A Nimród októberi lapszámában jelent meg 50. alkalommal BoRi publicisztikai rovata, a Rózsaszín lelátó. Az „a vadvilágról...” címmel közölt írás egy új sajtóterméket köszönt a magyar vadászati kultúra világában.
a vadvilágról…
A fenti számból kitűnik, hogy jubileumi lelátót olvashat a tisztelt vadásztárs. Ötvenszer ültem neki és kezdtem hozzá a szokásos kis jegyzetem megírásához, ami volt, hogy nagyon egyszerűen ment, és volt, hogy okozott némi fejtörést. Bár a téma minden esetben az utcán hever – a mi esetünkben a vadászterületen – most mégis egy újságárusnál találtam rá és ebből talán kitalálhatták, hogy egy laphoz „nyúlok”, méghozzá egy új vadászlaphoz.
Sokat hallottam róla már a megjelenése előtt és meg kell mondjam nagyon vártam, hogy elstartoljon. Azt hiszem egy zalakarosi újságosnál pillantottam meg először és belelapozva a régi-régi Nimród Safari érzés csapott belém, ami nem áll messze a valóságtól, hiszen az impresszumot átböngészve a tervező, a designer – ha jól emlékszem – egy és ugyanaz.
Izgalommal pergettem a lapokat, és először – bevallom – meglepődtem. A harmadik oldalon a bemutatkozó jegyzet felett a két tulajdonos, ügyvezető, főszerkesztő képe meglepett, mert inkább hasonlítanak két, a „visszarakás” jeleit mutató olasz popsztárhoz, mint igazi, sokat megélt vadászemberekhez. De ez lényegtelen...
A lényeg: tetszik az újság. Küllemében, tartalmában, megjelenésében egyaránt. Bár vannak benne hibák, tipográfiailag értelmezhetetlen megoldások, az olvasószerkesztő is néha hiányzott a lapkészítési folyamatban és sok az ügynökségi fotó, de ezt tudjuk be a kezdeti gyerekbetegségnek.
Mert amúgy meg jó az újság.
Az új vadászlap olvasásakor több minden eszembe jutott, de a legfontosabb, hogy tudják mit akarnak letenni az asztalra az olvasó elé és ezt a legjobb tudásuk szerint meg is teszik. Ellentmondást nem igazán véltem felfedezni a lap hasábjain, mint ahogyan a mai divatnak megfelelő vagdalkozást, provokációt vagy éppen kioktatást sem. Nyíltan kiállnak a véleményük és nézetük mellett, mellőzve minden sunyi alakoskodást. Ez ma nagy szó és már-már az érték kategóriáját súrolja. Nem állítják magukról, hogy csakis náluk van a hegyi vadászatok vagy éppen az afrikai veszélyes nagyvad-expedíciók legfőbb tudása, ugyanakkor izgalmas leírásaikkal, tájbemutatásaikkal a vadászat középpontjába tudják helyezni az olvasót.
Bár két idősödő olasz popsztárral kezdtem a jegyzetet, de a fiatalos hangvétel, az olvasó folyamatos ébrentartása - úgy tűnik – szempont volt a szerkesztési elvek kialakításánál és nem fulladtak bele a folyamatos tesztelések, puskák és céltávcsövek, lőszerek örvénylő mélységébe. Olyannyira, hogy az élményt, az izgalmakat helyezték előtérbe, a megélt vadászati csodákat, a tapasztalást, a teljesítmény nyújtotta siker megélését és – remélem minden lapszámban – bejárhatjuk majd a magas hegyeken keresztül, a sivatagokon és dzsungeleken át, az összes földrészt Alaszkától egészen Afrikáig. (Bevallom, hogy az újság végén található három „prcikkszerűséggel” nem tudtam mit kezdeni, de ez legyen az én problémám.)
Élveztettel olvastam ugyanakkor a Nagy ötös, veszélyes hetes írás mellett Molitorisz Károly tollából a Lovas karavánnal a Sziklás-hegységben, illetve az Első és egyetlen című dolgozatot, amelyben a szerző teljes őszinteséggel meséli el megpróbáltatásait és Marco Polo argalijának elejtését. Tetszett a tematikus leopárdos sorozat, kiemelve a zimbabwei hivatásos vadász írását a sikeres leopárdvadászat aranyszabályairól.
Paller Attila, a már említett Molitorisz Károly, Ugray Tamás, Ábel László, Beck Antal vagy éppen Kiss B. Zoltán eddigi életútja szintén garancia, hogy az újságban bőven lesz olyan tartalom, amely negyedévente arra ösztökéli majd a külhoni vadászatok iránt érdeklődőket, hogy egy darab golyóslőszer árát „beáldozzák” a papírra vetett élmények oltárán.
Végezetül mi mást is mondhatnék mint, hogy egy kalappal, de, most talán stílusosabb, hogy sok sikert és kitartást kívánok a szerkesztőségnek az elkövetkezendő munkához.
Megjelent a Nimród Vadászújság 2023. évi októberi lapszámában.