Fáy Aladár nevét és munkásságát ma már kevesen ismerik. Ám mivel alkotói tevékenységét kettévágta a második világháború, azt követő meghurcoltatás és a börtönévek, ezen nem is csodálkozhatunk.
Fáy Aladár 1898-ban született Budapesten. Már gyermekkorában remekül rajzolt, később nagybátyja, Edvi Illés Ödön festőművész vezette be a festészet rejtelmeibe. Fáy 1916–1920 között az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, Csók István tanítványa volt. Tanulmányai befejeztével a híres nagybányai, majd a kecskeméti művésztelepen alkotott.
1923–1943 között a Budapest Székesfőváros Iparrajz Iskolában a díszítőfestő szak tanáraként dolgozott. 1941-ben a Képzőművészeti Főiskola Iparművészeti Tanszéknek vezető professzora lett, majd 1943-ban az Iparművészeti Iskola igazgatója. Feladatai közé tartozott az Iparművészeti Múzeum anyagainak megmentése a háború utáni időkre. 1946. december 20-án az ÁVO letartóztatta, mégpedig népköztársaság-ellenes összeesküvés címén. Kilenc év börtöne ítélték, 1954-ben szabadult. Művészként többé nem érvényesülhetett...
Fáy alkotásain gyakran tűnnek fel állatok. Grafikáit, festményeit nem fényképekről másolta, hanem modelljeit felkereste a természetben és a budapesti állatkertben. A háború előtt több plakátot is tervezett az intézménynek. Noha sokféle állatot megörökített, kedvencei talán a hazai patások, az elefántok és a macskafélék közül az oroszlánok, tigrisek és párducok voltak. Nem magát a fajt, hanem az egyedeket rajzolta le, mégpedig hallatlan precizitással. 1956-ban például lefestette a kert jávai (akkoriban szundának nevezett) egyik tigrisét. Aligha kétséges, nagy ritkaság egy ilyen részletes festmény egy azóta vélhetően már kipusztult alfajról! A háttért gyakran tudatosan nagyolta el, így a figyelem mindig az állatra összpontosult.
A börtönévek alatt is alkotott – igaz, ekkor már csak emlékezetből készülhettek művei. 1956-ban régi barátja, Anghi Csaba lett az állatkert igazgatója, aki felvette az intézménybe – hivatalosan segédmunkásnak. Ám voltaképpen művészi tevékenységet is végzett, illusztrált szemléltetőtáblákat és tablókat rajzolt és festett. Néhány cikket is publikált. Különösen érdekes az az írása, amelyben a hazai vad ideális állatkerti bemutatásáról ír. A gímszarvasok mai szemmel nézve is tökéletes kifutóját meg is tervezte, mondandóját látványos grafikákkal illusztrálta. A kis területű városligeti állatkertben természetesen nem volt lehetőség egy ilyen vadbemutató kialakítására, ám szomorú, hogy az akkoriban létesülő vidéki állatkertek döntéshozói vagy nem olvasták e cikkeket, vagy nem vették figyelembe az ott leírtakat.
1959-ben jelent meg, szintén saját illusztrációival, a Lombfüggönyök alatt című írása, amely évtizedekkel megelőzte korát. Ezt az írását is saját grafikáival színesítette. Ebben egy Duna-parti élőhelyet rekonstruáló kifutót tervezett meg. „Milyen volt pl. még negyven-ötven évvel ezelőtt alsófolyás-jellegű Duna-szakaszaink szigetútvesztőinek ártéri őserdeje, zúgó folyások közt kanyargó csendes holtágakkal, kavicszátonyokon fennakadt uszadékfatorlaszokkal, az erdő homlokáról víztükörre csüngő iszalagfüggönyökkel, vadkomlólombbal borított fatörzseivel, szederindával befont, áthatolhatatlan parti bozótjaival? Milyen növények milyen állatokkal együtt éltek ebben az ősi jellegű tájban, aminek ma már töredékei is alig találhatók?” – kezdi mondandóját, majd a fent leírtakat konvertálja egy hatalmas állatkerti bemutatóba, s részletesen elemzi, milyen egységekből épüljön ki a bemutató, illetve mely állat- és növényfajok illenek oda, némelyek természetesen furfangosan, láthatatlan módon elválasztva egymástól. A tervezett kifutóba látogatói útvonalat is tervezett. Fáy Aladár 1963-ban hunyt el.
Élethű és egyúttal művészi alkotásai több figyelmet érdemelnének!
