Régen történt... Már nagyon régen történt, több mint 15 éve, de még ma is óriási élmény és emlék. A disznóskert már nem is létezik.
Helyesebben az erdő, illetve a kert létezik, csak éppen vaddisznó nincs benne, hiszen a Bükk bizonyos részein éppen megritkította, vagy elvitte a sertéspestis az állományt.
Akkor viszont a közel 300 hektáros területű vadaskertben rengeteg disznó volt, sőt még a szarvasok is beugráltak a folyamatos etetés következtében. Egy erdész‒vadász ismerősöm hívott meg a kertbe fotózni, amit szívesen elfogadtam. Egy esős őszi napon, hatalmas sárban közelítettük meg a területet, még off‒road élménynek sem volt rossz a felázott erdei úton történő csúszkálás. Hálaszerencsésen megérkeztünk, és az autó is bírta a terhelést, nem volt szükség egymás rángatására. Két‒három helyszínt is megnéztünk, amely alkalmas lehet fotózásra. A következő hétvégén már felszáradt talajon, hajnali órában közelítettük meg a kertet. Az autót leraktuk, és gyalogosan mentünk tovább a sötétben, hogy ne zavarjuk el a disznókat. Óvatosan lépkedtünk, amikor apró zörej hallatszott. Az ismerősöm megkérdezte, hogy félek‒e a disznóktól, mert itt van a közelünkben Dezső, aki egy keverék disznó és hihetetlenül szelíd. Nem féltem a sötétben, mert nem láttam, pedig néhány méterre tőlünk turkálhatott. Később, amikor már szürkület volt, láttam a méreteit is, a két mázsához közelebb volt súlyban és nem volt sportos alakja.
Egy másik alkalommal részt vettem az etetésben. Hihetetlen volt, hogy már a terepjáró hangja is vonzotta a disznókat. A kukorica kiszórásakor már 30‒40 méter távolságból figyelték az etetési műveletet, várván, hogy az autó minél gyorsabban elhaladjon, ők pedig hozzáférjenek az eleséghez. Közben kiraktam a mobil leskunyhómat (amire később kiderült semmi szükség ebben a helyzetben), a fotós felszerelést állványra helyeztem és beültem. Még láttam az autó hátsó lámpáit, de a disznók verekedve már a kukoricát morzsolgatták fogaikkal. Szinte egyencsapat volt, hasonló méretű egyedekkel, amit csak kertben lát ez ember. A fényképezőgép zárszerkezete kattogott, de a kondát ez nem zavarta.
A teljességhez azonban az is hozzátartozik, hogy több alkalommal csak az erdőzúgás maradt élmény, a konda elkerülte az objektív közelségét. Ez azt jelenti, hogy egy 300 hektáros vadaskert sem állatkert. Lényegesen könnyebb nagyvadat fotózni, de azért nem garantált.
