A vadászidény kezdetén – bármely vadfajról is legyen szó –, a fiatal vadászok tervezgetnek, az idősek pedig emlékeznek. Mi most Siklóson tesszük ezt Magyar Lászlóval (87), aki 1968-ban váltotta ki első vadászjegyét, és élete őzbakját éppen tíz év múlva, 1978-ban ejtette el.
Április vége volt, esős vasárnap délelőtt – meséli –, amikor is izgatottan befutott hozzá vadásztársaságuk vadőre, Gábor József, merthogy, mint mondta, „csodát látott a mattyi fűztelepen”. Egy csodabakot. Persze mindjárt motorra is ültek, hogy megnézzék, ám a bak már nem volt sehol. De Gábor József szavában soha senkinek sem volt oka kételkedni.
Matty egy alig 300 lelkes kis falu Siklóstól hét kilométernyire délre, a Dráva közelében. A falu és a folyó között hatalmas fűztelep terül el, melynek hajlékony vesszőiből kosarak készülnek. A fűzteleptől nyugatra kisebb-nagyobb, művelés alá vont parcellák, a Mattyi-tó és az Ős-Dráva, mely egy hosszan elnyúló, sarló alakú morotva. Keletre sásos, nádas, rekettyés, mocsaras, patakkal átszelt vizenyős terület. Vadnak paradicsom, vadásznak áttekinthetetlen rémálom.
Az őzbak vadászati idénye akkoriban május 1-jén kezdődött. A bak először április utolsó estéjén mutatta meg magát egy pillanatra. Távol volt, de rendkívüliségéhez nem fért kétség. Sorozatban ötvenhétszer leste, várta – meséli Magyar László. – Mindig máskor és másutt jelent meg. Tizenegy leshelyet alakított ki, minden lehetséges érkezési, illetve szélirányra gondolva. Végül aztán az úgynevezett „Hangyás-les” bizonyult a legjobbnak, mely egy magas fűzfára épült. Június 18-án hajnalban ealőször egy suta érkezett a Dráva felől, majd nem sokkal később megjött a bak is…
Sok lapozgatást megért, nagy alakú öreg fényképalbum fekszik előttünk az asztalon. Magyar László kinyitja, és szó nélkül rámutat a bak fekete-fehér terítékfotójára, majd az „őzek falához” megy, és leemeli a kompozíció közepéről a trófeát. Tömege 723 gramm, CIC-pontszáma 180, ágszámai alapján páratlan 12-es. Négy aranyérem díszíti. Az elsőt az Országos Trófeabíráló Bizottságtól kapta, a másodikat 1978-ban Bukarestben, a harmadikat 1981-ben Plovdivban, a negyediket az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon, Budapesten, 2021-ben. Én is kézbe veszem néhány percre, tapogatom, simogatom, közelről gyönyörködöm benne, és amikor visszaadom Magyar Lászlónak, ő úgy helyezi az ölébe, mintha a gyermeke lenne…