A klímaváltozás leginkább az apróvadat veszélyezteti, táplálkozási szempontból pedig lassan feleslegessé teszi a téli etetést a nagyvadfajok esetében – ezt Prof. Dr. Heltai Miklós, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója mondta kérdésünkre.
Arra kerestük a választ, hogy miként befolyásolja a napjainkban felgyorsult jelenség a hazai vadállomány összetételét?
Abból érdemes kiindulnunk, hogy mit látunk és érzékelünk mi, emberek a klímaváltozásból – bocsátotta előre Prof. Dr. Heltai Miklós. – Nagyon látványos változás, hogy a vastag és hosszan tartó hótakaró, illetve vele együtt a kemény tél gyakorlatilag teljesen eltűnt az életünkből. Emlékeim szerint az utolsó, hosszan havas időszakot 2003 február-márciusában élhettük át, azóta nem volt hasonló. Amit eleink a téli kiegészítő vadtakarmányozás kapcsán felépítettek, az abból indult ki, hogy télen komoly táplálékhiány alakul ki, amihez ugyan evolúciós módon tudnak alkalmazkodni az egyes fajok, de a hótakaróban való hosszan tartó mozgást a vad jó erőnléte, kondíciója, sérülésmentessége érdekében mérsékelni kell. Tehát tulajdonképpen a helyben tartással valósult meg a biztonság. Vadgazdálkodási, vadászati szempontból pedig magától értetődő módon a vad helyben tartása stratégiai kérdés. Nos, a tartós hótakaró eltűnése feleslegessé tette a vadetetés elsőként említett, a szó szoros értelmében vett funkcióját, hiszen a természet gyönyörű zöld, már télen is dús fű, kövérre hízott repce és őszi vetésű gabona várja a vadat. Ráadásul a táplálékot nem a hó alól kell előkotorni és mennyiségi szempontból is több, mint régebben. Egy veszélyeztető tényező tehát eltűnt, de jött helyette másik, mégpedig a csapadék egyenetlen eloszlása.
Az intézetigazgató szerint a nagyon csapadékos és a rendkívül száraz időszakok változása a másik jól érzékelhető következménye a klímaváltozásnak. A vad mozgása a csapadéktól mélyen felázott, saras talajon nehezítetté válik, az aszályos időszakokban pedig a vízhiány jelentkezik problémaként.
Ezek az időszakok a kisebb testű, gyengébb kondíciójú egyedekre erősebb negatív hatást gyakorolnak – fogalmazott Prof. Dr. Heltai Miklós. – Sajnálatos módon a mezőgazdasági termelés átalakulása miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő apróvadra jelentenek nagy veszélyt, mert megnehezítik, vagy éppen ellehetetlenítik a táplálkozásukat. Nehéz egyébként elkülöníteni egymástól a klímaváltozás jelenségeit és az időjárási anomáliákat. Pedig ez fontos, mert az időjárási anomáliákat a vadállomány a köztes, „normál” időszakokban a mortalitási, illetve reprodukciós arányokon keresztül tudja kompenzálni. Ami alatt azt értem, hogy a rosszabb évet a rosszabb szaporulattal és gyengébb felneveléssel követheti egy jobb év, jobb szaporulattal és felneveléssel. Ez az R-stratégista apróvad fajoknál jelenik meg markánsan. A klímaváltozás viszont hosszabb távú alkalmazkodást és evolúciós változásokat indít el, azaz a vadállomány szintjén mennek végbe olyan átalakulások, amelyek a klímaváltozással magyarázhatók. A telek enyhébbé válása az egyik lehetséges oka a vaddisznóállomány európai (pestis előtti) állománynövekedésének, az utóbbi években pedig az aranysakál jelentős térnyerésének is. Utóbbi faj esetében egyértelműen bizonyítható a hosszantartó, mély hótakaró korlátozó hatása. Ők ketten bizonyosan a klímaváltozás nyertesei. A klímaváltozás vesztesei pedig - ahogy arra utaltam már - az apróvad-fajok, különösen a fácán, a fogoly, a mezei nyúl, melyek évtizedek óta csökkenő állománytrendeket produkálnak. Ennek oka elsődlegesen az élőhelyi változásokban keresendő, azaz a mezőgazdasági művelés hatását sínylik meg elsősorban. Csökken a táplálékbázis, a búvóhely, és általában az élőhely változatossága. Az amúgy is sok sebből vérző apróvadállomány rossz helyzetében tavaly kapott egy újabb erős negatív hatást, amit az általánosan romló feltételek miatt csak nagyon nehezen tud majd, ha egyáltalán tud kompenzálni - fogalmazott.
