Vass Tibor olvasónktól kaptuk az alábbi történetet, aki már foglalkozik egy ideje az írás tudományával. Személyes történeteit előszeretettel mutatjuk be olvasóközönségünknek.
Béla bácsi, a család erdőlakó vadásza mesélte nekünk, jó pár évvel ezelőtt ezt a történetet.
– Az idei hajtáson kis híján ott hagyta a fogát az egyik hajtó. Képzeljétek, van egy öreg rafinált vaddisznó az erdőben. A legtöbb állat a hanggal ellenkező irányba szokott menekülni, de ez nem. Már a tavalyi vadászatnál is megfigyelték a fiúk, hogy egy öregebb kan az ő irányukba futott, nem a vadászok felé.
Ahol nagyobb rés volt a hajtók között, ott átcsúszott a soron. Idén megint hasonló volt a helyzet. Ahogy vonultak, zajongtak, egyszer tőlük nem is messze, vagy ötven méterre előttük megmozdult az avar és kiemelkedett belőle az öreg vadkan. Ha nem kel fel, akár el is lehetett volna sétálni mellette, úgy belefúrta magát a levélkupacba ez a hétalvó. Ahogy feleszmélt és észrevette, hogy mi van itt folyamatban, abban a percben el kezdett szaladni a legények irányába. Jól megtermett, igazi nagy bicskákkal felfegyverkezett remete volt. Mint egy veszett dúvad, úgy rontott az egyik, számára kiszemelt hajtóra. Céltudatos volt a támadási szándék, mert tisztán lehetett látni a narancssárga mellényeseket. Nem egy sűrű bokros, szederindás terepről volt szó, szellős elrendezésű bükkös rész volt.
Az álomból történő felzavarását akarhatta megbosszulni. Sokévnyi tanulás és rutin van már mögötte. Tudta, ha a másik irányba fut, akkor lehet, egy falon díszelkedő trófea lesz belőle. Észlelte is a fiú, hogy nem viccnek szánja ezt a váratlan megmozdulást, és nem igencsak köszönni szeretne az öreg ’róka’. Hatalmas szerencséje volt. A két oldalán, ahol állt, mint egy kiskapu, úgy keretezte be két mogyorófa. Mogyorófácska inkább. Növendékfák. Három-négy méter magasak lehettek, a törzsük nem volt vastagabb, mint egy lapát nyele.
A gyors reflexnek köszönhetően, a kiszemelt páciens egy szökkenéssel jó magasan, amilyen magasan csak tudta, elkapta a két fa derekát, és felhúzta magát és a testéhez csatolt két lábát is. Ezeket is a törzsnek támasztotta. Úgy nézett ki, mint egy gólyalábas a cirkuszban, ahogy a vékony rudakon ácsingózik. A mutatványa közben a feje felett jócskán meg is hajlottak a lombocskák. Abban a másodpercben a hatalmas fenevad, mint egy buldózer, úgy rontott át alatta a kiskapun. Alig százlépésnyire mögöttük megállt a vén magányos rettenet. Hátrafordult, nagyot fújtatott a hajtók irányába és elillant. Jó pár másodpercig csak a háta mögé sasolt a fán csimpaszkodó áldozat. Mikor biztos lett benne, hogy nem jön vissza a támadója, akkor merészkedett le.
Azt a tervet találtam ki, hogy mikor újra ezt a területet hajtjuk meg, akkor hátul elmaradok a hajtóktól, ha megismétlődik újra ez a veszélyes helyzet, akkor csapdába lesz csalva az öreg remete, és velem találja magát majd szembe. Ez a haditerv sikeresnek is bizonyult a következő évben. Puskavégre került az ámokfutó bőre, így egy újabb igen szép, szimmetrikus agyar dísze került fel az erdei ház falára.
Ha önnek is van egy jó története, írása, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az info@nimrod.hu címre!