Részlet Maderspach Viktor Medve! című kötetéből.
A zergeüzekedés idején, október hó végén, az országútról azt vettem észre, hogy egy csomó gyerek és kutya egy nagy réten egy sötét színű állatot hajkurász, mely folyton körbe-körbe szaladt. Odalovagolva, legnagyobb csodálkozásomra meggyőződtem arról, hogy az áldozat: egy zergebak! A gyerekek és a kutyák majdnem utolérték. Meglátszott rajta, hogy a szokatlan környezetben teljesen elvesztette a fejét. Végre, sok céltalan, szinte nevetséges ide-oda ugrálás után, eljutott a vasúti töltésig. Mintha a talajnak ez a kis egyenetlensége felvillanyozta volna! Nagy ugrással ott volt a sínek között elterülő kavicságyon. Itt szemmel láthatólag otthon érezte magát. Az életelemét alkotó köveken gyorsan ugrálva, hamar elhagyta két- és négylábú kínzóit. Menekülés közben eljutott a hídig. A hídfő műszikláján megállapodott. Hazasiettem, hogy embereket és köteleket hozzak. Meg akartam fogni az állatkert részére. De elkéstem. Mielőtt visszatértem volna, egy finánc lelőtte a völgybe tévedt zergebakot...
De a zerge nemcsak olyan alacsony fekvésű, sziklás hegyeken fordul elő, melyeket összefüggő sziklás területsávok kötnek össze alpin természetű területekkel. A Hunyad megyei Strij folyó forrásvidékén szintén találtam zergét. Ez a hely sziklás sziget, melyet minden oldalon enyhe lejtőjű, lombfaerdővel borított középhegység vesz körül. A Páreng, valamint a Retyezát-hegység jellegzetes zergeterületeitől sok kilométernyi távolságban fekszik. Ha onnét az említett helyre akarna átváltani, népes községeken és bányavárosokon, vasúti töltéseken és bevetett földeken kellene áthaladnia, miközben számos kerítést, árkot és az emberi civilizáció nyomán létesült más akadályokat kellene legyőznie. Ez azonban, a kivételesen a völgybe tévedt zergebak fent leírt magatartását tekintetbe véve, fölöttébb valószínűtlennek látszik.
De nemcsak a Strij-patak forrásvidékén találtam zergét oly természetű helyen, melynek fekvése és környéke a köztudatba átment zergeterület fogalmával nehezen egyeztethető össze. A Déli-Kárpátok Havasalföld felé hajló lejtői sok helyütt egyáltalában nem bírnak alpin, de még szubalpin jelleggel sem. Tűlevelűek sokfelé nem léteznek, és a lomblevelű erdők állománya bükkön kívül tölgy-, hárs-, dió-, gesztenye-, gyertyánfákból tevődik össze. De a patakok mély, kanyonszerű árkainak sziklás hegyoldalain majdnem mindenütt találunk zergét. A havasalföldi Klosány község mellett folyó patak a Cserna folyó forrásainak közelében ered. Sok kilométeren át egy aránylag széles, enyhe hegyoldalaktól szegélyezett völgyben folyik. Mielőtt azonban a hegyvidéket végleg elhagyná, néhány meredek mészkősziklatorony emelkedik az ég felé. Ez az egyedülálló bérc – a Csoáká Klosányilor[1] – úgy néz ki, mintha geológiailag semmiféle szerves összefüggésben sem volna a környező területtel. Látszólag egy, a Teremtő kifürkészhetetlen akarata folytán, a földből kinőtt sziklalabirintus. Ezen is a havastetőkön élő fajtestvérének zömétől teljesen elválasztott zergekolónia él. Onnét körülbelül harminc-negyven kilométernyire keletre, az úgynevezett „Borostyény”-i sziklán analóg helyzetben élő zergét találunk. Meg vagyok különben győződve, hogy Herkulesfürdő és az Ojtozi-szoros között még számos ilyen zergekonklávé található, amelynek létezéséről legfeljebb néhány helybeli parasztpuskásnak van tudomása.
A fent elmondottakat összegezve nem tartom kizártnak, hogy a zerge eredetileg csekély abszolút magasságban fekvő helyeken tartózkodott, ahol a megélhetési viszonyok rá nézve sokkal kedvezőbbek voltak. A magas fekvésű, zord havasi régiókba csak a folytonos üldöztetés elől kitérve vonult vissza.