Új cikksorozatunkban arra vállalkozunk, hogy egy egész éven át nyomon kövessük egy vadászterület életét, minél részletesebben bemutatva azt, ami rajta történik. Bemutatkozásként a terület és környezetének természeti és vadgazdálkodási adottságait vesszük górcső alá.
A cikk főszereplőjeként szolgáló „mintaterület” az Ormánság szívében, a tájegység központját képező Sellye, illetve Bogdása, Kákics és Marócsa községek határában található. A közel 3200 hektáros területen a vadászatra jogosult a Sellyei Pagony Vadásztársaság. Mielőtt rátérnénk a vadgazdálkodási jellemzőire, először vizsgáljuk meg a terület ökológiai sajátosságait!
A terület északi határához közel, több vízfolyás egyesülésével jön létre a Fekete-víz nevet viselő patak, amely amellett, hogy a vadászterület keleti határát képezi egy hosszabb szakaszon, a területet magába foglaló kistáj nevét is adja. A Fekete-víz síkja az Alsó-Dráva menti síkvidék része, átlagosan tíz kilométerre helyezkedik el a Drávától. Emiatt a réti öntéstalaj és ártéri erdőtalaj a jellemző talajtípusok a területen. A vadászterület 67 százalékban (kb. 2 130 hektár) erdősült, 28 százalék (kb. 900 hektár) pedig mezőgazdasági hasznosítás alatt áll. Utóbbiból 390 hektár legelőként hasznosul.
Az erdőterületek nagy többsége – néhány magántulajdonú erdőt kivéve – egy tömbben összpontosul a terület közepén és állami tulajdonként a Mecsekerdő Zrt. Sellyei Erdészetének vagyonkezelésében áll. Jellemző állományalkotó fafaj a kocsányos tölgy, többnyire gyertyán, vagy kőris elegyítésével, illetve égeresek is előfordulnak. A Fekete-vízen kívül állandó vízállású a Körcsönye-csatorna, amely a terület közepén halad át kelet-nyugati irányban és az Ős-Dráva Program keretében mélyítettek ki. Éghajlatát tekintve mérsékelten meleg és mérsékelten nedves, az éves csapadékösszeg 700 milliméter körül alakul.
Az Ormánság, azon belül Sellye mindig is gímszarvasáról volt híres. Rátérve a mintaterület vadállományára, természetesen a szarvassal való gazdálkodás volt mindig is az elsődleges. Jelenleg évente 15-18 bika elejtésére van lehetőség, a 2022-es bőgésben az érmes bikák aránya 70 százalék volt, az átlagtömeg pedig 9,5 kg. A legnagyobb bika agancstömege 13,40 kilogramm volt, de akadt 12,20 kilós, illetve több 11 és 10 kg-os agancs is.
Az aranysakál állományát prioritásként kezelik ezen a területen, évente körülbelül 80-100 egyed kerül a terítékre. Több ragadozóvadász csoportot is fogadnak az év során, de a toportyánok apasztása jelenleg így is szélmalomharcnak tűnik. Az őz az elmúlt évtizedekben eltűnt a társaság területéről, a szarvastehenek gyakran nem vezetnek borjút, a vaddisznók pedig egyre nagyobb létszámú kondákba verődnek; mindezek okát – részben – a sakálnak tulajdonítják.
A területen emiatt racionálisabban gazdálkodnak, a gímszarvas és a vaddisznó terítéke is jóval alacsonyabb az elmúlt évtizedekhez képest. A sertevad terítéknagysága éves szinten 100 vadra tehető, de ennek az ASP miatt meghozott intézkedések is befolyásolói. A megfelelő korösszetétel és ivararány kialakítása miatt pedig a szarvas tarvadat is csak a szükséges mértékben hasznosítják. A szarvassal való gazdálkodást az állományban jelen lévő májmételykór is befolyásolja.
Ahogy a nagyvadas területeken mindenütt, úgy itt is komoly munkát jelent a mezőgazdaság és a vadgazdálkodás érdekeinek összehangolása. A korábbi évtizedekhez képest csökkent létszámú nagyvadállomány ellenére a vadkár alakulása itt is kulcskérdés, a következőkben erről, illetve a vadföldgazdálkodásról is fogunk szót ejteni.
(Megjelent a Nimród Vadászújság 2023. áprilisi lapszámában)