Részlet Maderspach Viktor Medve! című kötetéből.
Este tíz óráig havazott. Azután kiderült. Az első hideg, decemberi éjszakán a növekedő félhold csaknem nappali világosságot terjesztett. A frissen hullott hó majdnem arasznyi vastagságban borította a völgyben elterülő réteket és szántóföldeket. A bükkös magasabb régióiban, a fenyvesben és a havastetőkön a pehelyszerű fehér lepel alatt többhetes, keményre fagyott, cementszerű hóréteg terült el.
Másnap korán reggel elindultam, hogy azt a bizonyos nyulat meglőjem, mely nappal a cigányputrik felett elterülő mogyorósban tartózkodott, éjjel pedig a puszta veteményeskertekbe vetődött, hogy az ott található káposztatorzsákat megrágja.
A nyomát a tehénistálló mögött azonnal megtaláltam. Esti nyomát a reggelitől igen jól meg lehetett különböztetni, mert mikor elindult, hogy mindennapi rágnivalóját megkeresse, még havazott. A friss nyomot követve, melyről tudtam, hogy nappali fekhelyéhez vezet, még jókora kerülőt kellett megjárnom. A nyom először a pópa gyümölcsöséig vezetett, hol a nyúl a fiatal szilvafácskák kérgét rágta meg. Azután még egy kis kerülővel ellátogatott egy másik szomszéd sarjúboglyájáig. Végre elhagyta a falut, és ugyanazon az úton tért vissza a bokrok közé, melyen az esti behavazott nyomok tanúsága szerint azoktól elindult.
Kísérő vadőröm vadásztechnikai szempontból joggal tett nekem szemrehányásokat, hogy miért követtük a nyomorult nyulat egész éjszakai kalandozásán, holott régi tapasztalatból tudhatjuk, hogy erre a helyre fog visszatérni. A legrövidebb úton egyenesen ide kellett volna jönnünk. Gyorgye, aki csak a tapsifüles pecsenyéjére pályázott, nem akarta megérteni, hogy én éppen a nyomászást tekintem a legfőbb élvezetnek.
A cigányputrik lakói között nagy volt az izgalom. Az egész Gyiska nemzetség hadonászva és kiabálva rohant felém. A zsivajból egyelőre csak egy szót tudtam tisztán megérteni: Urszu! A medve!... Végre az öreg dádé nagy bőbeszédűséggel elmondott előadásából megértettem annyit, hogy a medve ott járt az erdő szélén lévő dögtéren, és megevett egy sertésvészben elhullott disznót. Meg vagyok győződve, hogy a „piszkos konkurenciának” ez a hallatlan esete bőszítette fel az egész cigányságot annyira, hogy annak apraja-nagyja, hóval és hideggel mit sem törődve, részben egy szál ingben, részben meztelenül méltatlankodott az eset miatt. Gyiska ugyanis, mint a dögtérnek a község által megválasztott és évi öt koronával díjazott őre érezte, hogy hivatalos minőségében is a legmélyebb sérelmet szenvedte.
Miután szinte hihetetlennek látszott, hogy egy medve annyira a község közelébe merészkedjék, a meredek dűlőúton felsiettem az erdő széléig, hogy személyesen meggyőződjem, vajon a cigányok előadása mennyiben felel meg a valóságnak. Legnagyobb csodálkozásomra a hóban található nyomok Gyiskát minden tekintetben igazolták: a Szurduk-szoros irányából jövet, egy medvenyom tényleg a közeli erdőből a bekerített dögtér felé vezetett. A mancsok lenyomata annyira friss és tisztán kivehető volt, hogy a legkisebb erecskéket is meg lehetett rajta különböztetni. Egy jósnő, aki a jövendölésnek a medvékre vonatkozó ágazatával foglalkozik, a sánta mackónak a jövőjét valószínűleg kibetűzhette volna. Én azonban csak a múltra vonatkozólag tudtam következtetéseket levonni. Ugyanis első pillantásra feltűnt, hogy a dögtér hívatlan látogatója csak három lábon érkezett. Jobb oldali első mancsát valószínűleg valamely csapdában hagyta el. A csonk nyomát egész tisztán ki lehetett venni.
A mackó egy, az előző napon elhullott és kihurcolt sertésnek a nem éppen mélyen elásott tetemét kikaparta, és annak legnagyobb részét felfalta. Ebben az élvezetben nyilván megzavarták, mert az erdő felé visszavezető nyom világosan azt mutatta, hogy a három lábával kifejthető legnagyobb sebességgel, hosszú ugrásokkal igyekezett a sűrűt elérni. Ezzel Gyiska is igazoltnak látszott, aki megesküdött, hogy a saját két szemével látta a medvét elmenekülni.
Akkoriban már tisztában voltam azzal, hogy a medvenyomnak a követése kárba veszett fáradság. Az embernek legkevesebb kilátása sincs arra, hogy a vadat lőtávolon belül megközelíthesse. Érzékszervei oly élesek, hogy pihenés vagy táplálékkeresés közben semmi körülmények között sem lehet megközelíteni. Gyorsasága és kitartása pedig megóvja attól, hogy a legfürgébb és legkitartóbb ember utolérje.
Ez esetben azonban nem volt ép medvével dolgom, a kilátás tehát, hogy a sánta mackót esetleg utolérhetem, a legnagyobb mértékben izgatott. Amit négylábú medvékkel eddig hiába próbáltam, az talán egy háromlábúval sikerülni fog...
Miután azonban ma reggel csak közeli nyulászásra készültem el, egy esetleg többnapos expedícióhoz szükséges élelmiszert és a golyós puskát még hazulról el kellett hozatnom. Azért Gyorgyét azzal az utasítással küldtem haza, hogy három-négy napi élelmiszert és Mannlicheremet hozza el. Arra utasítottam, hogy a dögtérhez visszatérve kövesse mindaddig a nyomomat, míg rám nem akad. Magam az üldözést azonnal fölvettem. Egyelőre két tölténynek söréttöltését kiszórtam a hóra, és annak helyébe egy-egy kerek ólomgolyót tettem, amilyet apróvadvadászaton is mindig magammal hordtam; ötvenlépésnyi távolságon belül ezzel is el lehet ejteni a medvét!
Az erdő felé vonuló mackó nyomát követve, rövid idő múlva megállapíthattam, hogy a menekülésszerű ütemet abbahagyta. Alig kétszáz lépésnyi ugrálás után lecsendesedett, és lépésben folytatta útját. Az a felfedezés némileg lehangolt, hogy a medve menet közben csonka lábát is használta, és hogy testi fogyatkozása menet közben nem hátráltatta túlságosan.
E feltevésem helytállóságára abból is következtettem, hogy az én medvém megállás nélkül törtetett felfelé. Csupán egy szél döntötte bükkfatörzs mellett állapodott meg, melyről néhány megfagyott gombát lefejtett. A kidőlt faóriás rothadt végét szétkaparta, mert alighanem rovarálcákat keresett. Azután egy meredek, szálas bükkfatörzsekkel benőtt hegyoldalon folytatta útját. Helyenként a frissen hullott hóréteg alatt elterülő fagyott felületen elcsúszott. Ilyen helyen meglátszott, hogy nyomorék lába a kapaszkodásban erősen hátráltatja. A csonk majdnem minden lépésnél, melyet a túl¬ meredek talajon tett, elcsúszott. Engem ettől a kellemetlenségtől a hatágú olasz vasmacska, melyet a bakancsomra felcsatoltam, megóvott.
A késő délutáni órákban a nyom elérte a fenyvest. Itt a múlt éjszaka folyamán valamivel több hó esett. Helyenként majdnem térdig süppedtem. A medve még egy ideig felfelé tartott, de azután jobbra fordult, és a rétegvonal mentén haladt nyugati irányban. Ennek örültem, mert egy ideig attól féltem, hogy kimegy a havastetőre. Ott a nyomot nem lehetett volna tovább követni, mivel a délelőtt folyamán kerekedett szél a havat részben elseperte, részben a csapást betemette.