A következőkben ebbe a csodavilágba, mondák és tündérmesék színhelyére kalauzolom Önöket az erdélyi vadászírók egy-egy művét bemutatva.
Vadász szíveket dobogtató vadregényes erdők, égbetörő hegycsúcsok, szikrázó téli napfénybe öltözött havas fenyvesek. Hegyoldalakon elterülő legelők, kristálytiszta patakok, a kolompoló nyáj andalító hullámzása… ez Erdély!
Maderspach Viktor neve jól ismert. Bár el kellett menekülnie szeretett hazájából, de szíve-lelke otthon maradt a Retyezát erdőségeiben. Egyike azon szerzőknek, akiket különös irodalmi érzékkel áldott meg a Teremtő. Hazaszeretetét szüleitől örökölte, mérnök, erdőtulajdonos, szenvedélyes vadász. Kittenberger Kálmán e szavakkal jellemzi munkásságát: „Feltárul benne a havasok egész életvilága, ősbükkösök, komor fenyvesek, havasi virágok, zúgó pisztrángos patakok, lavinák, hógörgetegek. És a rengeteg állatvilága!”
Ami engem megfogott, hogy a romantikus táj-bemutatás mellet a „szakmai” megközelítés is helyet kap. A „A havason élő fogoly” című fejezetben ezt találjuk: „Csendes időben, amikor a szél a lisztszerű havat nem bolygatja, a róka gyöngyszerű nyoma ötlik szemünkbe. Vajon mit kereshetett ott, a kietlen hósivatagban ez a kis haszonleső útonálló? Talán a téli verőfény őt is havasi kirándulásra csábította? Lehetséges. De hamarosan meggyőződhetünk arról, hogy egy kis zsákmányra ott is számíthatott, ugyanis a hótakaróban puskacső nagyságú kerek nyílásból előbujt egér nyoma látható. A kis rágcsáló a telet a hó alá temetett gyalogfenyő bokrok között tölti. Ennek a tűlevelű cserjének magjaival táplálkozik.”