Herman Ottó 1901-ben jelentette meg a madártani irodalom egyik legismertebb művét, A madarak hasznáról és káráról címmel. Ebben az akkor legismertebb madarakat mutatja be, ám az örvös galamb (Columba palumbus) nem szerepel benne.
Ezen persze nem csodálkozhatunk, hiszen harminc-negyven esztendeje is még csak a szerencsés kirándulók találkozhattak hazánk legnagyobb galambfajával. Akkoriban igazi, félénk erdei madár volt – legalábbis nálunk. Ám tőlünk nyugatabbra vagy északabbra már más volt a helyzet. Ott a nagyobb városi parkokban is megjelentek, emlékszem mennyire meglepődtem, amikor Malmöben, alig pár méterről fényképezhettem őket.
Akkoriban még elképzelhetetlen volt, hogy hazánkban a parkokban és kertvárosokban nemcsak hogy felbukkanjon, hanem el is szaporodjon. Mára pedig Budapesten is teljesen megszokott látvány a kertekben totyogó, meglepően szelíd örvös galamb. Kérdés, hogy miért változott meg a viselkedése, mi az oka annak, hogy állományának jelentős része kiköltözött az erdőből és az ember közelségét választotta? S tette ezt úgy, hogy legnagyobb táplálékkonkurensének, az elvadult házi galambnak az állománya nem csökkent. Nos, az örvös galamb táplálékát tekintve nem válogatós, eszik magvakat, terméseket, ha teheti megdézsmálja a kutyák-macskák kint maradt eledelét is. S éppen táplálkozása, illetve annak „outputja” miatt nem kevesen neheztelnek rá. E termetes madarak ugyanis rendszeresen potyogtatnak, például az éjszakázó helyül szolgáló fák alá parkoló gépkocsikra. A jókora, gyakran ragadós „terméket” aztán nem egyszerű letakarítani. A madárpiszok gyakran rózsaszínű, mivel az örvös galambok nagyon szeretik a fagyalt, amely ezt a színt, no meg az extra nyúlósságot eredményezi.
Az örvös galamb vonuló madár, bár nem megy messzire, csak az enyhébb, mediterrán területekig tart az útja. Ám ez a viselkedése is kezd megváltozni, egyre több közülük az itthon maradó, különösen a településeken, ahol mindig pár fokkal melegebb van, mint az erdőkben. A természetben élő galambok többsége azonban még mindig elvonul. Ma a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület adatai szerint legalább 150 000 pár fészkel nálunk. Ez annak fényében is érdekes, hogy az örvös galamb nem túl szapora: a meglehetősen egyszerű fészekbe évente kétszer két tojást rak. A nem különösebben védett helyen lévő fészkeket pedig könnyen felfedezik a macskák és a szemfüles dolmányos varjak.
Örvös galambból a 2024/2025. vadászati évben 17 961 példányt ejtettek el hazánkban, ez 7,71 százalékkal kevesebb, mint az előző vadászati évben. Pest vármegyében hozták terítékre a legtöbb, összesen 8103 példányt, utána Csongrád-Csanád vármegyében 2618 példányt, Bács-Kiskun vármegyében pedig 1484 példányt. A faj kitűnő alkalmazkodó képességét igazolják az örvös galamb folyamatosan növekedő terítékadatai is: 2005-ben még csak 2331 példányt, 2015-ben 6618 példányt, 2020-ban 10453 példányt, 2023-ban pedig 19461 példányt ejtettek el. Vadgazdálkodási szempontból általában kis jelentőséget tulajdonítanak neki, kevesen vadásznak rá, pedig a mezőgazdasági kártétele jelentős lehet.
Vadászati idénye augusztus 15-től január 31-ig tart.