A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Békés Sándor Vadászetika című könyvét azért kell minden ifjú vadásznak elolvasnia, mert hozzásegít, hogy az ember igaz vadásszá váljék. Talán elsőre furcsa párhuzamnak hangzik, de az író Megváltó hajnalok című új kötetéről ugyanez mondható el.

 

A Megváltó hajnalok műfaja: napló. Valójában ez már a negyedik része Békés Sándor naplósorozatának, s így egyre teljesebben bontakozik ki egy nagy kép, de mindegyik kötet önállóan is olvasható. A Megváltó hajnalok pedig önmagában egy új szemléletet hordoz.

– A vadászirodalom alapvetően eseményhez kötött s történetközpontú – avat be gondolataiba az író. – Ugyanakkor a világ változik. Ebben a vadbőségben, amikor a puskáink is egyre modernebbek, az elejtés önmagában már nem számít különlegességnek. Ezért is tolódik el az írásaimban a fókusz a vadról a vadász felé. Tehát a vadász az új főszereplő. A vadász viszonya önmagához, a vadhoz, a természethez… Erről írok most, s amennyire csak lehet: őszintén.

Embert próbáló vállalkozás ez, hiszen önmagunkkal igazán szembenézni az egyik legkomolyabb kihívás az életünkben! Békés Sándor könyve fülszövegében így fogalmaz:

„A nyitott ajtókon, ablakon szinte mindenki szeret bekukucskálni. Vannak, akik kíváncsiságuktól hajtva a kulcslyukhoz se restek lehajolni. Az intimitás vonzó és izgató. Az irodalom, a könyv varázsa éppen abban rejlik, hogy beavat minket mások életébe. Az irodalmi napló különösen messze megy ezen a téren. A naplóíró nem csak a tényleges otthona, de érzelmi és szellemi menhelye ajtaját és ablakát is tárva-nyitva hagyja. Ez a kötet vadásznapló. A vadásznapló archaikus műfaj. A vadászat mint a legősibb emberi próbatételek egyike mindig is több volt, mint ember és vad tragikus kimenetelű viadala. Nincs még egy tevékenység, mely oly szorosan kötődnék a spiritizmushoz, valláshoz, kultúrához, mint a vadászat. És olyan sincs, mely többet árulna el művelője lelkéről, erkölcséről, emberségéről, mint éppen ez az atavisztikus szenvedély.”

Békés Sándor a FeHoVa szombati napján dedikálja a kötetet a Nimród standján.