Érték, hűség, szenvedély. Ezzel a három szóval a címlapon jelenik meg több mint három éve a Nimród Vadászújság. A Rózsaszín lelátó című rovatunkból felidézzük, hogy miért ezekre a szavakra esett a választás
Sorozatunk sorozatának harmadik lépcsőfokához érkeztünk, mégpedig a megújult Nimród Vadászújság új szlogenjének kitárgyalása ügyében (milyen szép is ez a magyar nyelv, hogy ilyen kifacsart, de mégis értelmezhető mondatokat lehet elkövetni az emberiség ellen). Természetesen az „Érték” kivesézése után rátérek majd a sorozatcím megmagyarázására, de addig is ez ügyben kérném egyre fogyatkozó türelmüket.
Szóval érték…
Ha nagyon profán és egyszerű akarnék lenni, akkor annyit írnék, hogy minden, ami körülvesz minket, az érték. Kész. Ennyi. A maradék 2000 karakterhely kitöltését oldja meg a tördelő, vagy ha nem megy, akkor gondolják hozzá. De a történet nem ilyen egyszerű.
Bár a gondolat első fele, vagyis hogy minden érték, ami körülvesz minket, helytálló, de ettől még lényegileg nem hasznosul. Hiszen hiába van több ezer kötetes könyvtáram, ha nem olvastam el belőlük egyet sem. Hiába van számtalan trófeám, ha azok zsákmányolása csak azért történt, mert volt hely a falon. Hiába áll vigyázban a fegyverszekrény mélyén számtalan puska, ha csak azért vettem őket, hogy villogjak velük a vadászatokon. Attól ezek a tárgyak – bár értéket képviselnek, de – mégis csak tárgyak maradnak. A szó legegyszerűbb értelmében. Gárdonyi szerint mindennek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben.
A minap együtt vacsoráztam egy kedves barátommal. Természetesen még az asztal mellett is vadásztunk. Szó esett sokféle történetről, kalandról, érzésről és emlékekről. Ez az én barátom elmesélte azt is, hogy íjjal akart medvét ejteni. Férfiasan, büszkén, bátran, ámde remegő térddel (ami, valljuk be, ez esetben nem kinevetendő). Szóval ez az én barátom addig nem nyugodott, míg ki nem taposta, hogy a nyílvessző hegye egy jókora kanmedve felé mutathasson. Majd, amikor a kapitális mackó beballagott a lessátor elé, és az íj megfeszült, akkor… Nem történt semmi… Ez az én barátom leengedte az íjat, és hagyta elballagni a bundás kollégát. Meglepődött érdeklődésemre közölte, mindezt csakis azért tette, mert nem érzett semmit. Semmit! Nem dobbant gyorsabban a szíve, nem vetette szét az adrenalin, de még egy aprócska izzadságcsepp sem szaladt végig a gerincén.
Nem érzett semmit, és mivel ízig-vérig vadászember, inkább elengedte a jószágot, hiszen az élmény hiányzott. Vagyis az nem; de az az élmény, ami értéket teremt, ami rezgést keltett volna a szívében – az nem érkezett meg.
És jól döntött!
Egész lényünkkel, életünkkel, megnyilvánulásainkkal értéket teremtünk mindennap. Létrehozzuk a maradandót és azokat a sarokpontokat, amelyekből az utánunk következők tanulhatnak, építkezhetnek. Minden lépésünkkel, minden megnyilvánulásunkkal.
Rezegtetünk, akár akarjuk, akár nem. Tegyük ezt legjobb tudásunk szerint…
Megjelent a Nimród Vadászújság 2020. márciusi lapszámában