Bőgő szarvasbikára vadászni mindig különleges. A szarvasvadászokat ilyenkor leírhatatlan érzések, izgalmak kerítik hatalmukba és nem hagyják, hogy ebből az életérzésből bármi is kizökkentse őket.
Még a rossz időjárás sem szegheti kedvét a „jágereknek”. Van az a mondás, hogy vadászatra kétféle időjárás van: a jó és az alkalmas. A fotón látható, terítéken fekvő gímbika elejtésekor jónak közel se nevezhető, azonban kifejezetten „alkalmas” időjárási körülmények uralkodtak.
Bőgésben, hajnalonta szeretek egy kicsit pirkadat előtt kiérni a területre és hallgatózni. Vadászatunk reggelén azonban a tölgyleveleken kopogó, kövér esőcseppek becsapódásán kívül más egyéb hanggal nem találkozott fülünk. Vendégemmel csak álltunk elkeseredett tekintettel, némán, pár perc alatt bőrig ázva az öreg tölgyek alatt. Arcára kiült az esélytelenek nyugalma, és úgy éreztem, hogy próbál beletörődni a feleslegesnek bizonyuló korai ébredésbe. Eközben jómagam erősen törtem a fejem, hogy merre is induljunk vadászni, de nem nagyon jöttek az ötletek.
A pirkadattal kióvatoskodtunk egy közeli kaszálóra. Tőlünk messze, pár szarvas alakja bontakozott ki a párában. Szemügyre véve körvonalukat három tarvadnak és egy vastagnyakú bikának ítéltem meg őket, ezért a szegélyt képező galagonyák takarásában közelebb siettünk. Mikor már úgy éreztem, hogy megfelelő helyen járunk, egy váltón átosontunk, a látott képtől pedig a lélegzetem is elakadt egy pillanatra: a tarvadak után, egy koromfekete agancsú, 6,5 kiló feletti, 10 év forma dárdás bika lépkedett. Izgatottan mondtam a vendégnek, hogy milyen bikával van dolgunk, de közben már készítettem is elő neki a lőbotot. Ekkorra a bika már a hátsó felét mutatta nekünk és tőlünk elfele terelgette a háremét. Idegölő másodpercek teltek el, keresőtávcsövemen keresztül tekintve olyan érzésem volt, mintha egy akváriumba pillantanék és a legkevésbé vizes zsebkendőmmel folyamatosan törölgettem a céltávcsövet, hogy a vendégvadász biztos lövést tehessen. Aztán egyszer csak elérkezett a várva várt pillanat, a bika keresztbe fordult s elcsattant a lövés...
A vad jól jelezte a találatot, az erdő szélén meginogott és betért a fák közé. Mikor elindultunk birtokba venni, a beváltás helyétől pár méterre egy szarvasborjút találtunk. Értetlenül vakargattam a fejemet, de közelebb érve, a torkán talált fognyomok alapján meggyőződtünk róla, hogy nem a mi lövésünk következtében halálozott el, hanem farkasok prédájává vált. Kisvártatva megtaláltuk a bikát. Örömünk leírhatatlan volt és már az eső sem csüggesztett bennünket.