Húsvét hétfő volt, gyönyörű napsütés. A “fényrögzítő erdei munkás” mintha elrendezte volna az égiekkel a tökéletes vadfotós időt – Szőke Viktória mesél legújabb fotózási élményeiről.
– Egy fotós barátommal közösen figyeltük meg a fehér dámokat Somogy vármegye déli részén az elmúlt fél évben. Már készült néhány kép róluk korábban is, de ennyire közel sosem engedtek még magukhoz minket, mint múlt héten hétfőn – kezdte a mesélést a természetfotós.
Húsvét hétfő délután, egy beszélgetéssel egybekötött megemlékezésen vett részt Viktória Bágyi Ferenc neves természetfotós sírkövének elkészülte és égi születésnapja alkalmából.
– Gyönyörű napsütéses idő volt, a „fényrögzítő erdei munkás” – ahogy Feri bácsi önmagát szólította – mintha elrendezte volna az égiekkel a tökéletes vadfotós időt, és talán azt a bizonyos 80 százalék szerencsét is, ami a természetfotózáshoz szükségeltetik – folytatta Viktória, majd hozzátette: igazából az aznapi fotózás ötlete a baráti megemlékezés után fogalmazódott meg benne és fotós társában. Délután 17 óra körül indultak ki a szokásos, jól ismert területre. A vadat elég hamar, és viszonylag messziről sikerült „kiszúrni”, viszont akkor még kedvezőtlen volt a széljárás számukra.
– Meg kellett terveznünk minden lépést, hogy közelebb juthassunk. Két nagyobb területet megkerülve tudtunk csak előnybe kerülni, úgy jártuk az erdőt, mintha hímes tojásokon lépkedtünk volna – részletezi.
Szerencsére a vad pont úgy mozgott, ahogy a megfigyeléseik alapján gondolták. Viktória korábbi tapasztalatai szerint a dámok körbeveszik, óvják a fehér társaikat. A legutóbbi alkalommal viszont ők ketten lemaradtak, legelésztek az erdőben, többször le is feküdtek, ellenben a nagyon sűrű aljnövényzet miatt ott képtelenség volt lefotózni őket.
– Elindultunk egy nyiladékon, aminek az irányába haladtak. Közben „sajnos” egy őzbak az utunkba került, észrevett minket és riasztott. Már azt gondoltuk, oda a szerencse, ebből mégsem lesz semmi, de talán a pontos helyünket mégsem tudta a bak, csak érezte a jelenlétünket, ezért a fehérek továbbra is a jó irány felé haladtak – folytatta a történet mesélését a fotós.
Időközben estek a fények, körülbelül 20 perccel jártak már 19 óra után. A dámok ekkor értek az erdő szélére, és szürkület előtt léptek csak ki az útra.
– Az utolsó pillanatban sikerült lehasalnunk. Először a tehén, majd a tavalyi borja lépett ki, és felénk indultak. Óvatosan, eszegetve, figyelgetve.
Tudták, hogy ott vagyunk, de nem éreztek veszélyt. Kíváncsiság látszott inkább rajtuk. A gyenge fényekben már ők sem látnak jól. A fényképező kattogását hallhatták maximum, mert az álcaruhánk, és a szél is tökéletes volt – emlékezett vissza a fotók készítésére Viktória, és hozzátette: magas ISO értéken, hosszabb záridővel tudott csak exponálni, ezért picit „zajosabbak” lettek a képek.
– Viszont az élmény, hogy vadon élő, ritka fehér dámok ilyen közel jöttek hozzánk, megfizethetetlen volt. A tehénnek idén is lesz borja, a formájából látszik. Így egy újabb kihívás lesz megfotózni majd a kicsivel – emelte ki.
Fontos megjegyezni, hogy a többi nagyvadfajunkkal ellentétben a dámnál egyáltalán nem meglepő, hogy több színváltozatról is beszélhetünk, melyek különböző mértékben vannak jelen a populációban. Hogy ez miért alakult így, és mi állhat a színváltozatok hátterében, 2022 októberében, egy – a vadászújságunk 110./10. lapszámában megjelent – cikkben már foglalkoztunk. Lényege, hogy a fehér színváltozat nem albínó, sőt kifejezetten ritka ez a rendellenesség a fajnál. Tény, hogy a „sima” fehér szín jóval ritkábban fordul elő, mint a többi, de semmiképp nem rendkívüli, ugyanakkor szemet gyönyörködtető.
Szőke Viktória a fehér dámok kapcsán még arra az érdekességre hívta fel a figyelmet: a vadászatához népi babona kötődik. Úgy tartják: aki elejti a fehér színű egyedet, az egy éven belül életét veszíti, ezért sok helyen nem vadásszák őket.
– Bár a dám esetében gyakoriak a különbözőségek, míg a teljesen fekete szín az állomány 8 százalékánál figyelhető meg, addig a fehér előfordulási aránya csupán 1 százalékra tehető. Talán ezért is ennyire különleges – sokunk számára – a velük való találkozás…
