Az ismert vadgazdálkodási szakember sajátos hangvételű könyvajánlója a Sugár László és Tóth Csaba által írt, Az őz – természetrajz, gondozás, vadászat című kötetről.
A kézikönyv a Vadászati Világkiállítás 50. évfordulójához kapcsolódóan jelent meg 2021-ben, az Egy a Természettel Nonprofit Kft. támogatásával és a Helikon Kastélymúzeum gondozásában.
Korom és fizikai állapotom révén már néhány éve nyugdíjba küldtem vadászpuskáimat, és csak ágyba kényszerülve tudom követni a szakmai eseményeket. Örömmel tapasztalom, hogy magas minőségű technikával és papíron nyomtatva, sorra jelennek meg vadászirodalmunk klasszikusainak és szakembereinek reprintjei. Ezek mellett egymás után kerülnek kiadásra az új szakkönyvek is.
Bevallom, jóleső érzéssel fogadtam a szerzők megtisztelő felkérését, hogy nézzem át az „Őz” című kéziratukat, és írjam meg hozzá az ajánlást.
Hiszem, amit egész életemben vallottam, és amire neveltetésem is kötelez, hogy minden megszerzett tudást – amit a tudomány jónak ítél – át kell adni a következő generációnak.
E könyv is ezt a célt szolgálja.
A hazai és nemzetközi trófeabírálatban eltöltött közel öt évtizeden át szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalataim, valamint a több évtizedes kutatási és oktatási tevékenységem segített abban, hogy a szerzők munkáját elfogultság nélkül, kizárólag szakmai alapon tudjam értékelni.
Szerencsére nagyszerű, nagy tudású tanítómestereim voltak, akik később nemcsak munkatársaim, hanem barátaim maradtak, jó néhányuk a haláláig. Így például Szederjei Ákos atyai jó barátom, Bertóti István, Pátkai Imre, Fábián Gyula, Zsindely Endre, Varićak Veljko, a Studinka testvérek, Kőhalmi Tamás, Kókai Dezső, Szigeti Kálmán, továbbá szakmai jó barátaim, Farkas Dénes, Papp István, Hönich Miklós, Berdár Béla.
Erre a szakmai múltra és élettapasztalatomra támaszkodva mondhatom, hogy a szerzők munkája nagyon időszerű, mert a tudományos ismeretek gyors fejlődése, bővülése egyre szélesebb skálán, szinte észrevétlenül épül be a természettudományok minden ágába, így a vadgazdálkodásba is.
Meggyőződtem arról is, hogy a szerzők a könyvben tett ígéretüknek „alfától ómegáig” magas szinten eleget tudtak tenni. Ez a jól felépített ismeretanyag értékesen gyarapítja a vadgazdálkodásban tevékenykedő hivatásos és hobbivadászok tudását.
A kutatások könyvben leírt eredményei alapján az alábbiakat tartom szükségesnek kiemelni:
– Az európai őznek nincs három alfaja, ezt újabb genetikai vizsgálatok bizonyítják. Az egész országban, erdőn-mezőn csak a Capreolus capreolus (Linne) él.
– A gombnyársas agancsforma (nem tévesztendő össze a gidaaganccsal) nem öröklődik, és csökött vagy beteg bakok fejlesztik.
– Élő állapotban az életkor megállapítása (éves pontossággal) legföljebb az egyéves bakok esetében lehetséges.
– Az egyéves bakok agancsa nagy eltérést mutathat: lehet nyársas, villás, hatos (ez nem örökletes alak, hanem az élőhely és általa a kondíció függvénye).
– A tejfogas (egyéves) bak is hordozhat érmes agancsot (!).
– A jó táplálékot és nyugalmat biztosító területeken már minden másodfüves bak üzekedik, és a suták 90–95 százaléka vemhesül.
– A sutáknál nincs visszaüzekedés (egész évben csak egyszer üzekednek), és a jó élőhelyen, jól kezelt területen ritka a meddő suta.
– Vérfrissítés céljából – az agancsminőség javítása érdekében – „jó adottságú területen” élő egyedeket áttelepíteni drága és értelmetlen, mert eredménytelen lesz.
– Állománycserét csak a jól zárt, több évre bekerített területeken szabad végrehajtani. A kerítést csak 4-5 év után célszerű lebontani.
– „Puskával” nagyon lassan lehet elérni az állományjavítást, illetve az agancsok minőségének javítását.
– Szabad területen gyógyszereket etetni tilos!
– Ahol a falkában vadászó sakál megjelenik és megtelepszik, rövid időn belül nemcsak a mezei nyúl pusztul ki, hanem az őz is eltűnik.
Remélem, hogy a vadászat sorsáról kormányzati szinten döntők és a szakemberek is majdan figyelembe veszik a könyv szerzőinek észrevételeit, javaslatait.
A nagyüzemi mezőgazdaság – a minél nagyobb haszon elérése érdekében – minden lehetséges területet igyekszik termelésbe vonni, és ezzel egyre szűkíti a vadállomány életterét. Folyamatosan szűnnek meg a csenderesek, a mezővédő erdősávok, a legelők. Az egyre nagyobb területen állított villanypásztorok is a vad életét veszélyeztetik. (A jelenleg telepített villanypásztoraink hossza háromszor érné körül Magyarország határát.)
Beigazolódni látszik a nagy elődeink (így Festetics és Bertóti) jóslata, hogy az őz lesz a jövő nagyvadja. Sajnos velem együtt sok szakember már az őz jövőjét is veszélyeztetve látja.
Mivel hazánk összes vadászható területén él őz, s a vad állami tulajdon, így mindannyiunk közös érdeke, hogy a jövő nemzedékek részére is megőrizzük világhírű vadállományunkat.
Ez a könyv ennek a célnak a megvalósításában is segíthet.
Szidnai László,
az Országos Trófeabíráló Bizottság nyugalmazott elnöke,
a „Magyar Őzért Szakmai Műhely” alapító tagja