„Úgy kellene megtörni a csövet, hogy közben a környezetemre figyelek, a társak és a vad mozgására. Úgy kellene vállba venni a golyósunkat, hogy a vadról nem veszem le a szemem.”
Régi vicc szól arról, hogy az egyszeri turista megkérdezi a strázsáló rendőrt, hogyan juthat el az operába? A válasz rá „gyakorolni fiatalember, gyakorolni, gyakorolni!” Mostani cikkünkben a lőfegyverrel való gyakorlásról osztunk meg pár hasznos gondolatot.
Valljuk be, hogy felnőttként, a rohanó világban – legyen bármiről is szó – senki sem szeret gyakorolni. Talán ódzkodunk tőle, fölösleges időpocsékolásnak tartjuk. A mi témánkra átírva kérdezhetnénk például, hogy mit szenvedjek vele mikor a vadászat sokkal érdekesebb? Az emberi gyarlóságot megértve el is tudom fogadni az indokokat, de nem, ez nem jó és kifizetődő hozzáállás.
Miért gyakoroljunk?
Azért, mert a vadászat közben a legfontosabb a balesetek megelőzése! Hogy várjunk el biztonságos fegyverkezelést attól, aki nem ismeri a lőszerszámát? Több példa akad a múlt híreit olvasva arra, hogy az ismerethiány vezetett már nem szándékos balesethez.
A helytelen fegyverhasználat okainak keresését messziről kell kezdeni, mert több összetevős képletről van szó. Egyrészt sokunk nincs rákényszerítve a rendszeres testmozgásra, így nem alakul ki egy bizonyos kapcsolat az agyunk és izmaink között. Nem feltétlen érezzük a végtagjaink dimenzióit, nem tudjuk, melyik izmunk mit mozgat. Furcsa lehet ezt hallani, de gondoljunk csak bele, ha új mozgásformát kezdünk, például tánc, harcművészetek, úszás, motorozás stb., elsőre nem fog menni tökéletesen az adott mozdulat. A puskaforgatás sem genetikailag rögzült mozgásforma…
(…)
A teljes cikket a Nimród Vadászújság 2026. januári számában olvashatják.