Az idei főidénykezdet az elmúlt húsz év egyik legnehezebbje a Sellyei Pagony Vadásztársaság szakemberei szerint.
A szeptember első két hetének időjárása rányomta a bélyegét a szarvasok aktivitására. Góg Gábor, a vadásztársaság elnöke szerint minden el van csúszva, nyolcadika környékére teszi azt a bőgési intenzitást, ami korábban szeptember elsején szokott lenni. Előtte gyakorlatilag a lővilág vége és a hajnali pirkadat között volt csak jellemző a bikák aktivitása, a nagy meleg meglehetősen hektikussá tette az üzekedést.
Mindezek ellenére hatodikán két hazai vendégvadász terítékre hozta a „mintaterületünk” első két bikáját az idényben, melyek közül az egyik egy nagyon szép színű, páratlan tizenhatos agancsot viselő bika, míg a másik egy koros visszarakott bika, melynek csak a bal szárán van egy rövid jégág.
![Cikk kép](https://api.nimrod.hu/media/2/28/2846b3fb48996fc892c598752d6f8503.jpg)
Szeptember nyolcadikán már külföldi vendégvadászok érkeztek a körcsönyepusztai vadászházhoz. Közülük az egyik szerencsés elejtőnek tizedikén hajnalban sikerült a terület harmadik bikáját terítékre hoznia az idényben, melyet 11-12 évesre és 10,50 kilogramm körülire becsülnek.
![Cikk kép](https://api.nimrod.hu/media/3/36/3617b764cd0092662f50399df510df7d.jpg)
![Cikk kép](https://api.nimrod.hu/media/1/1b/1b72176809eb20cf9e8d0e5659c72094.jpg)
Végül tizenkettedikén reggel a negyedik, egy páratlan húszas bika is elesett, amelyet szintén az öreg korosztályból (11 év) sikerült terítékre hozni. Az agancstömeg pedig újfent 10,50 kilogramm körül alakult.
![Cikk kép](https://api.nimrod.hu/media/3/33/33346fd5371cc540332f3a6f79c22770.jpg)
![Cikk kép](https://api.nimrod.hu/media/4/4e/4ea67eced93da0d0a072c5fb3fdd9c6e.jpg)
A cikk írásának reggelén, szeptember tizenharmadikán pedig az ötödik bika is terítékre került, melynek érdekessége az osztott jégág a bal száron.
![Cikk kép](https://api.nimrod.hu/media/0/07/075e1e3d5ab84c200c9c1f1946ea7b2e.jpg)
Mivel igencsak szokatlan a tarvadcsapatok és a bikák területhasználata – a tradicionális bőgőhelyeket eddig nem igazán vették igénybe –, így jól teljesítenek a kevésbé frekventált helyen elhelyezett vadföldek is. A gond az, hogy csak olyan későn érkeztek meg eddig rájuk, hogy lehetetlen volt érdemben elbírálni a bikákat. Kiegészítő takarmányozásként almát helyezetek ki, melyet a vadföldi kultúrákon kívül szintén előszeretettel fogyasztanak a szarvasok.
A társaság elnöke szerint most már látszik a fény az alagút végén. kijelenthető, hogy e hét elején beindult a bőgés, de egy lehűlés nagyot lendítene az igazi szeptemberi hangulat eléréséhez… Érdekes megfigyelés – amely nem csak a mintaterületünkről származik –, hogy délután öt óra körül elindul a bőgés, de a lővilág végéhez közeledve abbamarad, majd sötétben indul újra, így nehezítve meg az esti vadászatokat. A bikák hajnali aktivitása nem meglepő módon sokkal erősebb, este csak nagyon későn kezdenek el bőgni, így – főleg, ha továbbra is marad a meleg idő – igyekeznek kihasználni a korai órákat a vendégek kísérésekor.