Egy szombat hajnali vadászattal nyitottuk meg az idei őzbakidényt, április 23-án. Barátom meghívására érkeztem Nagykőrösre, majd együtt indultunk el a megbeszélt időpontra a Hangács Vadásztársághoz.
Reggeli bemutatkozás után megbeszéltük, hogy ki milyen bakot szeretne elejteni. Magam egy különleges, abnormális bakot szerettem volna terítékre hozni. A társaság területén ismertek is egyet, mely számomra tömegre és elképzelésre is megfelelt. A beiratkozás után elindultunk a területre, meglesni a keresett bakot.
A nap már kezdett feljönni a horizontra, lassan elkezdtünk sétálni egy nádas, lapos terület irányába, amikor megláttunk egy őzet. El is kezdtünk rácserkelni, ám a nem megfelelő széljárás okán a bak észrevett minket és elugrott. – Nem baj, ez nem a mi bakunk volt – nyugtatott a kísérőm. Tovább cserkelve, még több jó egyeddel találkoztunk, de mind hamarabb észrevett minket, mint mi őket, így a vendéglátóm úgy döntött, hogy egy másik területrészen folytatjuk a keresést.
Útközben láttunk sok mutatós agancsost, de vagy nem volt lőhető, vagy nem felelet meg az általunk keresett formának.
A másik területen ismertek két olyan bakot, amelyik számomra megfelelt volna. Az első egy sutával volt, aki el is vitte tőlünk távolabbra a „legényét”. 80 méter után észrevettem egy másik vadat, jeleztem is a kísérőmnek; hamarosan a puska már a lőboton, a szálkereszt a bakon volt, az elnök úrtól az engedélyt is megkaptam a lövésre, amikor a szél megfordult, és a bak azonnal elugrott. Pár szár méterrel arrébb megállt, rásétáltunk, de sajnos elizgultam a dolgot, és ismét nem sikerült lövéshez jutni. Így zárult a délelőtt. A barátom, akivel érkeztem, sikeresebb volt; egy nagyon szép bakot tudott elejteni. Kicsit szomorú voltam a közös teríték hiányában, viszont megbeszéltük a vendéglátókkal, hogy délután újra megnézzük a korábban látott két egyedet. A hivatásos vadász megemlítette, hogy ő ismer egy szép bakot, de kicsit nagyobb, mint a tervezett, legfeljebb 399 gramm; ő előzetes becslés alapján 420–440 grammra mondta az agancs tömegét.
Végül délután elsőként az „új versenyző” keresésére indultunk. Mint utólag kiderült, már régóta ismerték, és az úti célunk egy gyümölcsöshöz vezetett, ahol reggel látták. Végül a bakot a gyümölcsös melletti gabonában pillantottuk meg. A délutáni kísérőm, Andor József megerősítette, hogy ő az, akit keresünk. A szívem majd kiugrott a helyéről. A lövéshez jobb helyzetet kellett találnunk, mert már közel volt a város. Igyekeztünk óvatosan mozogni, hogy a bak ne vegyen észre minket. Amikor már megfelelő volt a lőirány, feltettük a puskát a lőbotra; József mondta, hogy ha jól látom, és jól is áll, akkor lőhetek. A nagy izgalomban az első lövés hibázás lett, de a bak nem ment el messzire, így ismét engedélyt kaptam a lövésre. Másodjára a bak már tűzben rogyott. Én beszélni sem tudtam, kezem-lában remegett.
A bakhoz kalaplevéve léptünk oda, a végtisztelet megadása közben a könnyeim visszafojtásával küzdöttem. Sikerült elejtenem az első őzbakomat! A töret átadása után őzbakvadásszá avattak. Majd fényképeket készítettünk, s tanakodtunk a vad agancstömegéről és koráról. A hivatásos vadász 440 grammra becsülte az agancs tömegét. Én még mindezek után sem bírtam felfogni, hogy milyen gyönyörű bakot ejthettem el elsőnek, és végül nagyon örültem, hogy először ezt, és nem a reggeli két másik bakot néztük meg…
Köszönöm a munkáját és a kísérést Kis Zoltán elnök úrnak és Andó József hivatásos vadásznak.
Ha önnek is van egy jó története, írása, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az hirek@nimrod.hu címre.
