Higgyük el: könyvet adni és kapni is öröm. Valamilyen módon leképezése a vadász jellemének.
Ha már pénzt áldozunk valamire, akkor annak legyen üzenete és érezze a másik, hogy valóban megajándékoztuk. Az olvasás kötelességünk, az önismeret egyik fontos része, az ismeretszerzés és tudásunk bővítésének lépcsőfoka…
Évekkel korábban vettem meg egy antikváriumban Szalay István ‒ Magasles a kékes alatt című, 1979‒ben megjelent könyvét. Átragyog a vadászíró jelleme, inspirál, fogalmazásmódja és szóhasználata formálja gondolkozásomat.
A rövid, akár egy kávé mellett is kényelmesen elolvasható írások ember és természet találkozásáról szólnak. Olvasva az az érzésem támadt, hogy részese vagyok a leírtaknak, fantáziám tovább festi az író által megfogalmazott sorokat. A „Muflonok a Kékes alatt” című fejezetből idézek példaként:
„…Valahol a bokrok között mozdult valami, reccsent egy ág, azután megint elcsendesedett minden. Rigó is csörrent, és bár estére járt, elpletykálta a világnak, hogy látta a kékesi nyerges kost, amint két ember vitte a vállán. Valahol a közelben egy róka éppen ugatni készült, de belefagyott a hang, mert megértette a rigó szavát. Huncut képpel ült a hátsó felén, és a tavalyi hajtásra gondolt, amikor kilyukasztották a bundáját, de szerencséjére a golyó csak az első lábát érte, amely gyöngyvirágnyílásra teljesen begyógyult. Nem fájt már semmije, de az eset jó lecke volt, mert megtanulta, hogy a rigók és „mátyások” figyelmeztetését érdemes komolyan venni…”
Mindenki más szemmel, szívvel‒ésszel éli meg az elejtés pillanatát, máshogy látja a tájat, mást lát benne.
Ez a lényeg: megtanulni, hogyan mondjuk el, amit érzünk, értünk, látunk. Az életünkben számtalan konfliktus ennek a készségnek a hiányából ered.
Megérteni a szót! Tanulság ez nemcsak a rókának, hanem az embernek is, a vadásznak még inkább!