Részlet Maderspach Viktor Páreng – Retyezát című kötetéből.
Az erdélyi hegyvidék déli lejtőin elterülő, szinte végtelen kiterjedésű bükkösöket télen rendkívül szerettem. Minden egyébtől eltekintve, ott volt a legideálisabb síhó. A márványszerű, sudár fatörzsek az embert a gót stílű templom boltíveit alátámasztó oszlopokra emlékeztették. A letompított színek világos, nemes harmóniája bennem sohasem keltette azt a hangulatot, melynek titkos, rejtett borzalmait Böcklin akkor érezhette, amikor magános erdeit mindenféle fantasztikus, mesebeli szörnyetegekkel népesítette be.
Emberi nyom itt ritkán látható. A hóráfokon cammogó oláht, aki izzadva tapossa azokat a kerek mélyedéseket, melyek sokkal inkább hasonlítanak egy elefánt csapájához, mint emberi lábnyomhoz, szintén a téli vadon egyik érdekes teremtményének tekintettem, akit úgy figyeltem és tanulmányoztam, mint a rengeteg többi lakóit. Ama kalandok leírása, melyek a behavazott téli őserdőben játszódnak le, mindenesetre egy helybeli Jack London pennájának vannak fenntartva. Ilyfajta elbeszélés keretét esetleg az alanti vázlat alkotná, melyet a méteres hóban látható nyomokból volt alkalmam kiolvasni.
Az Arkanu havas ősbükkössel benőtt, kelet–nyugati irányban elhúzódó főgerincére déli irányból, azaz Oláhország felől érkezik egy embernek a nyoma. Tisztán kivehető, hogy hóráfjait kecskeszőrből fonták, amilyeneket csak az oláhországi parasztok viselnek. Ehhez a csapához egy északi irányból, azaz Erdély felől jövő nyom csatlakozik. A jövevény Hunyad megyei, határ menti lakó, amit a szíjakból font hóráfok mutatnak. Az Erdélyből jött vándor az oláhországit, helyenként annak nyomába taposva, követi. Egy idő múlva a főgerincről dél felé térnek le. Az erdélyi ember most már az oláhországinál nagyobbakat lép. A bőrszíjas hóráfok tulajdonosa a kecskeszőrfonásost üldözi. Egy facsonk mellett az oláhországi a havat összevissza taposta. Itt egy csapda volt felállítva. A hóban macska nagyságú állat sötét vérszínű, megnyúzott, meztelen teste hever. Ettől a pecsenyétől még a legkínzóbb téli éhség által agyongyötört ragadozó is undorral fordul el. A nyomok azt mutatják, hogy az erdélyi üldöző itt egyáltalában nem állott meg, hanem még nagyobb lépésekkel igyekezett tért nyerni. A két nyom azután egy ideig párhuzamosan halad tovább. Az oláhországi még két csapdát kutatott át. Most már az emberi nyomokkal párhuzamosan rókanyomok is haladnak. Azután egy kisebb tisztáson, a széttaposott hóban széttépett darócruhafoszlányok, emberi csontok, rengeteg rókanyom látható.
Consummatum est!
A pénzvágy az egyiket arra serkentette, hogy az útjába akadó csapdák tartalmát ellopja, a másiknak a gyilkos fegyvert nyomta a kezébe. Amit az emberek itt ellopnak, amiért egymást meggyilkolják: az a nyuszt gereznája.
A természet háztartásában az anyagi és energetikus javakkal való gazdálkodásban a legellentétesebb végletek szoktak érvényesülni. A legféktelenebb és látszólag legindokolatlanabb pazarlás tobzódása után oly korszak szokott következni, melyben minden téren és vonatkozásban a legzsugoribb takarékoskodás elvét követi.
A kövér és sovány tehenekre vonatkozó álomnak bibliai története is arról tanúskodik, hogy ezt a törvényszerűséget már akkor felismerték.
Nálunk a bükkmakktermés áldásának a kiosztásánál a természet azonban sokkal zsugoribb, mint amilyennek Egyiptomban mutatkozott. A bőség és ínség korszakai nincsenek egyenlő mértékkel kiosztva, mert a tapasztalat arra tanít bennünket, hogy egy-egy bő termés után a fák négy évig majdnem teljesen magtalanok maradnak.
Ha az ősszel lehulló vörösesbarna bükkfalomb annyira elvegyül a háromszögletes kövér magvakkal, hogy az abból táplálkozó és hízó vaddisznó és medve alig veszi a fáradságot, hogy azokat kiválogassa, hanem a száraz harasztot is részben azzal együtt falja fel, akkor az erdőben az életnek négy éven át alig csörgedező csermelye hirtelenül hatalmas folyammá dagad. Ez viszont más vonatkozásban termékenyítőleg hat, és az egész vidéknek biológiai egyensúlyát egy időre felbontja.
Bükkmakktermés nélküli esztendőkben az ember az erdőben alig lát egeret. De ha a terebélyes fák magvaiknak áldását bőven hullatják, akkor október hó vége és november kezdete felé ezen apró rágcsálóknak ezreit lehet megfigyelni, amint a földön és a száraz lomb között, fürgén és szaporán szaladgálva, életet és mozgást varázsolnak a máskor csak a szél által néha felkavart harasztszőnyegbe.
Mivel igen sok erdei ragadozó egerekkel táplálkozik, elszaporodásuk azoknak életmódját és szokásait gyökeresen megváltoztatja.
Az egérbőség áldásaiban, a rókától eltekintve, talán legnagyobb mértékben a nyest és a nyuszt részesül. Ez alkalommal a legutóbbival akarok foglalkozni. Télen faunánknak legelegánsabb gavallérja, mivel a legdrágább és legelőkelőbb bundát viseli.
A nyuszt elejtése általában nem tartozik a vadászatnak azon ágai közé, melyekkel az úri vadász foglalkozik. Bundájának értéke kívánatossá teszi, hogy lehetőleg csapdában kerüljön terítékre, mivel a legapróbb sörét is kárt okoz abban.
A magam részéről mind a puskával való vadászatot, mind a csapdaállítást igen érdekfeszítő és sok kitartást, szívósságot és gyakorlati tudást feltételező sportnak tartom, és ezért mindkettőt szenvedéllyel gyakoroltam.
Egérdús esztendőkben kizárólag csak puskával lehet a nyusztot elejteni. A csapdával hiába próbálkoztam, mert az egérhússal jóllakott, sőt meghízott nyuszt minden csalétket megvet.
Ínséges időkben szívesen eszik lóhúst, szárított juhbeleket, döglött patkányt és heringet. A havon vonszolt kutyahullát, melyet az ember előzőleg tűzön megpörkölt, órák hosszat követi, hogy az abból a csapdában elhelyezett húscafatokhoz hozzájusson. Ha egérbőség van, akkor a frissen elejtett húrosmadarat is megveti. Úgy látszik, a saját, elevenen fogott zsákmánya a legjobban ízlik neki. Bélsarában egérszőrnél alig lehet egyebet találni.
Ez az a negatív ok, amely a nyusztvadásznak a kezébe nyomja a puskát.
De az egérbőség bizonyos tekintetben a puskás vadászatot meg is könnyíti.
A nyuszt ilyenkor aránylag keveset mozog, és egy éjszaka kis utakat tesz meg.
Egy egeres esztendőben átélt nyusztkalandomat aka¬rom alább megírni.
December 14-én lőttem az év utolsó zergéjét. Későn este érkeztünk az oltalmat nyújtó barlanghoz, hol egyik erdőőröm már a lobogó tábori tűz mellett megfőzte a teát, és a frissen lőtt vad májából a bográcsba aprított burgonyával vadászgulyást készített.
A sötétség beállta óta havazott.
Holnap a nagy bükkösökben fogunk nyomozni.
Csak a havazás állna meg az éj folyamán!