„Tudomásul kell venni, hogy a vadászat a gazdagok időtöltése”. Valóban így lenne?
Az elmúlt másfél évben, amióta keresem a hazai vadászati lehetőségeket, rengetegszer hallottam az idézett mondatot. És nagyon nem szeretem! Pedig olyanoktól is elhangzott, akiket kedvelek, figyelek a véleményükre, sokat tanulok tőlük, de ezt nem tudom elfogadni senkitől.
Azt persze elfogadom, hogy a vadászatra jogosultaknak meg kell élni valamiből, ezért szükségük van a bevételre, ezáltal azt is, hogy az évtizedeken keresztül folytatott szakszerű vadgazdálkodás eredményeként létrejött minőségi vadállomány legkitűnőbb példányaiért borsos árat kell fizetni. Nem sorolom fel, hogy a vadásztársaságok és erdőgazdaságok mennyit fektetnek be azért, hogy az élőhelyi adottságoknak megfelelően a legjobbat hozzák ki a területük vadállományából. Ennek a sok áldozatnak és befektetésnek meg kell fizetni az árát, ez tiszta sor, mert ha nem így lenne, akkor az áldozat és befektetés is elmaradna, ami a hazai állat- és növényvilág kárára válna. Ezért nem nehéz elfogadni, hogy van olyan kategória, ami nem a szerényebb keresetű vadásznak való, mert tudjuk, hogy többek között egy-egy komolyabb példányért kifizetett százezrekből vagy éppen milliókból végzik a dolgukat a vadgazdálkodók.
Viszont nem csak ez a kategória létezik, hazánk vadvilága rendkívül gazdag, amely bőven elegendő lehetőséget kínál a közel hetvenezer hazai vadász számára. Ha megnézzük az éves terítékadatokat, láthatjuk, hogy van mire vadásznia annak is, aki nem egy alkalommal akar jelentős összeget elkölteni egy kimagasló egyedre.
A vadásztanfolyamokon sok szó esik a vadászetikáról, a vadászati kultúránkról, hagyományainkról, arról, hogy mi a különbség az igazi vadász és a „puskás” ember között. Mi, kezdők sok biztatást kapunk, hogyan váljunk igazi vadásszá, olvassunk sokat a nagy elődöktől, illetve keressünk olyan idős, sokat tapasztalt vadászt, akitől tanulhatunk, és vállalja, hogy foglakozik velünk. Mert azt is mindig elmondják, akik erről beszélnek, hogy nem a drága puska és a márkás felszerelés tesz valakit vadásszá, hanem az, hogy megfelelő alázattal, szemlélettel és tanulási vággyal áll hozzá a szenvedélye gyakorlásához.
Nekem rengeteg keresés után, óriási szerencsével és néhány ember segítő szándékának köszönhetően sikerült találnom egy olyan helyet, ahol évente 3-4 alkalommal tudok a fentieknek megfelelő módon vadászni. Nagyon hálás vagyok érte, de közben felvetődik bennem a kérdés, hogy ez a lehetőség nem a „kivétel erősíti a szabályt” tipikus esete-e, ami rámutat arra, hogy hiába a rengeteg vad, a középosztályú vadász – különösen az, aki a nagy elődök útmutatásai alapján akar vadászni – nem könnyen fér hozzájuk, ahogy a tapasztalt tanítókhoz sem.