Olvasói levél, készült Zanócz Antal vadász úr tiszteletére, számára.
A múló idő ködéből egy régi történet jut eszembe, egy igazi vadásztörténet, mely nem szokott elhangzani a fehér asztalnál poharazás közben.
Pedig igazi vadászat volt! Az első!
A vadászattal tizennégy éves koromban ismerkedtem meg valóságosan, amikor is 1957 nyarán kikerültem az erdőre, nevezetesen a Pósteleki, Marói erdőbe Sajti Gábor erdész keze alá, – mert akkor ezt így mondták – erdész gyakornoknak. Kormányi vadászterületre. A vadászati munka legalább olyan fontos volt, mint az erdészeti, más szabályokkal, szokásokkal, mint egy vadásztársaságnál. Őszre fegyelmezett gyakornok lettem, már a sörétes puskát is rám bízták, lőhettem a konyhára egy-egy vadat az erdésznek, kitömésre fácánt, erdei fülesbaglyot, egerészölyvet. Fáról, ülve.
Vittek magukkal nagyvadászatokra, konyházásra, tanuljon a gyerek!
Abban az időben az erdészeknek – a grófi időből örökölve – nagy volt a tekintélye, az erdészgyakornoknak is. Úgy bántak velem, mint egy felnőttel, tisztelettel, az erdészeti irodán, a megyei központban, az erdőn a dolgozók egyaránt. Mindenki jó szívvel magyarázott, tanított, a tűz mellett ebédkor, pihenéskor sok történet hangzott el a grófi családról, a kisvasút építésről, a kastélyról, a szeszgyár, lekvárgyár, gyümölcsös, de legfőként a vadászatról. Vaddisznóról sohasem hallottam. Amikor kora tavasszal áthelyeztek a Remetei erdőbe, mely tartott a Remetei hídtól a Dobozi hídig, a Körös jobb partja mentén, egy régi „reakciós” erdészhez kerültem, nevezetesen Varga Péter bácsihoz. Isten nyugosztalja! Az Almássy gróf birtokán a Mályvádi erdőben erdészkedett, a későbbi kis Hazámban, ahol leéltem, ledolgoztam életem nagy részét, első, és utolsó munkahelyemen. Gyakornok koromban hozzá tartozott a Remetei erdő, a vadászház, „a régi”. Ő kísérte az elvtársi vadászokat stb. A remetei erdőben volt a megye központi raktára, a Műszaki Erdészet, fogatok, bognár, kovács, asztalos, szerelőműhely stb a G-35 ös, hoffer, első k-25-ös traktorral, sz-80- as lánctalpassal beljebb a csemetekert, azon túl a fácántelep zárt nagy udvarral, bokszokkal a tojatáshoz, kotlós fácánkeltetés, őzgidák befogása, cumiztatás, értékesítés vérfrissítés céljából, uhuzhattam az igazgató utasítására önállóan, csak a bagolyhoz nem nyúlhattam. Péterbácsi módszeresen beosztott pár napra, hétre mindenfajta munkához, a fakitermeléstől az sz-80- as lánctalpas traktor javításáig minden hova, ahol mindig dolgozni kellett, és nem nézelődni. Hihetetlenül sokat tanultam. De vaddisznóról soha nem esett szó! El kell mondanom, a Pósteleki, Dobozi, Remetei erdőtömbökben még nem volt dámszarvas, csak Mályvádon.
1962 nyarán, amikor végeztem a Szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, azonnal jelentkeztem a Békésmegyei Állami Erdőgazdaság személyzetisénél, ki közölte, a Mályvádi Erdészetnél kapok segéd erdészi, inkább úgy mondták beosztott erdész beosztást, Komlósi Sándor erdészetvezetőnél kellett jelentkeznem, egy adott időpontban – főmérnöki beosztás, még érettségije sem volt, nem hogy szakirányú végzettsége – féltették tőlünk a beosztásukat, nyírtak, ahol tudtak. Gyulavári, Dénesmajor között, a volt Solymos Majorba kerültem, mely a háború előtt az Almássy grófi család tagja, Marietta grófnő született, Palini Inkei Zsigmondné birtokteste volt, erdővel, mezőgazdasági területtel, kisvasút állomással, kitérővel, rakodáshoz sin rendszerrel, ide hordták ki az erdő fáját lóvontatásos lórékon alkalmi repülő vágányokon. A sinrendszer nyugatra Gyulára, keletre Belényes városáig tartott. Az erdészet közbenső rakodója lett. Megfordult rajta legalább 8000 köbméter fa évente. Manipulációs telep. Megkezdődött a TSZ-ek szerfás építkezése. Rengeteg különböző rendeltetésű épületterv, millió méret, akkora kimutatások, még a nagy íróasztal mellett is volt két méter. Majd a technikus úr! Szerencsém is volt.
Gúti János erdészhez kerültem, ki az erdészet legtehetségesebb erdésze volt, szakiskolát végzett, visszább a negyvenen. Hozzá tartozott a Gelvácsi erdő, egy csomó erdőtelepítés, a rakodó, a vadászati ágazat, az erdészeti fogatok részére takarmány termesztés. Átszerveztük az erdészet akác fakitermelését, a sok méretet tömbösítettük, ment a garnitúrásítás. G-35-ös traktor által hajtott szalagfűrész, egy általunk fából készült. Félfák, szarufák készítése akácfából stb. Jó móka volt! Családtagnak tekintettek, ott étkeztem, szinte ingyen az erdész családjánál. Egy életre szóló barátság lett belőle.
Következő őszön kineveztek szállítás vezetőnek, az egész erdészet fáját köbözhettem, szervezhettem a szállítást, okmányolhattam a fuvarokat. Természetesen, akkor még számológép nélkül.
Talán január volt. Nagy hó, és nagy hideg. Küszködtünk a szállítással. Kézi rakodás! A fogatok hódúrózták a nyiladékokat, a hódúró után szórták a csöves kukoricát, hordták a szénát. Az egyik fogatos megáll, és újságolja: hallottátok? Mastala Gergelyt megtámadta a vaddisznó!
Megáll a rakodás, mindenki odatódul a fogatoshoz, szájtátva hallgatják a történetet velem együtt!
Néhány szót a főszereplőkről: Kemecsi Pista bácsi, ki a legöregebb fogatos, parádés kocsis, mondták parádés kocsisnak is, hintóztatja, szánkóztatja, nagy sár esetén lőcsös kocsival hordja a főnököket, a vadászvendégeket, a beteg gyerekeket, iskolásokat rossz idő esetén, a kompig. Kövesút nincs, csak kerékpáros salakút. Nyolc család él az erdészeti kolónián, velem együtt később kilenc. Sosem látott vaddisznót senki!
Mastala Gergely erdésztechnikus, kerületvezető erdész –nálam pár évvel idősebb, ízig vérig vadászember, később a keresztkomám, ki sosem látott vaddisznót a természetben addig.
Kovács István kerületvezető vadász, még nyolc osztálya sincs. Az erdészetvezető, főmérnök elemi iskolával, a háború előtt felveszik az alerdész iskolába Királyhalomra, az iskola megkezdése után, még ősszel besorozzák, és elviszik a frontra. A felesége a gyulai vízmester lánya, kiknek a volt két cselédjét a háború után maga mellé veszi a főmérnök – hogy tartsák a szájukat – az egyiket vadásznak, a másikat komposnak, hogy vigyék a szót. Egyikőjük sem látott a természetben soha vaddisznót! Befejezésül el kell mondanom, 1980 előtt és után levéltári kutatásokat végeztem, és az akkori megyei levéltárból, az Almássy gróf birtokához kapcsolódó, főleg gazdatiszti jelentésekből, az akkori lő jegyzékekből az akkori vadászújságokból az 1920 30-as évekből megállapítottam, ebben a térségben, ebben az erdőben nem élt vaddisznó, még váltóvadként sem. A Biharból nagy telek idején lehúzódott a nagyvad, a szarvas, később a disznó is a Székudvari erdőbe, / a határ túloldala/ később behúzódtak a Begécsi ősnádasba, / Biharugra / aztán a Mályvádi erdőbe. Hát erről az első vaddisznóról szólt a mese, mely napról napra színesedett, megírta a megyei Népújság, országos lap stb. Azóta leülepedett bennem a történet a többszáz lelőtt vaddisznó kapcsán.
A vadászati kocsis, kinek jószemű, figyelmes embernek kellett lennie, vadetetés közben a lakásoktól nem messze a Kerekrét sarkánál az etetésen a hóban disznó nyomot, dúrást lát. Szokatlanul nagy nyomok, és az etetőtől a nyomok az erdőbe vezetnek, nem az erdészházak felé. Nagy tél, nagy hó, nagy hideg. Az ott lakó családok nem engedték ki a disznókat. Jelenti az erdésznek, az szól a vadásznak, kik a terepszemle után az etető közelébe néhány zsák csöves kukoricát kiöntetnek a kökénybokor alá. Néhány nap múlva a fogatos látja, a disznó rákapott a szóróra, sőt, annak közelében vackolta be magát, és a fogattól sem ugrott el.
Kupaktanács, Mastala Gergely a fiatal erdész, Kovács István a középkorú vadász elhatározzák, másnap, korán reggel rácserkésznek a disznóra, megpróbálják elejteni. Házi készítésű gyöngygolyót készítenek – nagygolyós puska még nincs senkinek – az elhatározást tett követi. A disznóra gyalog rácserkésznek, Mastala Gergely a fiatalabb, a merészebb elől, Kovács Pista a vadász a háta mögött. Jól megközelítik. Világít az agyara. A vackába fekvő disznóra lövést tesz Mastala. A lövés pillanatában a fejét felemeli a disznó, a lövésre visszaesik a vackába. Azonnal a disznóhoz siet leengedett félkézben tartott puskával, mintha a nyulat akarná felvenni. A disznó felugrik, Mastalának ront! Csak arra van ideje, hogy maga elé kapja a puskáját. A disznó bekapja, és hanyatt löki Gergelyt, ki szerencséjére egy fának esik hanyatt, fölötte a disznó! Kovács Pista oldalról közelről a disznóba lő. Mastala Gergely a kalandot sérülés nélkül túléli. Gergely fél teste a disznó alatt, a lövést is megússza, a disznó nem.
A fegyver – 16-os kaliberű Monte Carlo névre hallgató sörétes puska – csöve összekarcolva, a csősín megsérülve, a kis agyból farészek kiharapva! A vitrinbe került a kisagy.
Utólag, egy élet tapasztalatával a hátam mögött elmondhatom: Elméleti tudás volt, de nem tudták összekapcsolni a gyakorlattal. A lovas szánkóról is meglőhették volna a disznót. Nem szabad a disznóhoz azonnal odamenni, főleg gyakorlatlanul. Kutyát is vihettek volna, mely magára vonja a disznó figyelmét. Ha várnak egy kicsit, minden baj nélkül három tölténnyel megállíthatták volna a disznót.
Az írásból lentebb kiderül, hasonló pancser voltam én is!
Egy évre rá nagyon hasonló eset történt. Velem!
Akkor már kinevezett kerületvezető erdész voltam, új sörétes puskával, nagy ambícióval, kevéske vadászati gyakorlattal, bizonyítási vággyal.
Az első találkozás!
Talán január volt. Nagy hó, és igazi nagy hideg! A favágók, gépek nem dolgoztak, a fogatok a vadetetést is később kezdték. Délután fűtött kocsisszobával várom Őket. Az öreg kocsis, a Pista bácsi le se vetkőzik, máris mondja, vaddisznó járt a vadsűrűben.
Izgatottan átbeszélünk mindent, minden részletet, a holnapi teendőt is. Másnap reggel amikor megpakolnak a fogatok takarmánnyal, a kísérő helyére én ülök, irány a vadsűrű! A Mályvádi erdő nagy zárt, összefüggő erdő,18kilométer hosszan. Az erdészeti központtól, a lakásomtól két és féltábla földre az a bizonyos hely. Egy 20 hektáros tábla negyede, azaz 5 hektár a vadsűrű. Ez nem gazdasági erdő, vadászati rendeltetése van. A közepén egy hektárnyi mélyebb terület, mely időszakosan vízállásos, körbe gyenge náddal, sással, körbe óriási kökény dzsungel, közte ritkás fiatal sarjú akácos. Benne cserkésző út, mellette, nagyméretű fácán etető, alatta péva, ocsú, csöves kukorica, túl rajta nagyvad etető, külön nyúlrács. Terepszemle. Mint a medvenyomok! Mondtam, hogy nagy kan, ilyen nagyot házi disznóban sosem láttam, mondja Pista bácsi. Világított az agyara! Csak akkor állt fel a vackából mikor megálltam az etetőnél, el sem szaladt, csak beballagott a kökénybe, mondta Pista bácsi. Borítunk csöves kukoricát az etetőhöz, és a kökény alá vagy három zsákkal a fekvőhely közelébe.
Eltelik pár nap, jelenti Pista bácsi: rákapott a disznó a szóróra, a szórón belül a kökény alatt fekszik, el sem ugrott, mikor elmentem mellette a szánkóval a cserkészúton. Azonnal elhatározom, meglövöm a disznót! Majd én megmutatom! Milyen egy fiatal kezdő vadász? Gyakorlatlan, felelőtlen, kapzsi, tele tettvággyal, bizonyítani akar, megmutatni a két idősebb kollégának, ő is meg tudja lőni, egyedül! Intézkedem. Se fogat, sem favágó, egyszóval senki nem közelítheti meg a vadsűrűt. Megyek a kollegákhoz, kérek és kapok két gyöngygolyót, elmagyarázzák hogyan kell betölteni a sörétes patronba, meg tanácsot a holnapi vadászathoz. Nem tolakodnak az ajánlattal, hogy elkísérnek. Gondolom, elég volt Nekik a tavalyi vaddisznós kaland. A kis kolónián gyorsan terjed a hír. A sánta Lacibácsi, az idős raktáros átbiceg hozzám a görbebotjával az irodába, és mondja: Pistám-Pistám, gyere át hozzám a raktárba, adok olajat, olajozd át a puskát. Megyek a raktárba, kapok egy régi rozsdás olajzót, valamilyen olajjal. Biztat, ne sajnáld az olajat, van elég. Csepegtessél be az ütőszeghez is, ami majd kifolyik azt le törölgeted. Szót fogadok.
Este készülődés. Begyújtom a maxim lámpát, hogy jobban lássak. Az átnedvesedett tiszti bőr gyakorló csizmát a cserépkályhához száradni. A ruhákat előkészítem, úgy akarok öltözni, hogy könnyen lőhessek. Betöltöm a két gyöngygolyót. Felhúzom a csörgő órát, nehogy elaludjam. A fogatosok már délután eligazítva. Egy fogatos az udvaron várja a lövést, és azonnal fognak a szánkóba, és jönnek a vadért. Időben lefekszem. Nyugtalanul alszom. A disznó lövés kavarog a fejemben. Sokszor felébredek, nézem az órát. A közelgő reggel timsózza a bátorságomat. De most már benne vagyok!
Végre elindulok! Ragad az ajtókilincs. Szinte mellbe vág a hideg! Nagyon hideg reggel köszöntött ránk, talán a tél leghidegebb éjszakája. Nagy csendesség. Még a kutyák sem mozognak, elfeküdtek az istállóban, vagy bele fúrták magukat a szalmába. A néma éjszakában úgy ropog a hó a lábam alatt, mint a puskalövés. Kesztyűt kell húznom. Száz méter után megállok, az orosz sapka fülét lehajtom, nem merem megkötni, hogy jobban halljak. A tiszta csillagfényes éjszakában szinte szikráznak a zúzmarás fák. Minden megváltozott, ismeretlen körülöttem. Ha nem ismerném az utat, el lehetne tévedni. Az ágak földig hajolva, ilyet még nem láttam életemben. Csúszik a csizma bőr talpa. Megkeményedett a feje. Topán megyek. A szánkónyom keményre fagyva, csúszik. Ha a töretlen hóra lépek, beszakad a teteje. Nekem csendben kellene menni, hiszen vaddisznót szeretnék lőni. Egy-egy fekete folt a zúzmarás fákon. Fácánok. Vajon hány esik le közülük reggelre? A távcső egy gatyás ölyvet mutat, elsőre réti sasnak néztem úgy felborzolta a tollát.
Egyszer csak odaértem a kis cserkésző úthoz. Utoljára megtapogatom az arcom, nehogy megfagyjon, a szemöldökömről letörlöm a zúzmarát, és indulok. Hunynak a csillagok, de kezd derengeni. A cserkésző út olyan keskeny, egy szánkó épp befér rajta. A cserkészútra a zúzmarától behajló kökény ágak nem könnyítik meg a dolgomat. Nagyon lassan haladok. Letérdelve távcsövezem az út jobboldalán lévő fácán, és beljebb a nagyvad etetőt. Mozdulatlan minden. Még egy rossz nyulat sem látok, pedig van belőle elég. Minden élőlény elhúzódott a vackába, várja a reggelt. Balról három-négyméter magas sűrű kökényfal. Takarásában a szóró, a fekvőhely, a vacok. Még nem látni oda. Addig- addig figyelek előre, míg olyan érzésem támad, engem figyel valami. Kiléptem a kökény takarásából, balra nézve ott a szóró, túl rajta mintegy huszonöt lépésre tőlem a vackában fekvő disznó! A cserkésző útra merőlegesen fekszik, fejjel felém. Hatalmas vadkan!
Mint a mesében mondják: egy életem egy halálom!... Lassan a vállamhoz veszem a puskát, jól beszorítom a vállamhoz a tusát, nem tudom, milyet rúg a gyöngy golyó. Végig nézek a csősínen, a fej közepe fölé tartok, és meghúzom a ravaszt…Megkésve egy halk kattanás!
Azonnal bevillan… olajozás… nagy hideg! Nem működik az ütőszeg! A halk kattanásra a vadkan felül!
Dermedt pillanatok. Nem merem megpróbálni a másik csövet. Lassan hátrálva próbálom elhagyni a helyszínt. A vadkan a vacokba marad! Nem tudom, hogy értem haza. Vetkőzés közben tudatosul bennem, le vagyok izzadva.
Így kezdődött!!!
Jószerencsét!