Egy éve, szeptember 5‒én, 96 éves korában hunyt el Széchenyi Zsigmond özvegye, Mangi néni.
Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk – írta Mikes Kelemen Rákóczi Ferenc halálakor. Mi is tartottunk tőle, mégsem hittük, hogy bekövetkezhet. Tudtuk, kilencvenhat éves elmúlt, egyre gyengült, de nem volt beteg. Változatlanul telefonált, vendégeket várt, zajlott körülötte az élet. Az isteni irgalom megadta neki a kegyes halált, megkímélte a hosszas szenvedéstől.
Hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Margit 1925. március 26‒án született a Zala megyei Pacsán. Gyermekkorában három fivérével együtt élte a falusi nemesi családok megszokott életét. Középiskolába már Budapesten járt a Sacré Coeur Városliget melletti leánynevelő intézetébe és gimnáziumába, ahol 1943‒ban nyelvmesternői diplomát szerzett német és francia nyelvből. Hazaköltözött Pacsára, hogy özvegy édesanyjának segítsen a családi birtokon való gazdálkodásban. A háború után hamarosan férjhez ment, egy lányuk született. A fiatal anya gyermekével Keszthelyre került, ott kapott takarítói, fűtői állást a Helikon Könyvtárban. Férjétől 1958‒ban elváltak.
Innentől másik történet kezdődött. A hajdani úri társaság tagjai igyekeztek a saját köreikkel kapcsolatot tartani, aminek egyik lehetősége a kártyázás volt. Bridzsezés közben ismerkedett meg a Balatongyörökre kitelepített Széchenyi Zsigmonddal, aki „állományon kívüli segéderő”‒ként szintén a Helikon Könyvtárban dolgozott. A munkatársak között szövődő kapcsolat csak évek múlva, 1959‒ben vezetett házassághoz, amikor végre sikerült lakást kapniuk Budapesten, a Jókai utcában. Mangi (mindenki így hívta) már előzőleg is pótolhatatlan segítséget jelentett az írónak talpraesettségével, kifogyhatatlan energiájával. Egyedül szervezte meg és szállította Budapestről Keszthelyre Széchenyi Zsigmond hatalmas vadászati könyvtárát (amit hamarosan szállíthatott is vissza). Házasságukat követően a budapesti lakásból igazi otthont varázsolt, ahol férje újra dolgozni tudott. Széchenyi Zsigmond ekkoriban írta és feleségének ajánlotta a máig két legszebb magyar vadászkönyvet, az Ahogy elkezdődött...‒et és az Ünnepnapokat, vagyis tulajdonképpen Manginak köszönhetjük a vadászirodalom e két csúcsteljesítményét. Megadatott neki, hogy 1964‒ben férjével kettesben eljuthatott Afrikába. Közös utazásuk története, a Denaturált Afrika a feleséghez írt szerelmi vallomásaként is olvasható.
Széchenyi Zsigmond halálával ismét új fejezet kezdődött az ekkor még mindig csak alig több mint negyvenéves fiatalasszony életében. Nyakába szakadt egy író irodalmi, szellemi és tárgyi hagyatékának minden gondja. Ki gondolta akkor, hogy ezt a terhet ötvennégy éven keresztül hordozza majd? Azt sem gondolta ekkor még senki, hogy hosszú özvegysége alatt valóságos „intézménnyé”, mi több, ikonná válik. Mindenki ismerte – aki személyesen nem, az is tudott róla. Évek alatt a magyar vadásztársadalom Mangi nénijévé magasztosult. Mi juttatta idáig? A személyisége, az egyénisége, a töretlen elszánása, hogy férje hagyatékát megőrizze az utókor számára. Tette mindezt oly sikeresen, hogy Széchenyi Zsigmond nevét, könyveit ötvennégy évvel a halála után is ismerik, műveit újra és újra kiadják.
Sokat dolgozott ezért! Férje halála után, annak szándéka szerint, a páratlan vadászati könyvtárat a köz számára hozzáférhetővé tette, és könyvtárosként személyesen vett részt a Természettudományi Múzeumba került gyűjtemény őrzésében, gyarapításában. A sárpentelei erdőben az első emlékfát még sógornőjével, Sárival együtt ültette, majd több mint harminc éven keresztül visszajárt, hogy részt vegyen a Széchenyi Zsigmond tiszteletére tavaszonként tartott emlékünnepségen.
Anyagot adott hozzá, és személyesen is ott volt minden Széchenyi Zsigmond‒kiállításon, többek között Tatán, Szécsényben, Gödöllőn, Kaposvárott, Veszprémben, és természetesen a nagy centenáriumi kiállításon a Természettudományi Múzeumban. Ott állt az emlékkövek avatásakor a bakonyi Táborhely‒hegyen, az alsóperei erdőben, emléktáblát avatott Sárpentelén, a budapesti Úri utcában és Jókai utcában, a Hargita tetején, Nagyváradon és számos más helyen. Szinte folyamatosan keresték újságírók, filmesek, jeles vadászok és lelkes olvasók, és ő mindenkit szeretettel fogadott.
Tudatos adományozó volt. Férje hagyatékából még életében fontos iratokat juttatott az Országos Széchenyi Könyvtárnak, a Tudományos Akadémiának, az Országos Levéltárnak, a nagycenki Széchenyi Emlékmúzeumnak és más helyekre.
Fáradhatatlan munkáját a legmagasabb szinten is számon tartották, elismerték. Vele egyeztetve, neki is tisztelegve jött létre a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát‒Medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2010‒ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetéssel ismerték el a hazai vadászati kultúráért tett erőfeszítéseit.
E sorok írója harminchat évig segíthette Mangi nénit, amiben csak tudta. Minden percért, amit vele tölthetett, hálás volt és marad egész életében! Személyes emlékei felsorolhatatlanok, hiszen gyakorlatilag napi kapcsolatban voltak. Pótolhatatlan űrt hagyott maga után – nem lesz már kinek telefonálni, nem lesz már kihez menni a Logodi utcába…
Megjelent: A Nimród vadászújság 109. évfolyam 10. számában (2021. október)