A link vágólapra másolva!
Fotó: Pelsőczy Csaba
Fotó: Pelsőczy Csaba

A biológiai sokféleség megóvása mellett kiemelten fontos a bolygónk több mint 4 milliárd évnyi múltjáról tanúbizonyságot adó kőzetek, ásványok, felszíni és felszín alatti vizek megóvása is.

Jelentette ki elsők között Balczó Bertalan az Agrárminisztérium helyettes államtitkára október 11-én, a Magyar Természettudományi Múzeumban a Földtudományi Sokféleség Napja alkalmából tartott konferencián.

A rendezvényen a helyettes államtitkár kiemelte, az élő és élettelen természeti értékek védelme mellett fontos az is, hogy megértsük bolygónk működését. Mindehhez szükség van kutatásokra, ismeretterjesztésre és a szemléletformálási tevékenységre is. Ezt a célt szolgálják a geoparkok létrehozása, ahol a terepen mindenki a saját szemével nyerhet bepillantást Földünk múltjába. Ezen keresztül felfedezhetjük a kapcsolatot az élő és élettelen természeti jelenségek és az emberi tevékenységek között, a bemutatóhelyeken pedig felismerhetjük mindennek globális összefüggéseit is – tette hozzá.

Balczó Bertalan beszédében arra emlékeztetett, hogy 20 éve jött létre a Nemzeti Geoparkok Globális Hálózata (GGN). Az UNESCO-val való együttműködésük eredményeként pedig 2015-ben indult el a Nemzetközi Földtudományi és Geoparki Program, illetve jött létre az UNESCO Globális Geopark cím, melynek Magyarországon három büszke birtokosa van: a Bakony-Balaton Geopark, a határon átnyúló Novohrad-Nógrád Geopark és a Bükk-vidék Geopark. A geodiverzitással kapcsolatos ismeretek széleskörű átadására kiváló lehetőséget biztosít immár két éve, hogy a Földtudományi Sokféleség Világnapját is megünnepelhetjük.

Az államtitkár az eseményen köszönetet mondott azoknak a diákoknak, akik Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny keretében a földtudományi értékek megőrzésére helyezték a hangsúlyt. A rendezvény keretében mutatták be Veres Zsolt A Geokéktúra – Az Országos Kéktúra földtudományi értékek című könyvét is.