A 4200 hektárt kezelő, Zala vármegyei Válickavölgye Vadásztársaság fő nagyvadfaja a gímszarvas és a vaddisznó, de az őzgazdálkodásukra is nagy hangsúlyt fektetnek.
A Nimród Vadászújsággal a társaság vadászmestere, Varga Árpád osztotta meg az idény eddigi tapasztalatait.
– Szembetűnő, hogy idén az agancsok nem fajsúlyosak, igen nagy eltérések mutatkoznak a becsült és a mérleg által mutatott értékek között. Volt olyan trófea, melynek tömegét 400 gramm fölé vártuk, ám csupán 310 grammos lett – kezdi a vadászmester.
Az idei esztendőben 30 bakot – 15 fiatal, 10 középkorú és 5 idős egyedet – terveznek hasznosítani, ebből 20-at már elejtettek, melyeket osztrák és magyar vendégek, illetve a tagok hoztak terítékre. A bakok trófeatömege 70–382 gramm közé esik, koruk pedig 1–10 év közötti.
– Az üzekedésre 10 agancsos maradt. Az idény elején és közepén kevés kivételtől eltekintve igyekeztünk a selejtezésre helyezni a hangsúlyt, nem engedjük az állományt felhígulni, de általánosan igaz az is, hogy a szabályos hatos példányokat kíméljük. A nagy bakokat többnyire meghagyjuk az üzekedésre. Velük jó eséllyel találkozunk augusztusban is, hisz territoriális a viselkedésük, bár hozzánk jellemzően nem a kapitális bakok miatt érkeznek a vendégek, mert a terület adottságainak megfelelően inkább erdei bakokra van mód vadászni – teszi hozzá Varga Árpád.
– Sok agancsost nem ismerünk, mert az erdőben rejtőzködő életmódot folytatnak és csak síppal behívva tudjuk szemügyre venni őket, ezért az őznász időszaka a vadgazda szempontjából is kiemelten fontos. Ilyenkor tehát olyan egyedek is szem elé kerülnek, amelyeket egyébként nem fedeznénk fel. Ami az erdei őzbak vadászatot illeti, akinek volt már benne része, az tudja, milyen izgalmas és mennyi meglepetést tartogathat a vadászembernek is. A hivatásos vadászunk is nagyon kedveli a vadászat e különleges formáját, ennek megfelelően a sípok használatát illetően rutinos, szereti a vendéget jól megvadásztatni, így még ha 200 grammos is a terítékre került bak, az élmény garantáltan életre szóló. Mivel mi nem tudunk sem kapitális bakot, sem százas terítéket produkálni, inkább erre helyezzük a hangsúlyt – magyarázza a vadászmester.
Sok visszajáró osztrák vendégük igényli is a tradicionális, hívásban történő őzbakvadászatot. Ők rászánják az időt a vadászatra, azt sem bánják, ha többször ki kell menni egy-egy vadra és szívesen cserkelnek. Ilyenkor gyakran egy szempillantás alatt történnek az események, a bak a sípszóra a pillanat tört része alatt ott teremhet a közelben, ezért a vadásznak gyorsnak kell lennie és rövid távon is jól kell tudnia célozni, ráadásul a takarás is nehezíti a dolgát.
Pár éve úgy tapasztalták, hogy igen elszaporodott az aranysakál, ezért 3 éve intenzíven – csapdával és lőfegyverrel is – apasztják a toportyánok számát.
– Ennek meg is van az eredménye, most úgy látjuk, hogy sikerült visszaszorítani. Ebben a hivatásos vadászok mellett nagy szerep jut a tagoknak is, ugyanis minden elejtett aranysakál után egy doboz lőszert kapnak. A lőszerek ára sokszorosan megtérül, mert még ha nem is tűnt el a sakál, de szemmel láthatóan lecsökkent a számuk, ez pedig – látva más területeken a sakál elszaporodásának következményeit – az őzállományunk szempontjából döntő fontosságú – fűzte hozzá Varga Árpád.
