Még nem is ért véget a gímszarvasok násza, még zengett az esti erdő a bikák mély torokhangjától, mikor a dámokat is elérte a hevület szele és felhangzott egy-egy barcogó hangfoszlány.
Az erdőket járó, titkokat felkutató ember számára feltűnő lehet, hogy vannak olyan területek, ahol az év nagy részében nem találkozni dámvaddal, de októberben benépesül a területrész és itt is, ott is feltűnik egy-egy sekélyen kikapart mélyedés a talajban, a dámbikák barcogó teknője.
Hajnalban a vadőr vadászt kísért a területen és még utánkeresésre is szükség volt, de utána szabad utat kaptam, hogy fotózzak, filmezzek. Késő délutánig számos élménnyel gazdagodtam, majd elindultam a szürkülettel hazafelé. Már kikapcsoltam a fényképezőgépet is mert a visszaút végig erdőn keresztül vezetett, ahol a fotózásra alkalmas fények már kialudtak. Az egyik útkereszteződésnél azonban úgy tűnt, hogy a szürkeségben mozdul valami fehér folt. Szabad szemmel már nem tudtam kivenni a formát, de a fényképezőgépet bekapcsoltam és ránagyítottam a területre, majd kézzel élesítettem. Annyit láttam, hogy egy dámbika áll az úton, így lenyomtam az exponáló gombot. Egy sorozatfelvételt készítettem, melynek az első képén felém néz a bika, az utolsón pedig már elfordul és elüget.
Mikor a kijelzőn ránagyítottam a képekre, akkor szembesültem vele, hogy milyen kiváló egyedet sikerült még az utolsó utáni percekben megörökítenem.