„Boldog az az ember, aki más tulajdonát tiszteletben tartja, aki a rábízott anyagi javaknak nem szolgája, hanem bölcs őrzője, gyarapítója és továbbajándékozója.”
Böjte Csaba ferences szerzetes idézett gondolata egy erdészember egész szakmai életének a lényegét is nagyon szépen foglalja össze.
Cégvezető elődöm, Deák István gyémánt okleveles erdőmérnök, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. jogelődjének nyugalmazott igazgatója, közel 40 évet dolgozott és alkotott az első és egyetlen munkahelyén, szolgálta a rábízott erdő- és vadállományt. Sok kihívást és küzdelmet megélt szakmai életútja van, mely ugyanakkor szép sikerekben, szakmatörténeti pillanatokban volt gazdag.
1932. január 30-án született a Baranya megyei Felsőegerszegen. Általános, majd a középfokú tanulmányait befejezve, Sopronba jelentkezett erdőmérnök-hallgatónak. Az Erdőmérnöki Karon 1954-ben vette át mérnöki oklevelét. Tanulmányait követően, 1955. január 1-jén kezdte el szakmai életútját az akkor még két külön gazdaságként működő Gyulaji Vadgazdaság és Tamási Erdőgazdaság közül az erdőgazdaság Pári Erdészeténél. A kezdetekben mint szakelőadó dolgozott az erdészet állományában. Szakmai kibontakozása számos változás és átalakítás mellett ment végbe, a felmerült nehézségeket mindig sikerrel tudta megoldani. 1957-től erdőművelési csoportvezetőként dolgozott 1970-ig, 1970-ben a cég főmérnökévé nevezték ki. Alkotó mérnöki munkája mellett a nemzetközi történelmi jelentőségű rendezvény aktív szervezőjeként vett részt az 1971-es Vadászati Világkiállítás létrehozásában. Ötven évvel később, 2021-ben, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás ünnepélyes megnyitóünnepségén Pista bácsi a Gyulaj Zrt. kiemelt vendégeként ott ült a Hungexpo óriási agancsszobor kapujánál, a belföldi és külföldi delegációk között. Vele szemben állva láttam azt a büszkeséget és örömöt az arcán, ami akkor áthatotta az érzelmeit, tudva azt, hogy az általa olyannyira szeretett cége, a Gyulaji Erdőgazdaság, ahogy 1971-ben, úgy 2021-ben is aktív résztvevője és közreműködője volt a vadászati világkiállításnak. Pár embernek adta meg az élet ezt a szakmai ajándékot, amit Pista bácsi ott és akkor átélhetett, hogy az első, 39 éves szervezőként megélt magyarországi vadászati világkiállítás 50 évvel későbbi, soron következő rendezvényén is ott lehetett.
Hasonló nagyszabású rendezvény főszervezője volt a Gyulaji Erdő- és Vadgazdaság 1973-ban is, az Országos Erdészeti Egyesület Tolna megyei Vándorgyűlésének, melynek a 46 évvel későbbi, szintén a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. által rendezett 2019. évi, 150. jubileumi Vándorgyűlését is megélte.
Deák István erdőmérnököt az addigi főmérnöki posztjáról 1985-ben kinevezték igazgatónak. 1992-ben mint a méltán nagy hírű, patinás erdő- és vadgazdaság igazgatója ment nyugállományba, majd – már nyugdíjasként – az új cégszerkezetű részvénytársaság igazgatósági tagja is volt.
Szakmai érdemeiért és kiemelkedő munkásságáért a magyar erdészszakma legnagyobb elismerését jelentő Bedő Albert-díjra jelölték, melyet 2000-ben vett át. Szakmai életútjáért 2012-ben az Életfa Emlékplakett ezüst fokozatát dr. Fazekas Sándor agrárminisztertől vehette át. Gazdag, szakmai életútjához helyi, országos és nemzetközi szinten is a felsoroltakon túli, kiemelkedő események párosíthatóak. Elég csak – a teljesség igénye nélkül – megemlíteni az 1965-ös, 1969-es, 1970-es, itt elejtett világrekord dámbikákat, majd a legendás 1972-es, 20 évig a világranglista legmagasabb csúcsán lévő gyulaji dámtrófeát. Nevéhez fűződik sok nagy beruházás, melyek közül szintén csak néhányat említek meg; ilyen pl. a gyulaji erdőségben az Óbiródi Vadászházhoz vezető út időjárásbiztossá tétele, 1972-ben a Csibráki Vadászház, 1978-ban az óbiródi kísérőszállás megépíttetése és 1985-ben, Tamásiban a cég új központi irodaházának felépítése. 1973-ban a gyulaji dámrezervátum létrehozását is ki kell emelni, mely általa is megalapozott vadászterület 44 évvel később, 2017-ben megkapta a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) ünnepi küldöttközgyűlésén az Edmond Blanc-díjat a svájci Montreux-ben.
Deák István úgy tartotta, hogy bár nyugalmazott igazgató, de nem nyugalmazott erdőmérnök – ő erdőmérnök. Nyugdíjba menetele után évtizedekkel is aktívan érdekelte a szakmája, figyelte a volt cégét, és minden sikerünkben és kudarcunkban is velünk érzett. Precíz és nagyon pontos ember volt.
Egy mélyen megmaradt emlékem, amikor 12 évvel ezelőtt a hivatalos protokoll szerint bejelentkezett, és a cégközpontban meglátogatott. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy akkor egy 78 éves, nagy hírű erdészeti cégvezető meglátogatott. Akkoriban jómagam 37 évesen a magyar állami erdészeti részvénytársaságok második legfiatalabb vezérigazgatója voltam. Pista bácsival hosszasan beszélgettünk a szakmáról, erdőről, hazánkról, majd mélyen a szemembe nézett, és azt mondta, szigorúan bizalmas jelleggel: „ennek az erdőgazdaságnak van három nagyon erős és van három gyenge pontja – majd teljességgel felsorolta őket. – Ezekre figyelj oda!” Akkor, a világgazdasági válság idején, nagyon sokat segített ezekkel a sok évtizedes tapasztalattal megszerzett gondolataival. A cégtörténetünk szempontjából óriási lexikális és tapasztalati tudással rendelkezett, mellyel kapcsolatosan ha kérdeztük, bármikor készséggel segített nekünk. Mindig örömmel jött a cég programjaira, és minden esetben megosztotta humorral fűszerezett gondolatait. Szeretett a fiatal kollégái között lenni.
Egy gazdálkodó erdész életének alkotása, fő szakmai életműve nem az első munkanapján kezd el létrejönni, és nem is az utolsó munkanapján fejeződik be, hanem az erdész egész életében a teremtett világgal együttműködve, magában a teremtéstörténetben dolgozik. Ez egy kiteljesedett erdész életének a csodája, mely a földi létben az utódoknak itt marad a dombok, hegyek, síkok erdőségeiben, fáiban, bokraiban.
Deák István kollégánk a földi életében ezt a hivatásbeli teljességet és mellette a szép családját, feleségét, gyermekeit, unokáit és dédunokáit kapta ajándékba.
Egy nagyszerű erdőmérnök földi életpályáját milyen mondatok zárhatnák le szebben, mint a Kárpát-medencei magyar erdészhimnusz utolsó sorai:
„Bükkfák smaragdja sápadoz
Halk őszi lombokon,
Ha ballag már a vén idő
Az ősi dombokon.
Eltávozóban int felém
Szerelmem s életem,
Örökre nyugodalmat ád
Az erdő énnekem.”
Pista bácsi, jó szerencsét, üdv az Erdésznek! Isten Veled!