A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Több éves kihagyás után, az idei évben ismételten megrendezésre került az Év Erdésze Verseny területi előválogatója a SEFAG Zrt.-nél. A Társaság 8 erdészetétől két-két erdész kolléga érkezett, hogy megmérettesse magát, s szakmai tudását.

 

A rendezvényen – melynek a Deseda Parkerdő adott otthont – a társaság 8 erdészetétől 16 kolléga mérte össze szakmai tudását erdőfelújítás leírása és kárfelmérés, famagasság és fatérfogat mérés, gyérítésjelölés, valamint választékolás és faanyag számbavétel versenyszámokban. Az eseményen izgalmas színfolt volt, hogy az állomások közötti erdei környezetben kerékpárral közlekedhettek a versenyzők, s így a térség turisztikai lehetőségeit is megtapasztalhatták.

„A SEFAG Zrt. által delegált erdészversenyző jellemzően mindig az élmezőnyben végzett az országos versenyen, nagyon sokszor értünk el dobogós helyezést, sőt többször voltunk már első helyezettek is. A megmérettetésnek szakmán belül nagy az elismertsége, ezért a rangos versenyen előkelő helyezést elérni mindenképpen komoly eredmény mind a SEFAG Zrt., mind az erdész számára” – mondta el Szabó József termelési vezérigazgató-helyettes.

Az indulók kivétel nélkül magas szintű felkészültségről tettek tanúbizonyságot, köztük a legjobbnak az Iharosi Erdészet kerületvezető erdésze, Tratnyek Tamás bizonyult, így ő képviseli majd a társaságot az országos versenyen. Második helyen Bognár Ákos, a Kaposvári Erdészet kerületvezető erdésze végzett, a harmadik helyezett pedig Péter Krisztián, a Zselici Erdészet kerületvezető erdésze lett.

Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép