A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A rendszerváltozás óta nem volt még olyan lendületű zöldítési program, mint a településfásítás, hiszen két év alatt, 2020–2022 között 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültettek el – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára szerdán a Fejér megyei Óbarokon.

Zambó Péter a Településfásítási program második ütemének zárásával kapcsolatos sajtótájékoztatón és a programban kiosztott utolsó fa elültetése előtt kiemelte, hogy a magyar kormány az elmúlt évtizedben elkötelezetten kiállt az erdők megőrzése és a fával borított területek gyarapítása mellett. Hozzátette: nem riogattak a klímaváltozással, nemcsak beszéltek a lehetséges megoldásokról, hanem konkrétan, a legkisebb településeket sem kihagyva cselekedtek.

Az államtitkár szerint kiemelkedő siker a program a települések zöldítése szempontjából, hiszen az ország 10 ezer fő alatti településeinek közel felében ültettek el két év alatt minimum 10, de a legtöbb helyen 30 sorfát.

Zambó Péter jelezte, hogy a legtöbb fát, több mint 3600 darabot Borsod–Abaúj–Zemplén megyében ültették, összesen 132 településre, míg Fejér megyében 49 község gazdagodott összesen 1335 fával. A legkisebb településekre is jutott fa, hiszen nyolc olyan falu is sikerrel csatlakozott a programhoz, ahol kevesebb, mint ötvenen élnek – közölte.

Az államtitkár beszélt a Vidékfejlesztési Program erdősítési támogatásairól is, amelyek az idei év végéig felhasználhatók a gyengébb minőségű, gazdaságosan nem művelhető mezőgazdasági területek erdősítésére. A kormányzat célul tűzte ki, hogy 2030–ra 27 százalékra növelje az ország fával borított területeinek nagyságát, a program ebben segít, hiszen az elmúlt két évben 42 ezer hektárra vonatkozó erdőtelepítési kérelem érkezett be – fűzte hozzá.

Tessely Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő megemlítette, hogy a faültetésnek, az erdőknek a természeti és gazdasági értékén túl társadalmi szerepe is van, hiszen „aki fát ültet, hisz a jövőben”. Köszönetet mondott a minisztériumnak és az államtitkárnak a program elindításához, amelynek keretében Óbarokra 25 fa került.