A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Ugye, hogy minden vadászember jól ismeri ezt a mondást…?! Juhász Ferenc újabb vadásztörténetei a közös élményt a magas irodalom nyelvén idézik meg.

 

A Búgás!... avagy egyszer hopp, másszor kopp a szerző negyedik kötete, amiről ő maga úgy vélekedik, hogy immár kiforrott stílus jellemzi, s ebben teljesen igaza van! Elég egy-két idézet hozzá, hogy meggyőződjünk írói láttatóképességéről!

„Egy fura ordítás hasít bele a dermedt november végi erdő halotti csendjébe. Megdobban a szívem, hisz ez a mások számára ijesztőnek tűnhető hang oly sok szép emléket idéz fel bennem! Ez a hang, mely azt jelzi, hogy vaddisznóéknál bizony eljött a párzás időszaka, a búgás.

Ilyenkor az egész évben rejtett életet élő, minden feltűnést kerülő kanok, az igazi remeték felkeresik a népes kondákat, és fittyet hányva az eddigi szolid életükre, mindenféle szemérmességet kerülve uralkodnak kocáik felett, és űzik el a maguknál gyengébb kanokat.

Ennek lehettem az imént fültanúja, és már szövögetem is a tervet, miként kerülhetnék a közelükbe, hogyan sikerülne, akárcsak egy pillanatra is, meglátni a kant, melyet tán még sosem látott ember…”

Micsoda ábrázolóerő! Miként a következőkben is…

„…elroppan egy ág. Vastag ág, súlyos test alatt. Ezzel egy időben elkap a remegés, nincsenek gondok, nincsenek gondolatok, csak az érkező van és én. És jön… Késő éjszakára jár már, de még ebben a sűrű gyertyánosban is nyitott könyv a téli este, hisz hó van, nem tud igazán besötétedni, itt nem lehet elbújni… nem is bújik, jön… már látom… Vajon annak a nagy nyomnak a tulaja az érkező, amely némely estén az Ivánkából néz át ide? – teszem fel magamnak a kérdést, bízván a legkedvezőbb válaszban, közben már a céltávcsövemben ott táncol a lépésben haladó disznó... most! Megáll egy pillanatra, ami éppen elég arra, hogy az elejére igazítsam a piros pontot, és útjára engedjem a visszavonhatatlant…”

Az író munkamódszerével kapcsolatban egy kulisszatitokba is beavatott minket:

– Egy könyv megszületésére tudatosan kell készülni – meséli. – Így például a történteket azon nyomban papírra kell vetni, legalább egy vázlat erejéig. Utólag visszaolvasva a jegyzeteimet, gyakran én is meglepődöm azon, valójában hogyan is történtek a dolgok…

Juhász Ferenc a FeHoVa szombati napján dedikálja a kötetet a Nimród standján.