A Tószegi dr. Bay Béla Vadásztársaság Jász-Nagykun-Szolnok Megyében, szűk 8000 hektáros területen gazdálkodik.
A nemzetközi viszonylatban is elismert vívó, mesteredző és későbbi szövetségi kapitány, Bay Béla a Tuskósi Vadásztársaság (Gamás) működtetése mellett lépéseket tett egy, az Alföldön működő apróvadas vadásztársaság létrehozására, ami 1947-ben meg is történt.
Fővadjuk az őz, legfőbb apróvadjuk pedig a fácán, amelynek létszámát félvad fácán nevelésével és kibocsátásával dúsítják. Ez jelenti a nagy terítékű vendég- és tagi vadászatok alapkövét. A vadászati idény során mintegy ötven őzbak és megközelítőleg száz tarvad képezi az éves terítéket.
A vadászterület kétharmadát az alföldi jellegű mezőgazdasági területek teszik ki, míg egyharmada a Tisza árterében helyezkedik el, melynek erdősültsége 40 százalék. Az őzállomány minősége e két területen jól megkülönböztethető, az ártéren bizonyíthatóan jobb.
A vadásznyelv itt is, mint mindenütt, értékes helytörténeti adatokat őriz. A vadászterület szélén fekvő, mintegy 27 hektár kiterjedésű akácost Lőszer-erdőnek nevezik. A háború idején a Szolnok környéki német csapatok lőszerraktára helyezkedett el itt, amelyet visszavonulás előtt felrobbantottak. A mai napig véderdőként funkcionál, veszélyessége okán semmiféle gazdálkodás nem lehetséges benne. Vadászati szempontból fontos vadkamra, az őznek kiváló búvóhelyet nyújt.
A Karai-határban egykor juhászok terelték a nyájakat, a Vigyázóban legeltetés folyt, a Guba-part pedig pihenőhelyül szolgált, ahol a pásztor is megpihent ledobott gubáján.
A Vaddisznós-digó egy nádas terület, amely az olasz agyagkitermelők technológiája után kapta az elnevezését – a digó gödröt, teknőt jelent, ahol a vizet összefolyatták (egyébként a régies, olasz eredetű digo szó eredendően a katonai nyelvben az olasz személyek, férfiak megjelölésére szolgált). A régi nyúlbefogások idején ebből a nádasból egy méretes kan állt ki az emberek elé, és elballagott a nyúlháló mentén. Vaddisznót akkoriban még nemigen láttak a környéken...
Az ártéri részen a Csorda-kút környékének elnevezései a pásztorvilág emlékeit idézik fel. Az ártéri legelőgyepekről ide hajtották inni a csordákat, a Csorda úton, a Csorda-járáson és a Csorda hídon át.
Madarasnak hívják azt a két, egymáshoz közeli, lapos területet, ahol a Tisza kiáradt vize esetenként 40–60 centiméternyi pangó vízként ott maradt az év nagy részében. A terület ilyenkor hosszú időre a vízimadarak kiváló élőhelyévé változott.
A Tisza kanyarulatánál – ott, ahol a Gerje-Perje-főcsatorna beletorkollik – található a Telek-erdő. Egy családról kapta a nevét, akiknek a közelben volt a tanyájuk. A nagy tiszai árvizek idején ide mindig csónakkal kellett hordani az élelmet, ugyanis másképpen nem volt megközelíthető. A folyó hordalékának köszönhetően egy magaslat képződött, és ezen alakult ki az ártéri galériaerdő. A nyolcvan év körüli tölgyligetekből és egyéb fafajokból álló erdő szinte érintetlen vadon. Vadállománya igen jelentős, a legjobb malacozó- és búvóhely, és fontos vadmentőhely is egyben, hiszen bizonyos részeit még a legmagasabb ár sem tudja vízzel borítani.