Ma már elég csak egy kattintás – és 150 évet ugrok vissza az időben. A Vadász- és Versenylap 1872-es nyári számait böngészem.
„Az embervadászatnak, vulgo választásoknak vége volna hát; a canicula és savanyu-ugorka idénye pedig beköszöntött, s menekül aki tud a Kárpátok, Erdély vagy a külföld fürdőibe; csak a journalistika folytatja még mérges csipkedéseit, s fogyasztja a tintát és növeli az epét.” – panaszkodik a szerkesztő.
A júliusi Vadásznapló részletesen sorolja a szabályokat, mit szabad lőni és mit nem. Ezek szerint a gímszarvas-és dámtarvadak, őzsuták, hornyák, nyulak, borzok, siket- és nyírfajdok, fácánok, foglyok, császármadarak, fürjek kímélendők, s csak a zergebak, hím-szarvas és dámvad, a csaposok és őzbakok után szabad cserkelni. „A rókakölyköket most lehet ásni, mert odahaza hűsölnek a barlangban. Vadgalamb, fogoly, vadrécze, ha az első költés elveszett, másodszor költenek s tojásaik kóbor vad és parasztfiúk ellen védendők. Ellenben a vadsertés, melly kondákban kiszokik burgonya- és kukoriczaföldekre, esti leseken kímélet nélkül lőhető… Augustus elsejével megnyílik majd a fürj- és fogolyvadászat, addig is jó lesz a fegyvertisztítás, göbecstöltések készítése után nézni”.
Pár oldallal hátrébb egzotikus ismereteket közöl a lap… mégpedig a bálnákról! „Néha a bálnák kissé több vizet löknek ki futólyukaikon s ekkor ez szétfröcsösen, amint ezen tüneményt a rozmároknál is lehet észlelni. A kilövés azonban korántsem száll föl függélyesen, mint valami szökőkút, ami nagyon hibás vélemény, hanem csak egyes csöppekben fröcsösen szét. Erre nézve legtalálóbb hasonlat az, amint más állatoknál a benyomult víz köhögés vagy tüszszentés által távolittatik el.”
Rövid tudósítás számol be arról, hogy Debrecen határában, az apafáji erdőben a „vadsertések” rendkívüli módon elszaporodtak, olyannyira, hogy kiirtásukrahajtóvadászatot kellett szervezni, „melly azonban eredménytelenül folyt le, s minthogy egy elejtett rókán kivül más vad nem is mutatkozott!”. A csalódott társaság egy ebéddel vigasztalódott a nagyerdei fürdőháznál.
Régóta rebesgették Szegeden, hogy a tanyák között farkasok garázdálkodnak, de a többség mindezt szóbeszédnek tartotta. „Most azonban hivatalosan van constatálva, hogy az ordasok a tanyák között csakugyan rakonczátlankodnak.” Egy nagy szélvihar alatt két ordas tört a Nagyistvánban Sajtos Ferencz juhász birkanyájára, s tizenöt állatot „összemarczangolt, mintegy 25-öt pedig megsebesített, mig a tanyai lakosok elriaszthatták őket.”.
A helyzet komolyságára jellemző, hogy „a kapitányi tisztség megkettőzteti a fejükre kitűzött dijakat.”
A nagyistváni ordasok további sorsa a történelem ködébe vész…