Az éjszaka elállt az eső, és igen nagy bőgés volt a völgyben, de tartom magam az elképzelésemhez, megnézzük az új helyünket a Síposban, aztán ha nem történik semmi számunkra kedvező, akkor irány a Moccs.
Éppen pirkad, itt ácsorgunk a szőlő sarkán, aztán azon spekulálok, hogy itt maradjunk-e, avagy menjünk tovább a Moccsra… bár szívem szerint fordulnék neki a Boglyosnak, hisz olyan bőgés van az elejében – a Gumi körül – amilyen idén még nem volt… De nem! Makacs vagyok, tartom magam az első gondolatomhoz – irány a Moccs! Látom Lacin is, hogy fájón kacsintgat a Boglyosban hangoskodók felé, de azért az a három‒négy bika sem hangzik rosszul, ami jelenleg a Hársas felől bőg – azoknak a lesünk előtt kellene átváltani, ha a Galko-gazba, vagy a Tóthvargáné környékére akarnak menni nappalra.
Amíg ezeket megbeszéljük, már felültünk a lesre, sőt, meg is pirkadt rendesen. És… kezdenek szivárogni a szarvasok a Hársas felől a legelőre… Felettünk is, alattunk is. Spíszerek, egy-egy tarvad, egy-egy második agancsú gyermek, közben azért megszólal mögöttük, még a fenyvesből a bika is. Megérkezik a múltkori koronás is, amit Krisztával sem akartam meglövetni (egy hét alatt nem sokat öregedett), de őt is elnyeli a Galko-gaz sűrűje.
Megint elbőgi magát egy bika előttünk-alattunk, megjelenik egy adag tarvad, kisorakoznak vagy nyolcan – éppen a legjobb távolságra –, jön utánuk egy gyerekvillás. Éppen súgom Lacinak, hogy nemigen ez bőgött az imént, amikor látok villanni a bokrok között egy sötét bikatestet, aztán az agancsát is, a szemem meg majd kiesik a távcső mögött… Hirtelen azt hiszem, hogy a képzeletem játszik velem, de nem… Mondom Lacinak, hogy célozza a nyiladékot, ahol a kis villás van, ugyanis, amikor odaér ez a bika, akkor megszólítom, lőni is kell! Az osztott szárú az… Nyár óta ismerem, kerestük is már a hónapban, ez idáig egyszer sikerült vele összefutni, de puskavégre még nem került… Közben azért megsúgom az „emberemnek”, hogy nem hat-hét kilós, mint amilyen bikáért valójában érkezett, de „többet ér”, mint a legtöbb abban a kategóriában…
Szóval ott tartottam, hogy éppen kilép tiszta helyre az osztott szárú, „ráböffentek”, ő kihúzza magát, csattan is Laci lövése, melyet megnyugtató becsapódás, és klasszikus szívlövéses találatjelzés követ. A bikánk megugrik a többiek után a Galko-gaz felé, de már nem éri el a sűrűt, még éppen látom elesni annak szélében…
(Részlet a szerző hamarosan megjelenő Bőgés című könyvéből)