Förgeteg gyanánt száguld az idő. Tűnő pillanatokként suhannak az évek, az évtizedek, vissza a semmibe, ahonnan jöttek.
1939. január 1.
Förgeteg gyanánt száguld az idő. Tűnő pillanatokként suhannak az évek, az évtizedek, vissza a semmibe, ahonnan jöttek. Születnek... elmúlnak. Születünk… elmúlunk. Ami közben van, csak köd. A gyereknek sejtelmes, szivárványos ábránd, az öregnek fanyar-édes, homályos emlék. Hosszúak csak a napok, az órák, a percek. Annak, aki szenved, aki roskadozik a kereszt alatt, aki vágyva néz sírja felé. Új esztendő küszöbére léptünk. Szomorúan tekint vissza az agg, mosolygó bizalommal előre a gyermek. A munkás férfi megáll a küszöbön, mérlegeli a múltat és számot vet a jövővel. Múltat, jövőt egyaránt beragyog annak az alakja, aki nemcsak az öröm lángját lobbantotta fel az elmúlt esztendőben, hanem felélesztette a reménység már csak pislogó szövétnekét is, mely messze belevilágít a jövőbe. Isten, ha verte is, mindig szerette a magyart. Verte, mert azt akarta, hogy éljen, hogy szenvedésekben edződjék, hogy Hozzá férjen. De mivel szerette is, mindig adott neki a kellő időben kivételesen nagy, bölcs vezetőket, akik, ha nem vehették is le egészen válláról a keresztet, de megkönnyítették Golgota-járását. Ezeknek szóljon első gondolatunk, s köztük is elsőnek azország első vadászának, a Kormányzó Úr Ő Főméltóságának, a mi Horthy Apánknak, bálványunknak, büszkeségünknek, a Hongyarapítónak. Áldás nevére, áldás minden lépésére!
És most emlékezzünk. Mérlegeljük a múltat. Tizennégyszer kondult meg az elmúlt esztendőben a Nimród Vadászújság lélekharangja, tizennégy barátját siratta. Gondolatban meggyászoltuk őket mindannyian. Meggyászoltuk őket akkor is, ha személyesen nem ismertük, mert hiszen minden név, amely a gyászkeretben megjelent, egy-egy jó vadászt, tehát jó magyart is jelentett. És testvért is. Mert testvérek voltunk közös anyánknak, a magyar földnek szeretetében. Béke poraikra! De nemcsak gyászunk volt az elmúlt esztendőben. Volt örömünk is. Az idei karácsony is meghozta számunkra a maga ajándékát, Zsindely Ferenc könyvét. Nem kell külön méltatnom. Ezt már megtették mások, de megtettem magam is. Beszámolómban azonban nem hallathatom el, mert boldog büszkeséggel tölt el az a gondolat, hogy a Nimród Vadászújság írógárdájába tartozik ennek a gyönyörű könyvnek a szerzője. Abba a gárdába, ami, így lassan kezd már európai hírre emelkedni! Nem túlzás, amit mondok. Amilyen kicsiny nemzetnek kicsiny vadászújságja vagyunk, mégis tudják rólunk, hogy vagyunk. Nemcsak ez a maroknyi magyar, de a világ legnagyobb sportnemzetei is olvassák nem egy írótársam könyvét. Horthy Jenő könyvének most készül angol kiadása; Geleta József könyve angol és német nyelven jelent meg, gr. Széchenyi Zsigmondot is olvassák angolul, Kittenbergert pedig angolul és franciául. Ezeknek az angolra lefordított magyar könyveknek köszönhetjük, hogy olyan kiváló amerikai vadász és kynológus, mint Pert Prince is érdemesítette a Nimród vadászújságot, hogy cikket írjon bele. Lehet-e ezt a gárdát büszkeség nélkül emlegetni? Pedig csak azokat soroltam el, akiknek idegenre lefordított könyvéről tudok! De itt van Nadler Herbert is, a világszerte ismert pontok apja, Csathó Kálmán, Maderspach Viktor, Borsody László, Fekete István.. . Igen, Fekete István! . . . Mert neki is készen van a könyve. Azt reméltük, hogy karácsonyra már majd olvashatjuk is. És vártuk. Nagyon vártuk, mert szeretjük Fekete Istvánt, ezt az őstehetséget, kinek olyan színes a nyelve, mint a virághímes rét. Vártuk. Fekete István meg ezalatt járta a magyar írók kálváriáját és reménykedett és csüggedett, és újból reménykedett és végül is… nem talált munkájára kiadót. Az ember igazán nem tudja, nevessen-e, vagy sírjon-e! De ha eszébe jutnak azok a fércmunkák, amelyek kiadóra találtak, holott csak az állandó reklám tartja bennük a lelket, pirulnia kell a magyar vadászok nevében, kiket a kiadók nem tartanak elég pallérozottaknak arra, hogy komoly értéket méltányoljanak.
De hol is hagytam abba!... Igen, az írógárdánál, amely annyi értékes, szép könyvvel gazdagította nemcsak a kis magyar, hanem a nagy nemzetek vadászirodalmát is. Ez a gárda biztosítéka a lap jövőjének is, mert aki egyszer megismerte, az többé el nem tántorodik tőle. Ez a gárda volt az, aki a lap irányát kikristályosította. Mert kikristályosodott. Nem megy divatos jelszavak után, mert neki nem a jelszó a fontos, hanem a magyar vadászat. Büszkén merem mondani, hogy ez a lap volt az, mely mások túlzásaival szemben először hangoztatta, hogy a vadászat nem lehet öncélú, hanem mindenkor figyelemmel kell lennie a gazda érdekeire is. És ezt hangoztatta már akkor, amikor még nem volt divat hangoztatni, annyira nem, hogy meg is rótták érte. És hangoztatja ma is, amikor — nyomán és a körülmények súlya alatt — mások is kezdenek ráeszmélni arra, hogy hangos szópuffogtatás helyett okosabb a tényekkel számolni. Ez a lap volt az, mely először lépett sorompóba a vaddal való üzérkedés ellen, mely rámutatott azokra a végzetes következményekre, melyek ebből származhatnak. Ez a lap volt az, amely a vadászatban mindenkor csak a vadászatot nézte, és ha elismerte is ennek nemzetgazdasági fontosságát, nem fújta fel jelentőségét, hogy ilyen módon biztosítson számára előnyöket. Ez a lap volt az, mely egyformán elismerte és védte minden vadász jogosérdekét, a nagybirtokét éppen úgy, mint a földnélküli területbérlőét, amely az arany középúton járva mindenkor csak egy célt látott maga előtt: a vadászatnak és a vadászat nemes hagyományainak megmentését. Merem ezt állítani, mert bizonyítani halom. Ilyenformán tehát nyugodt lelkiismerettel és a jól végzett munka örömével tekinthet vissza a múltba. Ha nem bírt is mindent elérni, amit szeretett volna, az nem rajta múlt, de nem is jelenti azt, hogy nem fogja elérni. Mert ahogy a múltban rendületlenül kitartott iránya mellett, úgy nem fog tőle eltérni a jövőben sem. És talán sohasem volt erre nagyobb szükség, mint éppen most, amikor átalakulóban van minden. Most kell csak igazán a higgadt, jelszavaktól mentes szaklap, mely sem az egyik, sem a másik iránynak nem szegődik szolgájává, hanem csak a szent célt látja maga előtt: a belső béke megóvását és ennek révéna vadászat biztosítását. Megindult a föld. A nagybirtokok szakadoznak. Itt is, ott is új telepek, tanyák keletkeznek, s ahol eddig gondosan vezetett, rendszeres vadgazdaság volt, ma úgyszólván csákiszalmája a vad. Pedig még csak kezdetén vagyunk a folyamatnak! Eddig, ha érte is baj a vadállományt, nem volt helyrehozhatatlan, mert a jól kezelt nagy uradalmakból pótolódott. De mi lesz akkor, ha ezek megszűnnek?... Ha nem lesznek már, csak kisbirtokok és tanyák?... Nagy változások küszöbén állunk. Olyan változásokon, amelyek nem hagynak senkit és semmit sem érintetlenül. Bizonyos, hogy ezekből a változásokból végeredményükben jó fog fakadni, de az is bizonyos, hogy ez nem fog máról holnapra bekövetkezni. Vegyünk csak az életből egy picinyke példát! Új lakásba költözik át egy család. Aki nem próbálta meg, azt gondolja, hogy csak kocsira kell raknia minden retyemotyását, el kell szállítania az új lakásba, ott berakni, s azzal már kész is, így, elméletben nagyon szép. Aki azonban már végigcsinálta, az tudja, hogy ezzel még nem kész, sőt csak most kezdődik az igazi munka. Hetek, sőt hónapok telhetnek el, mire minden megtalálja a maga helyét. A tárgyak — különösen a kisebbek, de néha a nagyobbak is — állandóan vándorolnak, ma az egyik, holnap a másik, némelyik többször is. Mikor aztán felvirradt az a nap, amelytől kezdve már nem változtatja egy sem a helyét, csak attól a naptól kezdve vált a lakás otthonná. Nagy, nehéz, de gyönyörű feladat vár reánk az új esztendőben: új lakást kell majd otthonná varázsolnunk, olyanná tennünk, mintha mindig benne éltünk volna. Vajúdik az emberiség: új életformák, új törvények születnek. Ezek a vadászatot is érintik. Idegenül érezzük majd magunkat kereteik között, mint valami új lakásban. De azért nem kell megijednünk, nem is szabad elkedvetlenednünk, sőt ellenkezőleg : minden józanságunkra, minden ügyszeretetünkre szükségünk lesz, hogy a keretek között úgy tudjunk elhelyezkedni, mintha nem is éltünk volna soha másutt. Isten segítsen meg ebben a munkánkban! És kívánom minden magyar testvéremnek, hogy ez a most beköszöntő «A. Dn. 1939.» egy szebb, boldogabb korszak hajnala legyen. Adjon Isten édesmindnyájunknak boldog újesztendőt !