A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Részlet Madersapch Viktor Páreng-Retyezát című könyvéből

A sziklák között elszórt gyalogfenyő-, havasifűz-, havasiéger-bokrok tanyáznak, melyeknek tövében június hó végén, a virágzás idején rózsaszín foltokat alkotó havasirózsa-bokrok nőnek.

Ezek a sziklás területek mindig lekötik a tapasztalt vadász figyelmét. Nyáron, a legeltetési idény tartama alatt, a vad ott nemigen szokott tartózkodni. A csaholó kutyák által őrzött, kolompoló juhnyájak az ilyen sziklás helyeket keresztül-kasul be szokták barangolni. De mivel a sziklák és kövek között sokkal nemesebb, édesebb növények teremnek, mint az egyforma, sörteszerű, a parázsló napsugarak hatása alatt kiszáradó fűvel borított réteken, a zergék ősszel legszívesebben azokon a verőfényes területeken tartózkodnak. A reggeli legelés után kényelmesen kérődzve fekszenek valamely, a napsugárnak kitett sziklapárkányon.

Mi is a Szorbele-tető alatt elterülő görgetegmezőt figyeltük. Eleinte semmit sem bírtunk észrevenni. De a hegytetőn, a kék légi háttéren élesen kirajzolódva, egy zerge körvonalai tűntek fel. Szabad szemmel csak egy mozgó pont benyomását tette. A távcsövön keresztül azonban tisztán meg lehetett látni a fekete alakot, amint a már vékony hóréteggel borított mezőn haladt végig.

Egyedül volt. Csakis hatalmas, magányos bak lehetett. Most, december elején, miután szerelemmel már jóllakott, a teret valamely fiatalabb versenytársának engedte át, mert az üzekedés ideje még nem szűnt meg teljesen.

Lassan, lépésben haladt a réten át. Aztán ruganyos ugrásokkal magát egy sziklapárkányról a másikra vetve, hatolt be a görgetegbe, ahol nyugodtan elkezdett legelni. Néha a kampójával vakargatta a hátát, amit kilencszeres nagyítású távcsővel tisztán meg lehetett látni.

A Szorbele-katlanban való vadászás eredetileg nem volt a programba véve. De ezt a szép alkalmat nem lehetett egyszerűen elszalasztani. Dumitrunak meghagytam, hogy maradjon a legelésző lovakkal ott, ahol volt. Mi ellenben eloszlottunk úgy, hogy a sziklakatlant négy oldalról egyszerre közelítsük meg, ami annál könnyebb volt, mivel a baknak jelenlegi tartózkodási helyéről a rétek felé egyáltalában nem volt semmi áttekintése. Magamnak tartottam fenn a leghosszabb utat, amennyiben a baknak visszavonulási vonalát akartam elállani. Beppónak abban a pillanatban, amikor engem a hegytetőn megpillantott, ahol a zerge a réten átlépkedett, el kellett indulnia. Odaérkezésemet azonban nyugodtan be kellett várnia. Eugenio velem jött, míg Giovanni balra kanyarodott, hogy a szakadéknak nyugati oldalát, Eugenióval szemközt, elállja.

Nyugodtan és gyorsan haladhattunk előre, mivel a vad bennünket egyáltalában nem láthatott. A teljes szélcsendben a szimattól sem kellett tartanunk.

Nem túl meredek, magas fűvel benőtt lejtőn haladtunk felfelé. Kis csermely keresztezte utunkat, melynek mentén majdnem embermagasságú, vastag szálú, legeletlen fű termett. Egy csapat fogoly hangos szárnycsapkodással szállt fel előttünk. Ha sörétes puska lett volna nálam, dacára a zergére való kedvező kilátásnak, rájuk lőttem volna. Itt lett volna az alkalom, hogy ama kérdés eldöntésénél közreműködjem, hogy a retyezáti fogoly azonos-e a közönséges mezei fogollyal. Egy nyulat is ugrasztottunk. A Szorbele-havason rendesen a kisvaddal bővelkedő síkságbeli területek jutottak az eszembe, és mindig feltettem magamban, hogy oda egyszer sörétes puskával fogok kimondottan foglyászás és nyulászás céljából ellátogatni. Eme szándékomat azonban eddig nem hajtottam végre.

Jó háromnegyed óra hosszat kellett felfelé haladnunk. Egy helyen a szorbelei réteken elszórtan álló, tövig ágakkal benőtt, kúp alakú fenyőfácskákból alkotott ligeten haladtunk át. A sorsnak ebbe a viharvert magasságba száműzött árvái, melyek nem tudtak összefüggő erdővé sűrűsödni. Két őz a nagyobb kövek mellett terpeszkedő csenevész szederindákat legelgette. Valószínűleg bak és suta. Miután a dancs a levetett agancsok helyén még nem nőtt ki, a nagy távolságból nem bírtam megállapítani nemüket. Hangosan riasztva, hullámos ugrásokkal távoztak az erdő irányában.