Örkény István Egyperces novelláinak hossza ötlik eszembe, ha minap megejtett vadászatunk történetét szeretném felidézni.
Az őzek nászának erőteljesen a vége felé jártunk, de még egy‒két jó alkalmat el lehetett csípni. Vendéget vittünk, és persze egy őzbak elejtése volt a cél. Önmagában ez nem lenne egy túl nagy feladat, azonban egy bizonyos bakra vadászva, rögtön megnehezedik. Arról nem is beszélve, hogy a keresett vad igencsak szép korral bírt és nyolc‒kilenc év alatt kellő rafináltságra tett szert, hogy kijátssza a vadászokat.
No, de visszakanyarodva történetünk poros, augusztusi útjára, éppen a vadászterület határán gurul terepjárónk. Az előre kifigyelt helytől több száz méterre előszedelőzködtünk: síp, lőbot, keresőtávcső, puska, aztán közelebb „cserkeltünk” az utat szegélyező fasor takarásában autónkkal. A tervezett helyen parkoltunk le és elindultunk kitekinteni az erdősáv túloldalára. Mintegy hét‒nyolc lépést megtéve észleltem, hogy a keresett bak, teljesen keresztben áll, tőlünk 80 lépésnyire. A következő mozgássorozat szinte már sablonos volt: lőbot szétnyit, vendég mellém lép, puskáját feltámasztja, biztosító kattan, lövés dörren... S a bak végleg megpihent.
‒ Hát ez gyors volt! ‒ szaladt ki a vendég száján. És milyen igaza volt, maga a vadászat azon az augusztusi hajnalon nem volt több két‒három percnél. Viszont kísérővadászként, éppen az ellenkezőjét éreztem: az elmúlt évek kellemes találkozásait az elejtett vaddal, a régi „ismeretségünket”, elmúlt hetek‒napok áldozatos munkáját, amelyek ennek a reggeli vadászatnak a tökéletességét voltak hivatottak szolgálni, egy hosszú álom beteljesedését...
…egy hosszú álom beteljesedését, mely évekkel ezelőtt kezdődött, mikor először találkoztunk a bakkal. Akkor még fiatal volt és ígéretes, örültünk neki, hogy egy jó képességű vad foglalt territóriumot a vadászterületünkön. Korábban mindig hatos volt, azonban tavaly váratlan dolog történt: figyelemreméltó, torz agancsot növesztett, páratlan tizenkettes lett a hatos bakból. Sokan szerették volna elejteni, de mintha tudta volna, hogy milyen különleges „fejdíszt” visel, sokkal óvatosabb lett, mint korábban. Nem is sikerült becserkelni, kíváncsian vártuk az idei felrakást. Ismét hatos lett, de egy vadászszemnek igazán szép, érett agancsot rakott fel. Üzekedés elején még láttuk, mikor egy sutát borított. Aztán elérkezett a vadászat reggele, de innen már ismerik a folytatást…