A link vágólapra másolva!
Fotó: Krizák István
Fotó: Krizák István

Pár hete már felfigyeltem a sánta bakra, és gondoltam, jobban szemügyre veszem, mivel itt tavaly, az üzekedéskor, sebeztek egy jó bakot.

 

A szóban forgó bakot április 15-én ejtettem el a Györköny-Pusztahencsei Hubertusz Vadásztársaság Gőzsy-puszta nevű területén. Tavaly magas láblövése volt, és akkor véreb segítségével sem találták meg. Spektívvel és fényképezőgéppel felszerelkezve mentem újra a helyszínre, hogy jól megfigyelhessem azt, amit már az első találkozásnál is sejtettem.

Ezután már csak a naptárt lestem, hogy eljöjjön az idény kezdete. Azért kétnaponta mindig ránéztem, mivel itt megy át egy földút a szomszédos Tengelicre, ahol akkor még vadőrként szolgáltam. Eljött a 15-e hajnal, de a bakot nem találtam a helyén, ami meglepett, mert ilyen még nem volt. Jobban körbetávcsövezve felfedeztem két bakot a már említett szomszédos tengelici területen, amint valószínűleg territóriumharcukat vívták. Amint egyszer újra odapillantok, legnagyobb megdöbbenésemre látom, hogy az egyikük sántít, és minden kétséget kizáróan a kiszemelt és egyébként domináns bakról van szó.

Egy órát vártam, és nagy kerülővel sikerült a területére visszatért egyedet becserkelnem és elejtenem. Csoda, hogy sikerült sántán is megtartania a territóriumát!

A felejthetetlen vadászaton elkísért kisfiam, párom és Krizák István természetfotós is, ezáltal még maradandóbbá téve mindannyiunk számára ezt a szép reggelt. A bakot ötévesre bírálták, és a trófea tömege óriási meglepetésre mindössze 302 gramm lett.

Számomra így teljes egy bakvadászat. Mindig egy általam előre kiszemelt, érdekes bakra vadászom, legtöbbször csak üzekedésben, de vannak kivételek. Szinte soha nem lőttem még úgy, hogy megláttam és rögtön el is ejtettem. Meg kell a vágynak érlelődni, hogy a siker íze édesebb legyen…

 

Ha önnek is van egy jó története, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az info@nimrod.hu címre.

Cikk kép