Minden vadászterületen fontos a földhasználókkal kiépített kapcsolatrendszer, amely az élőhelyfejlesztés korlátait is gyakran megszabja.
Mindenekelőtt szeretnénk felhívni az olvasó figyelmét, hogy jelen sorozatunk egyik célja a párbeszéd létrehozása, amely hozzájárulhat a jó gyakorlatok elterjedéséhez, ezáltal a vadgazdálkodás minőségi javulásához. Az itt bemutatott munka- és eszközrendszer csupán egy kiragadott példa, amely kapcsán bátorítjuk olvasóinkat a saját tapasztalataik konstruktív megosztására, amely mindenki számára tanulságos lehet!
Ahogy minden vadászatra jogosult kapcsolatrendszerében meghatározó, úgy a „mintaterületünk”, azaz a Sellyei Pagony Vadásztársaság szempontjából is fontos a társágazatokkal való kapcsolat és azok minősége. A terület elhelyezkedéséből adódóan ezek a körülmények meglehetősen sajátságosak mind az erdőgazdálkodás, mind a mezőgazdaságot tekintve. Kezdjük az elsővel.
A bemutatkozó részben már szót ejtettünk róla, hogy meglehetősen magas, 60 százalék feletti a vadászterület erdősültsége. Az erdőterületek döntő hányada állami terület, így a helyi illetékességű állami erdőgazdaság, a Mecsekerdő Zrt. vagyonkezelésében állnak. A vadászatra jogosult és az erdészet régi kapcsolatra tekint vissza, hiszen annak egyrészt alapja, hogy korábban az állami cég nagyobb üzemi területének egy része volt a társaság jelenlegi területe. Másrészt a terület kezelésének átadása óta nem történtek komolyabb személyi változások a két fél részéről, így az együttműködés több mint 20 éve töretlen. Jelenleg a vadgazdálkodást érintő negatív ágazati hatásokat tekintve a fokozott erdei munkavégzés jelent problémát, amelyet leginkább a tűzifa iránt megnövekedett piaci kereslet okoz. Pozitívumnak tekinthető, hogy az erdészet teret ad az élőhelyfejlesztésnek – az ő vagyonkezelésük alatt álló mezőgazdasági területeken a vadásztársaság vadföldeket létesíthet.
Mivel a területet gondozó vadgazda egyben földtulajdonos is, akinek ráadásul a vad élőhelyének fejlesztése a szívügye, így sok tekintetben kivételes az itteni vadállomány helyzete. Hosszú évtizedek befektetéseként vásárolt és bérelt földterületeken prioritást élvez a vadföld- és vadlegelő-gazdálkodás, amely nagy mértékben enyhíti a vadkár felmerülésével járó terheket. A közel 3500 hektáros, magas erdősültségű vadászterületen csak néhány gazdálkodó van jelen, akikkel meglehetősen jó a kapcsolata a vadásztársaságnak. Ezt jól tükrözi, hogy a felmerülő vadkárral kapcsolatos ügyek az elmúlt másfél évtizedben sohasem jutottak bírósági eljárásig. A vadásztársaság a törvényi kötelezettségeinek megfelelően a vadkármegelőzés terén együttműködve a gazdákkal villanypásztoros, illetve szaghatáson alapuló védekezést, valamint vadkárelhárító vadászatokat folytatnak. Ha lehetőség van rá, bérelnek plusz területeket is, amelyekkel tovább igyekeznek növelni a vad táplálékbázisát a területen, illetve csökkenteni a vadkárveszélyes területek nagyságát.
A vadlegelőkbe leggyakrabban évelő pillangós keverékeket, illetve lucernát vetnek, ezen kívül szokott kerülni a vadföldekbe többek között cirok, repce, szója és kukorica. Utóbbi kapcsán érdekesség, hogy a vadásztársaság a mostani vetési időszakra előkészített egy 15 hektáros vadföldet a terület keleti sarkában, amely korábban sok évig legelőként hasznosult, most pedig kísérleti jelleggel kukoricát fognak vetni bele. A kísérlet célja, hogy megállapítsák, hogy a kerítetlen táblán a jelenlegi vaddisznó- és gímszarvasállomány milyen vadkárnyomást fejt ki. A sorozat következő részében az aktuális vadföldművelési munkákkal, a vadföldgazdálkodással részleteiben fogunk foglalkozni.
