Darabos Dávid vérebvezető, Somogy és alkalmanként Tolna, illetve Baranya vármegyékben űzi a sebzett vadat.
„A vadászat nálunk családi örökség, édesapám is vadászember volt, a hajtásokon is gyakorta részt vettem vele” – kezdi mondandóját Darabos Dávid. Gyermekként érdeklődéssel nézte a vérebvezetők munkáját, Ozvári Zoltán és Nagy Árpád munkássága különösen nagy hatást gyakorolt rá és meghatározó alapot jelentett a későbbiekben. „Rég volt, de ma is jól emlékszem arra a szeptemberi reggelre, amikor Nagy Árpád két komoly bikát is behozott vérebe segítségével. Az élmény egy életre belém ivódott, akkor döntöttem el, én is ezt szeretném csinálni. Idén augusztus 31-én lesz 6 éve, hogy Alit magamhoz vettem Herendről és az utánkeresésekhez lelkes társra leltem benne” – mondja a vérebvezető. Az eb amellett, hogy rendkívül higgadt, nagyon kitartó és bátor. Ezt bizonyítja, hogy immáron ötször eredtek sebzett aranysakál nyomába, négy alkalommal sikerrel jártak, sőt kétszer még élve leltek rá a ragadozóra és Ali akkor is bátran tette a dolgát. Darabos Dávid gyakran részt vesz a SEFAG Zrt. terelővadászatain, ahol szükség esetén utánkeresi a vadat. „Ilyen alkalmakkor számos szarvas tarvadat és vaddisznót kerítettünk már elő, volt olyan nap, hogy Ali közreműködésével 5 vaddal gazdagítottuk az esti terítéket” – teszi hozzá büszkén a vérebvezető.
Alival idáig 195 eredményes - ebből 114 hajszás - munkát tudhat maga mögött. A kutya eddigi összteljesítménye: 12 gímbika, 9 őzbak, 91 gím tarvad, 1 dámbika, 78 vaddisznó, 4 aranysakál és a vérebvezető nagyon büszke rá, hogy Ali 5 erdei szalonkát is megtalált. Leghosszabb munkájuk 10,5 kilométeres volt, egy sebzett szarvast kerestek, de a legtanulságosabbnak az alábbi esetet tartja:
„A Karádi Mezőgazdasági Zrt. vadászterületének vadőrétől, György Imrétől délelőtt 11 órakor érkezett a hívás, vendége szarvas tarvadat sebzett. Délután mentünk ki Alival, velünk tartott a sebző is. Vért találtunk, a kutya azonnal fel is vette a csapát, ám egy kilométer vezetékmunkát követően több csapajelet már nem láttunk. A területet jól ismertem, mikor elértünk egy sűrű fiataloshoz, számítottam rá, hogy ott húzta meg magát a vad. Épp csak átfutott agyamon a gondolat, mikor Ali egy konda vaddisznót jelzett a sűrűben. 10 percet vártunk és mikor tiszta volt a terep, folytattuk a keresést. Az eb farkát csóválva és az orrát fel sem emelve a talajról, határozottan haladt tovább előttem és szemmel látható csapajelek nélkül is biztos voltam benne, hogy jó nyomon járunk.
Megkezdtük a harmadik kilométert, mikor rátalálunk az első sebágyra, de az nem volt friss, majd 500 méter múlva a másodikra is, abban már friss vér volt. Ismét egy fiatal csereshez értünk, Ali kutyám jelezte, hogy közel járunk a sebzetthez, így hajszára engedtem. Hirtelen azt láttam, hogy a cseresből egy rudli szarvas rohant ki, Ali meg utánuk! Néztem a GPS-t, nagy iramban nőtt a távolság köztem és Ali között, majd a kutya 600 méter múlva magállt, és elindult visszafelé. Kb. 20-25 perc elteltével, teljesen kimerülten ért vissza hozzám. Megitattam és ennél a pontnál a magam részéről feladtam a keresést, hívtam a vadőrt, hogy jöjjön értünk. Míg a vendéggel várakoztunk, megérkezett Imre is. Indultunk volna hazafelé, de mikor körülnéztem, a kutya sehol nem volt. Előkaptam a GPS-t a zsebemből, amin Ali GPS jelét már közel 2 kilométerre, hatalmas tempóban láttam távolodni. Csak nem nyomon van? Újra megcsillant a remény, azonnal kocsiba ültünk és a kutya nyomába eredtünk. Ali 5 kilométeren át követte a vadat és mikor utolértük, biztos távolban az eseményektől leállítottuk a kocsit és meghallottuk a legszebb hangot a világon, a vadat állító véreb mély, öblös csaholását a nádasban. Csendben rácserkeltem és - 4 kilométer vezetékmunka után, 5 kilométer hajszát követően - megváltottam a szarvast a szenvedéstől. Eredetileg a szegycsont és a lapocka között érte a találat, mely létfontosságú szerveket nem ért. Az elejtő nagyon boldog volt, hisz már elveszettnek hitte zsákmányát. Nekem pedig nagyon tanulságos volt ez a munka, mert megtanított arra, hogy bízzak a kutyámban.”
