a vadkár elleni védekezés eredményeiről.
Az utolsó kukoricatáblák learatásával gyakorlatilag a végéhez közelít a mezőgazdasági kultúrákban okozott károkkal kapcsolatos hercehurcák sora ebben az évben. Góg Gáborral, a Sellyei Pagony Vadásztársaság elnökével beszéltük meg az év tapasztalatait.
Nyáron lekerültek a gabonák, a társaság vadászterületén a búza és az árpa termesztése volt meghatározó, 6-7 tonna/hektár körüli volt a termésátlag, az átlagár pedig a tavalyi évhez képest sokkal alacsonyabban, 55-60 ezer forint/tonna körül alakult. Mivel gyakorlatilag minden táblát villanypásztorral kerített és folyamatos vadkárelhárító vadászatokat folytatott a társaság, nem volt bejelentett gabonakár a területen. A nagymértékű kerítettségnek természetesen megvan az árnyoldala is, amely egyrészt a vadelhullásokban nyilvánul meg, másrészt abban – ami szinte minden évben megfigyelhető –, hogy körülbelül július 20-a után, amikor a kukorica kezdett csövet hozni, tejesedni, a szarvas elköltözött a területről és átment oda, ahol kevésbé voltak elzárva előle a kultúrnövények.
A bőgés kezdete előtt már érződött, hogy egyre jobban tér vissza a területre a vad, mivel a kukorica, a szója és a cirok esetében is látszódott az egyre fokozódó mértékű vadkár. A tengeri esetében július végétől-augusztus közepétől folyamatos volt a disznó és a szarvas jelenléte, a ciroktáblákban pedig szeptember elején, bugaéréskor növekedett meg a vadjárás. Szemescirokból volt egy kerítetlen, egyhektáros tábla, melynek a hátsó része erdővel volt határos, az eleje pedig a műútig futott ki. Gyakorlatilag két hét alatt, az útig folyamatosan haladva legelte le a gímszarvas a bugákat, amelyet az út közelsége miatt vadászattal sem lehetett érdemben védeni. Tehát itt százszázalékos kár keletkezett.
Egy gazdával kellett megegyezniük, akinek több károsított kukorica, szója és cirok táblája is volt, de szerencsére nehézségek nélkül megszületett az egyezség: átlagot húztak, melynek végeredményeként 1,2 millió forintot kellett a társaságnak megtérítenie.
Összességében elmondható, hogy az idei évet viszonylag jól sikerült „megúsznia” a társaságnak, ehhez hozzátartozik, hogy a terményárak a tavalyiakhoz képest a felére csökkentek, mely minden érintett vadászatra jogosultnak nagy segítség. Ez a pozitívum a téli etetéshez szükséges takarmány beszerzésekor is kedvező lesz az ágazatnak. Ugyanakkor érdemes úgy számolni a vadkár alakulásával, hogy a védekezés költségét is számba vesszük. Tekintve, hogy a vadásztársaság minden őszi vetésű gabonát és tavaszi vetésű kapásnövényt – kevés kivételtől eltekintve – maga kerített, továbbra is jelentős teher hárul a vadászatra jogosultakra. Az alapdilemma, miszerint a vadat érdemes kizárni-e minden kultúrából – vállalva ezzel, hogy odébb áll a területről és adott esetben bőgésben sokkal nehezebbé válik a vadásztatás, amikor a bevétel jelentős része keletkezik –, vagy szabad prédaként hagyjuk meg a vadnak e területeket, nem egyszerű döntés. Az elnök véleménye szerint az egyhektáros ciroktábla példáján is jól látszik (amely, ha 5-6 hektár nagyságú, valószínűleg ugyanúgy 100 százalék lett volna a kár), hogy sajnos – gazdasági értelemben – az első verzió a vállalható megoldás a vadászatra jogosultaknak.
