A téma kapcsán egy olvasónktól kapott levelet publikálunk. Az írás tartalma, kizárólag az író saját véleményén alapul és nem a szerkesztőség nézetét tükrözi.
Tisztelt Szerkesztőség!
Úgy látom újra nagy kérdés lett a vadkár és emiatt nagyon sokat fáj a gazdálkodók feje. Ezügyben nekem egy teljesen más véleményem van és ezt szeretném megosztani Önökkel. Magamról csak annyit, hogy erdész és vadgazda-mérnök vagyok, habár már évek óta csak a sportvadászok kenyerét majszolom, korábban hivatásszerűen űztem a szakmát. Tehát rálátásom van mindkét oldalra, közgazdászként pedig minden gazdasági folyamatra is.
Szóval nagyon nem értem a vadkár kérdését. Persze tudom, hogy ez a vad által okozott gazdasági kár, de ezt hogyan lehet a vad számlájára írni? A vad természetes viselkedésétől fogva, mindig a neki optimális élőhelyet választja, hogy a legjobb életfeltételei legyenek és utódnevelés szempontjából a legjobb lehetőséget nyújtsa az utódjainak felneveléséhez. Ezt nem lehet soha megtorolni semmilyen emberi téveszme által.
Lássuk miért is gondoljuk a vad táplálkozását kárnak. Ennek egyik volta az, hogy a vad nem a föld tulajdonosának tulajdona, hanem az államé. Ez egy furcsa dolog, hogy a területen élő állat nem a terület tulajdonosáé, hanem valami megfoghatatlan jogi személyé, aki hivatalnokokon keresztül dönt annak hasznosíthatóságáról és hasznosságáról. Ez a föld tulajdonosa részéről egy nagyon nagy ellentmondás. Megértem, hogy más jószága ne okozzon neki semmilyen módon kárt, vagy ha okoz, akkor azt térítse meg annak tulajdonosa.
A kilencvenes évek végén megszületett az a törvénymódosítás, amely a vadgazdálkodási jogot a föld tulajdonához kötötte. Ekkor abban reménykedtem, hogy végre vége a vadkár kérdésének, hiszen a föld tulajdonosa egyben dönthet a vaddal való gazdálkodásról is. Ez az első ciklusban valahogy így is történt, mivel az első vadgazdálkodók végre a tulajdonosok közösségéből kerültek ki jórészt. Ennek viszont az lett a problematikája, hogy a földtulajdonosok sokszor inkább a föld más célú gazdálkodás mellett döntöttek (intenzív szántóföldi művelés, gyepek feltörése, intenzív legelő gazdálkodás stb.), így a vad háttérbe került. Történtek ezzel egy időben olyan jogi megállapodások, hogy a földtulajdonosok a vadászati jogot kiadták gebinbe más vadgazdálkodóknak (ez ma a legjellemzőbb), így a két jog újra szétvált, tehát a törvény változás értelmetlenné vált, hiszen innentől nem a föld tulajdonosa döntött a vaddal való gazdálkodásról, hanem a bérlő. Ez újra súrlódásokat okozott, és persze a harmadik jogi személy, az állam, aki a vad tulajdonával rendelkezik.
Tehát ismét legfontosabb probléma a vadkár lett. Mit lehet akkor most tenni? Én szerintem vissza kellene menni a törvény betűjéhez. A vadgazdálkodás joga a föld tulajdonosát illeti, így ő döntsön annak vadgazdálkodásáról. Természetesen, ha nem rendelkezik egy tulajdonosként a törvény által előírt 3000 hektár földtulajdonnal, akkor más tulajdonosokkal együtt tulajdonosi közösséget kell alapítania (ld törvényi előírások). Amennyiben a tulajdonosi közösség dönt e területen folyó gazdálkodásról, így azt is el kell dönteniük, milyen mértékben vállalják és fogadják el a vad károsítását. A hivatásos vadászokat is ennek a közösségnek kellene alkalmazni, így a területen folyó gazdálkodás szakszemélyzete is a tulajdonosok által meghatározott elvek szerint köteles végezni munkáját, illetve a szakszemélyzet megélhetése nem csak egy üzletág működésén múlik, hanem megoszlik más költségek között. A tulajdonosok is sokkal jobban átérzik döntésük következményeit és természetesen nem lesz értelme a vadkár kifejezésnek, hiszen a föld tulajdonosa egyben dönt a területén folytatandó vadgazdálkodásról, vadászati és vadgazdálkodási berendezések telepítéséről stb. Természetesen a törvény erejénél fogva nulla vaddal nem lehet kalkulálni, de az lehetséges, hogy a vadeltartó képesség mértékéig lesz egy területen meg a vadállomány, melynek károsítása sokkal alacsonyabb lesz, vagy a tulajdonosi közösség határozhat arról is, hogy miképpen kárpótolják azon gazdálkodót, akinek a területét esetleg nagyobb mértékben hasznosítja a vad, mint más területrészeket. Mai viszonyok között is tudok olyan vadgazdálkodót, aki a saját földterületeit bekerítette, így annak vadgazdálkodási értéke nulla lett, míg a többi földtulajdonos területén végzi a vadgazdálkodást és azoknak a gazdáknak viszont nagy mértékű károsítással kell szembenézniük. Azt gondolom, ez nem korrekt eljárás. Amennyiben ezekről a dolgokról az összes földtulajdonos dönt, akkor ezek a dolgok közösen eldönthetők és közös megegyezés alapján lehet eljárni.
Nagyjából ehhez hasonló helyzet alakult ki a magyar erdőgazdaságok területein is. Ezeken a helyeken nem hallunk arról, hogy a vadkár tönkreteszi a gazdálkodót, mert a kárt saját berkeiken belül kell elrendezniük.
Tudom most sok vadgazdálkodó (vadásztársaság) felzúdul, hogy el akarom venni tőlük a vadászati jogot, de ez nem így van. A vadászati jog, átruházható továbbra is, ennek ára a vadgazdálkodó és a vendégvadász egyezségén fog múlni. Ebben az esetben viszont nem kell gondolkodni vadkáron és hogy ez csődbe viszi a gazdálkodót. Ez ettől fogva már nem kérdés. A vadászati lehetőséget el lehet adni egyéni vadászat által vagy éves szerződéssel.
Amikor a föld tulajdonosa gazdálkodik a vaddal, maga döntheti el hol milyen mértékű vadkár elhárításra van szükség, ennek megfelelően fogja mozgatni az erőforrásokat. A fogadott vendégek lehetőleg a károsított területrészeken kell vadászniuk és a folyamatos zavarás is már elég segítséget nyújthat a károk megelőzésében. Természetesen vannak más megelőző lehetőségek, erről mind a föld tulajdonosa dönt. Például, ha valahol nagyon nagy kár jelentkezik meghirdet egy nagyon kedvező lehetőséget vadkárelhárító vadászatra és biztosan nagyon sokan lennének, akik a szívesen vállalkoznának ilyen vadászatokra.
Amennyiben a vadgazdálkodási felügyelet a területen a vadeltartó képesség feletti vadlétszám fenntartását írja elő (erről én még nem hallottam), akkor természetesen az állami tulajdon által okozott kártételt az államnak kell megtérítenie (természetvédelmi kár, mint például a hód által okozott kár).
Számomra ilyen egyszerű lenne a minden vadkár kérdés megoldása. Miért beszélünk évről-évre olyan dologról, melynek jogszabályi feltételei régen adottak, csak alkalmazni kellene? Esetleges változtatás annyiban szükséges, hogy a tulajdonosi közösség lesz a vadgazdálkodó egység és nem kell erre külön szervezeti egységet létrehozni. Ez is egyszerűsítené a nyilvántartást, kevesebb vitát jelentene a vadgazdálkodási egységek létrehozásában és egyik földtulajdonos sem érzené úgy, hogy kihagyják a vadgazdálkodási döntésekből.
Még egy dologról szeretnék szólni, ami napjainkban nagyon fontos kérdésnek tűnik. A belterületi vad és vadgazdálkodás kérdése. Ez természetesen törvényi változtatást is igényel, de valóban szükség van a belterületi részeken vadgazdálkodási kérdésekben jártas szakemberek munkájára. A magam részéről minden 10.000 fő feletti településen kötelezővé tenném a vadgazdálkodási szakképzettségű szakember alkalmazását. Természetesen ez lehet más közeli szakterülettel egyben végezni (hatósági állatorvos, természetvédelmi őr, mezőőr stb.). Így a kisebb települések pedig közösen kell, hogy alkalmazzanak ilyen szakembert. Ennek a szakembernek minden más kapcsolatos hatósággal és szakszemélyzettel együtt kell működnie, a szükséges intézkedéseket foganatosítani, a lakosságot megfelelően tájékoztatni. Akkor sokkal kevesebb félreértésre adhat majd okot a hasonló tevékenységgel működők tevékenysége.
Köszönöm, hogy leírhattam véleményemet és talán sikerült más perspektívából láttatni a problémákat.
Vadász üdvözlettel:
Tesch Tamás
vadgazda-mérnök
Ha önnek is van egy jó története, írása, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az hirek@nimrod.hu címre.