Mint néhány napja beszámoltunk róla, március 27-én, a Nimród Fórum Somogy vármegyei állomásán – rendhagyó módon – az alkalom teljes egészében Somogyország vadászati büszkeségéről, Páll Endréről és életművéről szólt. Ezúttal teljes terjedelmében közöljük dr. Kemenszky Péter, a vadászkamara Somogy vármegyei Területi Szervezete titkárának ünnepi előadását.
Először is szeretném megköszönni Bors Richárdnak, a Nimród lapigazgatójának, hogy e neves rendezvényt, a Nimród Fórumot elhozta ide Kaposvárra, azt meg külön köszönöm, hogy támogatta a mai témaválasztást, amely minden bizonnyal rendhagyó módon írja be nevét a Fórumok történetébe.
Páll Endre a következőképpen ír Mozaikok vadászéletemből című művében:
„A legnagyobb tárgy is részekből tevődik össze. Részekből, melyek eltérőek, alakra, formára, színre és anyagra különböznek, mégis együtt, összehangoltan, egymást kiegészítve, egységet alkotnak. Minél bonyolultabb az eszköz, a tárgy vagy a fogalom, annál áttekinthetetlenebb alkotóelemeinek szövevénye, de semmi nem lehet nehezebben megismerhető, mint az Élet.”
Kedves egybegyűltek, egykori Kollégák, Vadászok, Barátok, kedves mindannyian, akik tisztelői Páll Endrének, a vadászírónak, a szakembernek és az embernek.
Ma azért gyűltünk itt össze, hogy egy páratlan életműnek állítsunk méltó emléket, és 100 év dolgait próbáljuk összerakni emlékeink mozaikja gyanánt egyetlen nagy képpé, amelyet úgy hívnak, hogy emlékezet. Az apró részletek lassan összeállnak, az emlékekből alkotott kép kiteljesedik, felismerhető, tisztán kivehető már rajta az ember. Miatta vagyunk ma itt, Páll Endrére emlékezünk.
Páratlan életműve egyedülálló, amely talán abban rejlik, hogy nemcsak hosszú és tevékeny az életút maga, hanem személyesen, vagy könyvei által annak szinte minden szakaszát ismerjük már. Műveiben megeleveníti egy ifjú titán vívódásait, a háború borzalmait, az otthon melegét és a szülők feltétlen tiszteletét. Bepillanthattunk az igazi hivatástudatba, az elkötelezett szakma- és hazaszeretetbe, a mélyen lesújtó családi tragédiába. Irányt mutatott sokunknak, akik az ő hivatását választottuk és ma is választ ad, ha tanácstalanok lennénk a szakmánkat illetően. Forgatjuk könyveit, idézzük mondásait, őrizzük az emlékét.
Az ismert mozaikdarabkák közül én a legutolsókat választottam. Azokat, amelyeket talán kevesebben ismernek, hiszen ezek már nem kerültek könyvek hasábjaira, és ezeket már nem is ő, hanem az élet írta. Élete alkonyán ért az a megtiszteltetés, hogy időt tölthettem vele és részese lehettem a mindennapjainak, ezekből szemezgetek most, és illesztem össze a darabkákat.
„Nagyon fontos vendég érkezik ma Alirétre, az a kérésem, hogy figyeljetek oda rá, ahogy mindig, de még annál is jobban” – hangzott el a vezérigazgatói utasítás a telefonban. A parkolóban várakoztam a vadászház mellett aznap délután, amikor egy kis személygépkocsi kanyarodott be csikorogva az udvarra és Páll Endre szállt ki belőle. Barátságosan üdvözölt, de én szinte megszólalni sem tudtam. Eszembe jutottak a könyvei, amelyeken felnőttem, amelyek húsz évvel azelőtt iránymutatást adtak a pályaválasztásommal kapcsolatban. Kiszáradt a szám és remegett a kezem, amikor megszorítottam az övét. Ez volt az első találkozásunk és az egyetlen közös vadászatunk. Ma is előttem van, ahogy a Sashányó öreg tölgyfái alatt az elejtett szarvastehén mellett áll hallgatagon, levett kalapját a szíve előtt tartja és tiszteleg a vad előtt.
A könyvei által mindig, ismeretlenül is tiszteltem és felnéztem a vadászíróra és a szakemberre, de álmaimban nem mertem remélni, hogy egyszer őszinte barátság szövődik köztünk és hovatovább a fiának szólít majd engem.
2007-ben hagyta abba az aktív vadászatot és adta le önként a vadászjegyét, amiről, amikor a kamara irodájában átadta nekem az okmányt, a következőt mondta: „nem ez a mozdulat a nehéz, amikor véglegesen leadom ezt a papírt, hanem a felismerésig vezető út, hogy már nem vadászom tovább. Petikém, az egész életem a vadászatról szólt, viszont fizikálisan már nem vagyok alkalmas rá…ezért csak a szépet szeretném megőrizni belőle, ez az oka, hogy így döntöttem, fogadd el.”
Ma – hogy több, mint tíz éve már nincsen közöttünk – is a Gyótai Vt. örökös és tiszteletbeli tagja és vadászmestere. Somogyban mindannyiunk néhai Bandi bácsija, szakmai példakép, akinek könyvein generációk nőttek fel és ismerték meg az Üsztői vadföldet, a Bélmosókat, vagy a híres Börevári nyekergő szarvasbikát. Józan szakmai és emberi értékrendjével, tiszta meglátásaival egy-egy szakmai kérdés kapcsán ma is sokszor szolgál bölcs iránymutatással nekünk, fiatalabbaknak.
Emlékszem, hogy nagy szívfájdalma volt – lakása elvesztését követően – szeretett trófeáinak és könyveinek jövőbeni sorsa, így még életében rendelkezett azok felől. A könyvek Nagy Jánosnak köszönhetően Bőszénfára kerültek, ahol közösen álmodtuk meg egy Páll Endre emlékszoba kialakítását, amelyet halála után, 2014-ben adtunk át a vadásznapon. Trófeagyűjteményének egy része a vadászkamara irodájába, másik fele pedig a szeretett Gyótai vadászházban kapott méltó helyet és örökös megbecsülést.
Élete utolsó másfél évét a Csertán Márton Otthonban töltötte Kaposváron, ahová legkedvesebb trófeáin, a számára kedves családi fotókon és könyvein kívül már semmit nem vitt magával. Itt, az otthonosan berendezett kis szobában talált megnyugvást, ahol rendszeresen keresték fel a barátok és az ismerősök, akiket kivétel nélkül elegánsan, frissen borotválkozva és erdész–vadász emberhez méltó egyszerű, de elegáns öltözékben fogadott. Megkért rá, hát akkor elmondtam, hogy mindenkinek köszöni azt a jóságot és tiszteletet, ami őt övezte élete alkonyán.
Ünnepnapok voltak azok a szerdák vagy a csütörtökök, amikor a délelőttöket együtt töltöttük. Vásároltunk, lottót vettünk, beszélgetünk, vagy csak ültünk csendben, kávézva az irodámban, Bandi bácsi trófeáit szemlélve, azok elejtési körülményeit felelevenítve. Ünnepnapok voltak azok, olyankor megállt az idő és én önző módon azt akartam, hogy nagyon sokáig álljon még! De az idő nem olyan, rohanva ment tovább, ahogy most is teszi.
Kilencvenedik születésnapját még néhai Dr. Boda Pállal és néhai Berend Ferenccel szerveztük a városháza dísztermében, majd alig egy hónap múlva eltávozott közülünk Páll Endre.
Az űr, amit 10 éve maga mögött hagyott, betölthetetlen. Ritka dolog nagyon, hogy valaki teljes szellemi és viszonylagos testi frissességben élje meg a szépkort, hogy egy szakma és több generáció tisztelje feltétel nélkül az Embert, de nyilván azt is tudtuk, hogy egyszer bekövetkezik az elkerülhetetlen.
Ritka az a bölcsesség is, amivel elköszönt azoktól, akiket igaz barátainak tartott… a halálos ágyán, látva a könnyeket és a végtelen aggódást a tekintetünkben, a következő nagy életigazságot osztotta meg:
„…figyeljetek ide, higgyétek el, én már felkészültem, ez csak nektek, onnan nézve olyan borzasztó, én elfogadom, kérlek fogadjátok el ti is. Innen visszanézve teljesen más, megnyugtató, én mindent elrendeztem… Köszönöm a barátságotokat!”
Halála után a megye vadásztársadalma egy emlékoszlop elhelyezésével tisztelgett és búcsúzott a gyótai vadászház udvarában a somogyi vadászok „Nagy Öregétől”, amely mívesen faragott tölgyfa oszlop Hüse Zoltán hivatásos vadász keze munkáját dicséri. Az emlékoszlop mára már szinte zarándokhelyként működik, a barátok, ismerősök rendszeresen térnek be a vadászházhoz, az oszlop tövében mindig van friss mezei virág, vagy tölgygallytöret. Az általa annyira szeretett Gyótapuszta kistelepülés szélső, a vadászházhoz vezető utcáját a vadásztársaság kezdeményezésére róla nevezték el, de ő lett a névadója a Zaranyi erdőben felépített Páll Endre Ifjúsági Oktatóközpontnak is. Mindez azt példázza, hogy mennyire szerették és tisztelték a vadásztársak a szakembert, az írót és a barátot. Keze nyoma, szellemi öröksége ott van a könyveiben, a gyótai világrekord szarvasbika elejtésének általa hiteles történetében, a kinevelt utódok, generációk mindennapjaiban, a ránk hagyott trófeáiban, tárgyaiban. Így őrizzük az emlékét mi, somogyi vadászok.
2021-ben életműve és hagyatéka a Gyótai Vadásztársaság előterjesztésére bekerült a Somogyi Értéktárba, 2023-ban a vadászkamara Páll Endre életművét, születése századik évfordulójának emlékét Örökségünk – Somogyország Kincse cím adományozására terjesztette elő, amely előterjesztést a Somogy Vármegyei Önkormányzat közgyűlése elfogadott és amelyet annak elnöke idén januárban, vízkeresztkor, az ünnepi vármegyegyűlés keretében adott át a Kamara képviselőjének.
És vajon mire tanít és mit üzen nekünk a száz éve született Páll Endre életműve? Vajon tiszteljük-e még a szarvast, jól csináljuk-e a dolgunkat, vajon méltóképp őrizzük-e szakmai bölcsességét, vajon tanultunk-e emberi nagyságából?
A válaszokat majd a következő generációk adhatják meg, de egyet biztosan állíthatok: a vadgazdálkodásnak és vadászatnak az utóbbi időben történt irányváltása és bizonyos részletei miatt egészen bizonyosan nemtetszését fejezné ki. Szinte látom magam előtt, ahogy jobb keze mutató ujját kissé felemeli, és hallom, ahogy intően azt mondja: gyerekek, a szarvast?!
A 90. születésnapján, amelyen testvéröccse és annak két fia is részt vett, megosztotta velünk élete mottóját. Ez örök érvényű bölcselet volt ahhoz, hogy valakit már életében is végtelen és feltétlen tisztelet övezzen, és amely mottó azóta szinte szállóigévé vált az őt tisztelők körében.
“Azt hiszem, az életben a legnagyobb ajándék a barátság és a szeretet. És amit most itt, tőletek kaptam, az egyértelműen ennek a kettőnek a megnyilvánulása. Életem mottóját szeretném nektek átadni, mert azt hiszem, ennek is köszönhetem, hogy most itt lehetek köztetek:
Az Istenben és a jövőben bízva kell élni a jelent, hogy múlt legyen belőle. Isten éltessen Benneteket!”