A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A mesterséges intelligencia felhasználásával új típusú vadkamerát fejlesztett ki egy holland cég, mellyel hatékonyabban lehet fellépni az orvvadászattal és a vadkárral szemben is.

 

A fejlesztésről – melyet 2021 óta tesztelnek Gabonban, a Lopé National Parkban - az Euronews számolt be. A Hack the Planet nevű vállalat intelligens kamerarendszere nagy területen képes valós időben felkutatni az embereket vagy állatokat. A cég az afrikai védett állatok, főként az elefántok védelme érdekében fejlesztette ki az új eszközt, ugyanis a jelenlegi eszközökkel, módszerekkel Afrika-szerte gondot okoz a nemzeti parkokban garázdálkodó orvvadászok elfogása. Ugyan sok helyen vannak vadkamerák, amelyek rögzítik a mozgást, ám ezek felvételeit a természetvédők és a vadőrök jó, ha félévente megnézik, amikor akkumulátorokat cserélnek. Persze, ilyenkor már az orvvadászok ellen folytatott küzdelemben nem sok hasznukat veszik a felvételeknek. Erre jelent megoldást az új kamerarendszer. A készülékek napelemmel működnek és egy miniszámítógéphez csatlakoznak, amely letölti és elemzi a képeket. Mindez valós időben történik, így az orvvadászok elkaphatók akár épp a bűncselekmény helyszínén. Ez annak köszönhető, hogy a komputer mesterséges intelligenciát használ, így önállóan, emberi közreműködés nélkül képes eldönteni, hogy az aktuális felvételen van-e állat, elefánt, illetve ember. Amennyiben igen, műholdas kapcsolat segítségével percek alatt eljuttatja a szükséges információkat a rangerek telefonjaira. A Hack the Planet ehhez kapcsolódóan kifejlesztett egy mobiltelefon-érzékelő rendszert is, amely képes azonosítani az idegen készülékeket, s a vadőrök a kapott adatok alapján szintén valós időben látják, hogy az adott nemzeti park mely részén zajlik gyanús tevékenység.

A kamerarendszernek a mezőgazdasági területeken és a falvakban is hasznát veszik: az elefántok taposásukkal jelentős károkat tudnak okozni a földeken, a falvakban pedig veszélyt jelentenek az emberekre. Ha a kamera az adott területeken érzékeli az elefántok jelenlétét, megfelelő impulzust küld egy kellemetlen hangot kiadó hangszóróra, így riasztva el a vadat.

Ha a mesterséges intelligencia vadkamerák terén végzett fejlesztéseit a hazai viszonyok között képzeljük el, akkor hamar megállapíthatjuk, hogy nálunk is rendkívül hasznos lenne az alkalmazásuk. Akár az orvvadászat, akár a vadkár, akár a lakott területen egyre sűrűben előforduló vad okozta veszély és károkozás is indokolttá tenné a használatát. Az orvvadászat megszűntetésére vagy drasztikus csökkentésére Magyarországon sincs elegendő kapacitása a hatóságoknak, a mezőgazdasági vadkár mértéke drasztikusan nő, a településeinken pedig egyre több a vadészlelés, amely jelenség nem csak anyagi károkkal jár, hanem a testi épségét is fenyegeti az érintetteknek.