A Nimród Vadászújság 2021-ben és idén is hírt adott arról, hogy – az élőhelyi adottságokhoz képest mindenképpen jelentős – kapitális őzbak került terítékre a Komárom-Esztergom vármegyei Csolnokon székelő vadásztársaságnál.
A két éve esett bak korát a hivatalos bírálat során 8 évesre becsülték és a kiskoponyás agancstömeg 563 gramm volt, az idén terítékre került bakot szintén 8 évesre taksálták, amely 554 grammot mutatott a mérlegen és 145,05 CIC pontot kapott. Ezek a jellemzők előnyösebb adottságú élőhelyeken sem adnak okot a szégyenre, itt pedig rendkívül szép eredményeknek számítanak. A hírek hallatán arra voltunk kíváncsiak, hogy pusztán véletlen szerencséről van szó, vagy a terület vadászatra jogosultjának van némi köze ahhoz, hogy az utóbbi 3 évben már a második 550 grammot meghaladó őztrófea került terítékre (mert tavaly ’csak’ 520 grammot ért el a legnagyobb trófeájuk). Ezért megkerestük Anda Bálintot, a vadásztársaság elnökét és Kohl József hivatásos vadászt, hogy választ kapjunk tőlük a kérdéseinkre.
2017-ben, a vadgazdálkodási ciklusváltás idején alakult a Gete Vadásztársaság, amely a Dunazug Vadgazdálkodási Tájegységben, a Pilis- és a Gerecse hegység között elhelyezkedő térségben, egy újonnan kialakított vadászterületen kezdett gazdálkodni. A vadásztársaság elnökét a kezdetekről, és az azóta eltelt időszakról faggattuk. Mint elmondta, a földtulajdonosi alapon szerveződött társaságnak a vadállomány, a vadgazdálkodási létesítmények és eszközök tekintetében szinte a nulláról kellett kezdeni a tervezést és fejlesztést. Úgy fogalmazott, hogy ennek a látszólag hátrányos helyzetnek ők az előnyös oldalát nézték, mert így teljes mértékben a saját szakmai elgondolásaik szerint tudtak haladni, nem kötötte őket semmilyen öröklött adottság. Az a tény, hogy a nulláról indultak, nagymértékben segítette a munkájukat, mert így tiszta képük volt arról, hogy mely lépésüknek milyen következményei lettek. A szakmai programjuk 10 évre tervezett eredményei már jóval hamarabb, az 5. évben megmutatkoztak. A sikerük lényegének két alapvető elemet tart. Egyrészt a földtulajdonosi szemléletet, amely szerint a vadász csak vendég a mezőgazdasági jellegű területrészeken, ahol elsősorban a gazdák érdekeit kell figyelembe venni, másrészt, hogy a vadásztásaság szakmai irányítását közép- vagy felsőfokú vadgazdálkodási végzettséggel rendelkezők végzik, így itt nem áll fenn az a helyzet, hogy a hivatásos vadász munkáját laikus munkáltatók irányítják.
A vadászterület közel 4000 hektár kiterjedésű, amelynek nagyjából a felét, az erdővel és mezőkkel borított területeket nyugalmi zónaként jelölték ki, ahol a vadat megkímélik a vadászati nyomástól, illetve itt juttatnak a számára kiegészítő takarmányt, amellyel segítik az állomány minőségi fejlődését, valamint távol tartják a mezőgazdasági területektől. Az ezen kívüli, mezőgazdasági területrészeken viszont intenzív vadászat zajlik, így egyrészről a vad számára biztosítva van az esély a túlélésre, a nyugalomra, a szaporodásra és a fejlődésre, másrészről a vadásztársaságba tömörült gazdálkodók és vendégeik élvezetes vadászatok során képesek megvédeni a terményeiket. A gazdák és a vadásztársaság között folyamatos egyeztetés zajlik arról, hogy hova, milyen mezőgazdasági kultúrát vetnek, illetve, hogy a vadkárelhárítási tevékenység milyen módon és intenzitással valósul meg. Gazdálkodási szempontból azt jelenti, hogy a mezőgazdaság és a vadgazdálkodás látszólag ellentétes érdekeit próbálják összeegyeztetni, minimalizálva a vadkárt, így csökkentve a földtulajdonosok veszteségét. Természetesen ez csak szigorú területkontrollal és jelenléttel oldható meg a problémás időszakokban. Mivel a vadállomány szépen fejlődik, a befektetések mellett egyre több bevételi lehetőségük is adódik, amely a pályázati források mellett további fejlesztéseket tesz lehetővé számukra. Ennek a sikeres együttműködésnek egyfajta szimbóluma a kukoricásokat körbefutó 32 méter széles vadvédelmi sáv, amely lehetővé teszi a védekezést és a mozgást a magas növényzet idején is.
Rátérve az őzállományra, az elnök elmondja, hogy amikor átvették a területet, néhány öreg és rejtett életmódot élő, valamint pár fiatal bakon kívül nem nagyon találkoztak őzzel. Azt tapasztalták, hogy még ezt a néhány példányt sem lehetett jól megfigyelni, mert a zaklatott vad már messziről hanyatt-homlok menekülőre fogta, ha gyalog, vagy gépjárművel próbálták megközelíteni. Szerinte igen valószínű, hogy közvetlenül azelőtt, hogy átvették a területet, rendkívül jelentős vadászati nyomásnak volt kitéve az állomány. Elsőként a megfelelő korfa beállítását tűzték ki célul, így 3-4 éven keresztül maximum csak szelektálás céljából ejtettek el nem kívánatos tulajdonságú egyedeket. Eleinte a tarvadat is kímélték, hogy a létrejöjjön a megfelelő nagyságú állomány, majd ebben az esetben is elkezdtek szelektálni, mert a minőség javításában a tarvad válogató vadászatának is fontos szerepet tulajdonítanak. Az előnyös kor szerinti eloszlás és a megfelelő ivararány kialakítása mellett az ígéretes bakokat évekig csak figyelték, 250 gramm becsült agancstömeg felett nem bántották őket. Mindezek mellett az élőhelyre is volt gondjuk, vadföldműveléssel, a mezőgazdasági területek mozaikos kialakításával segítették az őzek fejlődését, illetve a már említett nyugalmi terület kijelölésével, és az ott zajló vadtakarmányozással. A befektetett energia, szakértelem és pénz meghozta az eredményeket, nőtt az átlag agancstömeg, illetve a kapitális bakok a vadászterület különböző pontjain kezdtek feltünedezni. Egy-egy ilyen ígéretes bakot évekig csak megfigyelték, hagyták őket megöregedni, ennek eredményét pedig most kezdik élvezni.
Kohl József hivatásos vadászt arról kérdeztük, hogy az idei év eddigi legnagyobb bakját, amelyet Hajtman Krisztián vendégvadász ejtett el az ő kíséretében, milyen előzményekkel és körülmények között sikerült terítékre hozni. József elmondta, hogy 2 évvel ezelőtt, áprilisban látta először a bakot, amely akkor még egy másik erdős részen élt rendkívül rejtőzködő módon. Már akkor is jellemző volt rá, hogy csak éjszaka lehetett megfigyelni. Aztán két évig nem találkoztak vele, majd idén áprilisban, amikor egyszer hazafelé tartott, egy pillanatra meglátta, és feltűnt neki, hogy ennek a baknak jóval nagyobb az agancsa, mint amelyeket már ismert ezen a területrészen. Később megint csak sötétedés után futott össze vele, de akkor megfigyelte, hogy mely váltók valamelyikén mehetett be a sűrűbe. A három lehetséges váltón kameracsapdát állított fel, így ennek köszönhetően, néhány nappal később már világos nappal készült kép állt a rendelkezésükre. Mindez április 19-én történt, és innentől kezdve József minden hajnalt és alkonyatot itt töltött, hogy alaposabban szemügyre vegye az ígéretes vadat. Volt, amikor hárman ültek ki a beazonosított búvóhely környékére, hogy megfigyeljék, amely egy 200-300 négyzetméteres, rekettyés-akácos növényzettel borított salakdomb a falu közvetlen közelében. Stratégiai szempontból jól választott helyet magának a bak, mert a domb tetején lévő sűrűből beláthatta a környéket, így szinte lehetetlen volt észrevétlenül megközelíteni. A megfigyelések eredménytelenek voltak, mert bár a sutája mindig előjött este fél nyolc körül, de a bak soha nem tartott vele. Végül egy hajnalon mégis sikerült Józsefnek megpillantania, így megnyugodhattak, hogy megvan a bak, lehet vendéget hívni rá. A jelentkezőt felkészítették arra, hogy nem lesz könnyű menet a bak elejtése, amit az is nehezített, hogy a faluból sokan jártak erre, közvetlenül a domb melletti úton. Hajtman Krisztiánnak annyira tetszett a bak, hogy lelkesen vállalta a kihívásokat. Az első hajnali kimenetelkor nem láttak semmit, az alkonyati cserkelésről pedig József beszélte le a vendéget, mert a várható emberi zavarás lehetetlenné tette volna a vadászatot. Így is lett, mert József kiment este a területre, ahol három fiatal tüzet gyújtott, így értelmetlen lett volna próbálkozni. Következő hajnalban a falu szélén hagyott autótól cserkeltek, és egy római kori falmaradványról figyelték a bak megszokott tartózkodási helyét. Már vészesen közeledett az időpont, amikor a bak a szokása szerint visszavált a sűrűbe, ezért elindultak egy dombélen, hogy ezt a pillanatot megelőzzék. Amikor a magas gazban József megpillantotta egy őz hátát, egyből leguggoltak, és mintegy 40 méterről várták, hogy a csipegető vad felemelje a fejét. A bak annyira elmélyülten táplálkozott, hogy tudtak tenni még néhány lépést felé, majd amikor egyértelműen kiderült, hogy a keresett példánnyal van dolguk, és a testhelyzete is lehetővé tette, egy sikeres találat hatására tűzben rogyott a vad.
