Az unalmat csak olyankor ismerem, ha nagy társaságban vagyok, de nem ismerem akkor, amikor a természetet járom, akár puskával, akár a nélkül.
Ott mindig találok szórakozást, mindig van valami, ami leköti figyelmemet, jobban, mint a szokásos konvencionális társalgás. Aztán vadászni is lehet egész esztendőn át. Mindig akad valami kártékony, ha egyéb nem, kutya vagy macska. Ilyenformán tehát nem mondhatom azt, hogy nagyon ráéheztem volna a vadászatra. Mégis vártam az augusztust, talán csupa megszokásból, mert hiszen ez a hónap mindig azt jelentette, hogy megkezdődik a vadászat. Mondom, vártam, csak úgy, mintha elsejével a fogoly is felszabadult volna. El is érkezett, ki is mentem elsején, és mondhatom, olyan kellemes, jó érzéssel jöttem haza, mintha csak olyan augusztus elseje lett volna, mint a régebbiek. Pedig hat foglyot még csak nem is láttam, mert hiszen olyan helyen jártam, ahol nem is láthattam.
Valószínűleg nagy része van ebben a tavalyi sovány esztendőnek, amelyhez képest az idei mégis csak felszabadulást jelent. A tavalyi évadot még a reménytelenség árnyékolta be; ez idén már látjuk, hogy mégis csak van eredménye a fokozott vadápolásnak és kíméletnek, és ha nem szólhat is a puska olyan vidáman, mint a régebbi jó esztendőkben, legalább megvan már reményünk, hogy a szép napok újból vissza fognak térni. Ez a reménység aranyozta meg az én augusztus elsejémet, és nem az az egy szál vadkacsa, amelyet lőttem.
Mert érdekes lény ám az ember! Ha kicsit, jól megy dolga, igényei határtalanok. De ha egyszer orrára koppint az élet, s megmutatja, hogy másként is lehet, mint eddig volt, először megdöbben, zúgolódik, majd lassan magába száll, s ráeszmél arra, hogy a keveset is hálával kell fogadnia. Többé-kevésbé így jártunk most valamennyien. A tavalyi kedvetlenségnek ez idén már nyomát is alig látni. Már nem békétlenkedünk, nem is jajveszékelünk, de még csak beletörődésről sem lehet beszélni. Ezek helyett reménykedünk. És így van jól. Ez a helyes, mert csak az tud dolgozni a jövőért, aki reménykedik.
Megjelent az új tilalmi rendelet is. Ha összehasonlítjuk a tavalyival, első tekintetre nem sok változást észlelünk. Ha azonban ezeket a változásokat mérlegre tesszük, mind azt mutatják, hogy a helyzet már enyhült, hogy ez idén mégis csak többet engedhetünk meg magunknak, mint tavaly. Ami a vadászok zömét legjobban érdekli, a nyúl és fácán tilalmi ideje is megváltozott, amennyiben a nyúló fél hónappal megrövidült, a fácánnak pedig tyúkját is szabad lőni két hónapon át. Talán fölösleges is mondanom, hogy ennek a rendeletnek is csak az a sorsa, ami minden rendeleté: vannak, akik örülnek neki, s vannak, akik kedvetlenül fogadták. Minthogy bizonyára megvan az oka az örömnek is, kedvetlenségnek is, talán nem árt, ha egy kicsit beszélünk róla.
Mikor az a nagy tél volt, ellentétes jelentések érkeztek az ország különböző részeiről. Voltak helyek, ahol a nyúlnak csaknem teljes pusztulásával számoltak be, máshol viszont azt jelentették, hogy a nyúl szerencsésen átvészelte a nagy telet, s alig volt veszteség. Minthogy feltehető, hogy ezek a jelentések a valóságon alapultak, magától értetődik, hogy a nyúlállomány ma sem egyforma országszerte. Ahol több pusztult, ott nem lehet annyi a nyúl, mint ahol semmi sem pusztult, s így ma is vannak vidékek, amelyeken a nyúl még kíméletre szorul, viszont vannak olyanok is, ahol annyi a nyúl, hogy talán sohasem volt több. Errefelé például csak azt hallom mindenkitől, hogy a nyúlállomány nagyon szép. Természetes tehát, hogy ezen a vidéken mindenki azt remélte, hogy a nyúl tilalmi idejét úgy fogják megállapítani, mint ahogy a nagy tél előtt volt, s hogy nem így történt, bizonyos kedvetlenséget idézett elő.
Tagadhatatlan, hogy ennek a vidéknek a szempontjából jobb lett volna a rövidebb tilalmi idő. Jobb lett volna nemcsak azért, mert hosszabb ideig lehetett volna szórakozni, de azért is, mert így több nyúl jutott volna belső fogyasztásra, ez pedig egyéb húsok megtakarításával járt volna. De jobb lett volna abból a szempontból is, hogy a falu népe is többet keresett volna hajtóbérek stb. alakjában, s talán a gazdák is jobb szemmel nézték volna, ha vélt ellenségük hosszabb időn át lőhető. Kérdés azonban, hogy mindenhol ugyanez-e a helyzet. Ahol ugyanis a nyúl még mindig kíméletre szorul, mert a nagy télen annyira kipusztult, hogy a tavalyi nyár nem tudta pótolni a hiányt, ott igazán kár lett volna a tilalmi időt még rövidebbre szabni. Hiszen ha minden vadász úgy gondolkodnék, ahogy kellene, s tilalmi rendelet nélkül is kímélné a vadat ott, ahol erre szükség van, nem volna baj. Akár a tilalmi rendelet is elmaradhatna. De sokan vagyunk és sokfélék. És a sokféle között — sajnos! — nagyon sok az olyan, aki nem gondol a jövővel, akinek csak egy gondja van, hogy szórakozzék, vagy hogy a bért kilője, ilyenformán tehát a nyúlban bővelkedő területeknek megfelelő tilalmi idő nem felelne meg ott, ahol kevés a nyúl. Minthogy pedig tilalmi rendeletet nem lehet minden egyes terület részére külön megállapítani, természetes, hogy az olyan formában készül, mintha az egész országban gyenge volna még a nyúlállomány.
Mindamellett a rövidebb vadászati idő nem akadálya annak, hogy kilőjék a szükséges mennyiséget ott is, ahol sok van. Csak éppen a bokrászásra, vizslázásra jut kevesebb idő. Ha jól vesszük, a nyúl ebből a szempontból nem sokat számított akkor, amikor fogolyra is lehetett vadászni. Most azonban, amikor fogoly nincs, a nyúl lett volna hivatva arra, hogy némileg kárpótoljon bennünket a foglyászás elmaradásáért. Ebbe bizony bele kell törődnünk. Nemcsak azért, mert a rendelet ellen úgysem tehetünk semmit, hanem bele kell törődnünk az országos érdek szempontjából is. Ha mulatságra nem is marad sok idő, arra mindenesetre elég, hogy a szokásos vadászatok lefolyjanak. Talán zsúfoltabban lesznek egy kissé, és ez baj is a puskások szempontjából, de azért egy kis jóakarattal meg lehet valamennyit tartani.
Érdekes, hogy a fácán tilalmi idejének megállapításánál sokan azon hördültek föl, hogy tyúkot is lehet lőni két hónapon át. Mindnyájan tudjuk, hogy a tenyésztés érdekében szükséges a tyúkok számának bizonyos korlátozása, főként az öreg tyúkok gyérítése, de azt is tudjuk, hogy nem olyan egyszerű dolog az öreg tyúk felismerése. Gondoljunk csak arra, hányszor esik kakas helyett is tyúk! Ilyenformán tehát nagyon sok fiatal, a tenyésztés érdekében nélkülözhetetlen tyúk fog áldozatul esni ott, ahol élnek a szabadsággal. Márpedig — és éppen ez a baj!— rendesen ott élnek majd vele, ahol legkevesebbet gondolnak az állomány sorsával. Én elhiszem, hogy uradalmakban, ahol rendszeres vadtenyésztés folyik, olyan gonddal csinálják majd a selejtezést, amilyent megérdemel, de nem merem ugyanezt elmondani a társulatok bérelte területekről. Tisztelet a kivételeknek, mert hiszen ilyenek is vannak. Ilyenformán tehát alighanem nagyon sok fiatal jérce fog ráfizetni a tilalomnak két hónapon át való felfüggesztésére, s ezt nemcsak az illető terület, hanem a közvetlen szomszédság is meg fogja érezni. A fácán esetében tehát talán jobb lett volna még egy esztendeig a szigorúbb mértéket alkalmazni, legfeljebb azzal a módosítással, hogy ott, ahol csakugyan szükség van rá, kivételes lelövési engedélyt kaptak volna, de mindig csak előre megállapított kontingensre.
Jó vadásznak voltaképpen nem is kellene tilalmi rendelet, magától is tudná, mit szabad, és mit nem. De van valami, ami a jó vadásznak is kell, sőt leginkább csak neki kellene, és ez a töltény. A kereskedők nagyon aggodalmas képpel hümmögnek, ha erről esik a szó. Nem tudom, hogyan áll a dolog, lesz-e, vagy sem, azt ellenben tudom, hogy töltény nélkül aligha lehet vadászni. Egyelőre még nincs rá olyan nagy szükség, de ha elkövetkezik majd a fácán és nyúl vadászatának ideje, vele együtt beköszönt majd a tölténygond is. És ha akkorra nincs biztosítva a megfelelő mennyiség, ennek nagyon súlyos következményei lehetnek. A rövidre szabott vadászati idő mellett ugyanis nem mindegy, hogy van-e töltényem mindjárt az idény elején, vagy csak hetek múltával kapok-e majd, mert nemcsak az idény rövidebb, hanem a vadász is kevesebb, mint a normális esztendőkben, s így, ha be akarjuk takarítani a termést, csaknem minden vadászra szükség lesz. Most még nem érezhető a hiány, mert hiszen alapjában véve még nincs is vadászat, de egyszerre meglesz a baj, mihelyt megkezdődnek a nagy vadászatok.
Bizonyos, hogy a honvédelem mindennél előbbrevaló, és minden egyébre csak abból juthat, amire a honvédelemnek nincs szüksége. Itt azonban nemcsak egyszerű passzióról van szó, hanem bizonyos fokig a vadászat is belekapcsolódik a nemzetvédelembe, mert hiszen nagymennyiségű húst termel. Éppen ezért kérem minden vadász nevében a Fm. Min. Vadászati Osztályának vezetőjét, hasson már most oda, hogy a vadászat céljára megfelelő mennyiségű töltény biztosíttassék, nehogy a töltényhiány megzavarja, esetleg lehetetlenné tegye a vadászatok megtartását.
*
Különben pedig kívánom minden vadásztársamnak, hogy a körülményekhez képest jól szórakozzék. Ne fájjon senkinek se az, ami elmaradt, hanem örüljön mindenki annak, ami van. És ne felejtsük egy pillanatig se, hogy nagy nemzeti értékkel sáfárkodunk. Tetteink rúgója ne legyen soha a kapzsiság, hanem mindenkor a józan megfontolás. Nemcsak az a vadászat, ahonnan kék vállal megy haza az ember. Lehet kevéssel is jól szórakozni. És ne csábítson senkit a vad kevés volta könnyelműsködésre. Ragaszkodjunk a vadászias távolságokhoz, mert a «hazardírozás» most kétszeresen bűn. Bűn, mert kegyetlenség a vaddal szemben, de bűn azért is, mert tölténypocsékolás.