Vadászéletem 51. évének napjai peregnek. A szenvedély tüze már csak hamu alatt parázslik.
A magasles csendjében a múlt ködéből kapitális bikák helyett régi barátok, egykori vadásztársak tűnnek elő. Elural az érzés, hogy „a mi időnkben” kevesebb volt a vad – a jó cimbora, a közösségért önzetlenül dolgozó vadásztárs azonban több volt. Vagy csak a nosztalgia szépíti meg a múltat? Nyilván van igazság ebben, mint ahogy abban a sok keserű megjegyzésben, panaszban is van, melyekkel lépten-nyomon szembesül az ember, ha a vadásztársaságok emberi viszonyairól esik szó.
Érdektelenség miatt elodázott közgyűlések, kudarcba fulladt közösségi munkaakciók, közöny kísérte majálisok. – Közömbösség a köbön – mondja egy ismerősöm. Sokan úgy gondolják, vissza kellene állítani a vadászjelöltség intézményét, mert nem a tanfolyami vizsga teszi a vadászt. És ez igaz.
Az egykori vadászjelöltséggel a MAVOSZ által a vadásztársaságok számára 1972-ben összeállított alapszabályminta önálló fejezetben foglalkozott. Vadászjelölt az a büntetlen előéletű személy lehetett, aki betöltötte a 17. életévét. A jelöltnek a jelöltségi idő alatt – mely legalább fél évig tartott – meg kellett ismernie a vadásztársaság alapszabályát, a vadgazdálkodás és a vadászat főbb szabályait, irányelveit – és a vadászetikát. A vadászjelölt a sikeres vadászvizsga után kapott csak fegyvervásárlási engedélyt, és ezt követően – közgyűlési határozat nyomán – válhatott a vadásztársaság rendes tagjává. Sokan két évig voltak vadászjelöltek.
A vadászjegy megszerzése, birtoklása ma már nem függ a területes vadásztársasági tagságtól. Egyre többen vannak a „bérkilövők” és azok is, akik alanyi jogon vadásznak. Ha kötelező lenne a vadászjelöltség, ők hol, hogyan töltenék azt? De miután igaza van Csathó Kálmánnak, miszerint nem az a fontos, hogy hol vadászik az ember, hanem hogy kikkel, mégis csak tenni kell valamit a hagyományok, a régi értékek védelme érdekében. A kötelező vadászjelöltség nem állítható vissza, a tagjelölti státus létrehozásának azonban nincs akadálya. A mi vadásztársaságunk is meglépte ezt. A tagjelöltségi idő egy éve esélyt ad arra, hogy a tagjelölt megismerje a vadásztársaságot, a vadásztársaság pedig a jelöltet – ahol úgy vesznek fel új tagot, hogy senki se ismeri a jelöltet, aki esetleg nincs is jelen a közgyűlésen, ott ne panaszkodjon senki, hogy immár semmi se úgy van, ahogy lennie kellene…